Fotó: ShutterStock.com/Andrew Makedonski (archív, szerk.)
Hirdetés

Furcsa dolog, hogyan születnek a sztárok. A néhány napja elhunyt argentin futballistát, Diego Maradonát nemzeti hősként tartották számon, a sajtó a világ valaha volt egyik legnagyobb futballistájaként ünnepelte. Pedig eredményeivel nem ragyogott ki különösebben: egy világbajnoki cím mellett két olasz bajnokság, UEFA-kupa győzelem és gólkirályi címek. Ehhez hasonló vagy még gazdagabb gyűjteményt Beckenbauer, Gerd Müller, Paolo Rossi, Zidane, Ronaldo, Iniesta s vagy még tucatnyi focista tud fölmutatni. A kortársai közül én Platinit, Van Bastent, Maldinit, Bonieket vagy Zicót jobb, csapata számára hasznosabban játszó labdarúgónak tartom. (Boniek belgáknak fejelt gólja az 1982-es vb-n szerintem szebb volt, mint Maradona szólója az angolok ellen, ahol egyébként egy szabálytalan gólt is szerzett.) Magánélete vagy edzői karrierje sem tekinthető kifejezetten példamutatónak, mégis belőle vált legenda.

Ebben a rajongásban aztán előfordulhatott az az undorító tett, hogy néhány halottszállító, visszaélve a helyzettel, amelynek köszönhetően az életében számukra elérhetetlen ikon közelébe kerülhettek, szelfiket készített a holttesttel. Mivel ezeket a képeket közzé is tették, hatalmas botrány kerekedett belőle.

Ma már szinte mindent tudunk dokumentálni, és nehéz eldönteni, mit szabad, mit nem. Ha ezeknek a fickóknak lett volna csöppnyi eszük, eldugják a fotókat, és húsz (de lehet, hogy két-három) év múlva mint kordokumentumot elővéve jó eséllyel egy csomó pénzt kaphattak volna értük valamelyik újságtól.

Ma már senki sem botránkozik meg azon, ha az interneten rákeresve megnézheti Adyt a halálos ágyán, Ferenc Józsefet vagy Ferenc Ferdinándot a ravatalon, a lelőtt Che Guevarát, a rettegett vaskancellár Bismarckot meggyötört emberként párnák között elveszve. Ez utóbbi kép egyébként, éppen mítoszromboló jellege miatt, ötven évig nem került nyilvánosságra.

Korábban írtuk


Milyen bosszúsak lehettek volna a kortársak, ha egy fotós odaszemtelenkedik a haldokló Szent Istvánhoz vagy a haláltusáját vívó Mátyás királyhoz. De mit érne ma egy fénykép a vadkantól sebzett Zrínyiről vagy a mohácsi csatatér áldozatairól! 

Ami a jelenben, a gyász pillanatában kegyeletsértő, az történelemmé válva pótolhatatlan dokumentum lehet.