„Semmilyen szerepbe nem lehet belekövülni, még a bölcsesség és a mindent elfogadás, a megvilágosodás szerepébe sem szabad.”
(G. István László)

Hirdetés
Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Ugye, ismerjük azt az érzést, amikor „csak” néhány szotyolát akarunk megenni, aztán egyszerűen nem tudjuk abbahagyni? No, valami ilyesmi a TikTok nevű videómegosztó portál is. És juszt se kezdem úgy, hogy „az idősebbek kedvéért” ez a portál ilyen meg olyan, hiszen már én is ezek közé a bizonyos idősebbek közé tartozom, „szaknyelven” boomer vagyok. Csakhogy imádom a társadalomtudományok majd minden ágát, köztük a kulturális antropológiát is. Ebből a szempontból pedig a TikTok ideális terep a világlátásra.

Egy perc az élet

Egy rövid ismertető azért hadd álljon itt azok kedvéért, akik még az életükben nem hallottak erről az alkalmazásról. A hivatalos álláspont szerint a TikTok egy kínai videomegosztó közösségi hálózati szolgáltatás, amit 2012-ben alapított a pekingi székhelyű ByteDance cég. Rövid tánc-, szinkron-, komédia- és „tehetségvideók” készítésére szolgált, legalábbis kezdetben. 2017-től pedig világuralomra tört, s túlzás nélkül állíthatom, hogy ezt heteken belül elérte. Azért írtam ezt a „hivatalos álláspontot” egyébiránt, mert Kínában eléggé kérdőjeles, hogy a hatalom mit, miért, milyen céllal engedélyez. 

Elég az hozzá, hogy a TikTok jól illeszkedett az általános trendbe. Ahogyan az Instagramon vagy a Twitteren, úgy itt is viszonylag rövid idő áll a felhasználó rendelkezésére, a felhasználót ez esetben is tartalomgyártónak hívjuk, személye pedig – megfelelő beállításokkal – akár anonim is lehet. Visszatérve az időkorlátra, ez a fajta digitális gyorsaság nem újkeletű; gondoljunk csak arra, hogy az első sms, amit 1992-ben küldtek, mindössze ennyiből állt: „Boldog karácsonyt!”. Ez a szöveg, amellett, hogy bőven a 160 karakteres maximumon belül volt, egyben egy új korszakot is nyitott az emberiség történelmében: a zanzainformációk korát.  

Korábban írtuk


Digitális finomfőzelék

A TikTok egyébiránt olyan, mint a finomfőzelék: csak a jó ég tudja, milyen összetevőkből áll, viszont az emberek egy része rajong érte, míg másik része gyűlöli, s ez a gyűlölet-imádat az életkorral változik. Többekkel találkoztam, akik kétszer is letörölték mobiljukról az alkalmazást, hogy aztán harmadszor is telepítsék azt. S valós magyarázattal ők sem tudtak szolgálni a miértekre, akárcsak én arra, hogy mi a csudának nézem a harmincadik kurta videócskát hajnali kettőkor, amikor reggel kelnem kell? Miért van szükségem olyan információkra, mint például hogyan húz ki az állatorvos egy picinyke tárgyat egy vizsla orrából, vagy mit kell tenni, ha a medve megtámad minket síelés közben?

És ezek az egyáltalán nem képzelet szülte példák még a szelídebbek közül valók. Az igazán durvák ugyanis azok a komment-válaszok, amikben a tartalomgyártó elmagyarázza a videója alá írónak, hogy miért ért egyet vele, vagy miért küldi melegebb égtájakra. S ha visszatérünk az eredeti elképzeléshez, a tehetségkutatáshoz, a tánchoz, a zenéhez, nos, ezek is vannak persze, ilyenekkel is találkozhatunk. Bár az ének jobbára egy ismert számra való tátogás, tökéletesen modorossá csiszolt egyen-mozdulatokkal. Ez a táncos tartalmakban is ugyanígy jelentkezik: a bevett trendnek megfelelő mozdulatsor lelépése és milliomodszorra való feltöltése Ankarától Pekingig, Los Angelestől Dunaújvárosig ugyanazt az algoritmust követi. 

Valódi nyájimmunitás

Merthogy közben az alkalmazás alapkoncepciója 180 fokos fordulatot vett. Immáron nem a tehetségkutatás a célja, hanem valami egészen más. Nevesen a szürkeség, a fiatalabb korosztályra jellemző depresszió vagy bipolaritás érdekes köntösbe csomagolása, annak önszuggesztiója, hogy valami korszakosat, valami egyedit alkotunk. Hogy alkotunk. Valójában azonban az átlag tiktoker semmi mást nem tesz, csak megnézi, mi megy mostanában, aztán kiválasztja a slágerzenét, betanulja a hozzá illő slágertáncot, avagy a slágerdalra való tátogást, és már tölti is fel a napi adagot. Kellő számú követő esetén pedig ugyanúgy pénzt kap a szolgáltatótól, mint mondjuk a YouTube esetében. Persze a magyar felhasználók számára erősen limitált értékhatárral működik ez is, akárcsak a többi online megosztáson alapuló pénzkereseti lehetőség.  

A pénzkereset azonban csak egy huszadlagos kérdés. A fő cél az ismertség elérése akár önmaga okán is. Az új felületen tehát szinte azonnal megjelentek azok, akik a YouTube-ra vagy az Instagramra is a celebbé válás reményében regisztráltak, átmentve magukat a lecsengőről a felfutó platformra, ami által itt is megteremtettek egy tátogóművészekből, vicces vagy viccesnek tűnő emberekből, szerencsétlenek sorsát kihasználókból álló csoportot. Nem speciálisan magyart vagy Magyarországra jellemzőt, hiszen ez a szisztéma a Föld minden országában ugyanígy nyomon követhető.

Freak Show

Ahogy pedig a régi helyekről átszivárogtak erre az újra, úgy vette birtokába lassan, de biztosan a TikTokot az aktuálpolitika is, méghozzá erős ellenzéki túlsúllyal. Se szeri, se száma az Orbánt gyalázó, kormánypártokon élcelődő oldalaknak, s a botcsinálta influenszereknek. Hogy mást ne mondjak, Fekete-Győr András is képviselteti magát a tiktokerek népes családjában, s annak dacára gyártja a „fiatalosch” videókat, hogy a 12-16 éves valódi TikTok-nemzedék rendszeresen figyelmezteti őt arra a szekunder szégyenérzetre, amit ezzel kivált nézőiből. 

Negatív kedvencem azonban a valamilyen fogyatékossággal vagy betegséggel élők (minél furcsább, annál jobb) szereplési vágya, s az a fajta áltolerancia, amelyik messziről bűzlően megjelenik videóik alatt a kommentszekciókban. Ez a sötét oldal bizony igazi „freak show”, akárcsak a régi utazócirkuszok szakállas női, túl magas vagy túl alacsony emberei. Közülük is kiemelkednek a Tourette-szindrómások, akiknek betegségére az akaratlan rángások, izommozgások, a kontrollálatlan beszéd, s más effélék jellemzők. Na, közülük is több százan vannak fent, minden kontinensről képviseltetve magukat. Közülük a legismertebbnek már vakrandi show-ja is van.

***

A TikTok olyan, mint a valóság. Bocsánat! Mint a mai, szándékoltan visszájára fordított valóság. Sokszínű, néha meghökkentő, néha megmosolyogtató, ám legtöbbször kínos, vagy csak amolyan semmilyen. Az áltolerancia, a hazudott megértés, a talmi együttérzés viszont tökéletesen jelen van. Mindenki szereti például a melegeket (aki nem, azt pillanatok alatt darabokra tépik virtuálisan), mindenki imádja a macskás videókat, a többség szerint teljesen elfogadható, ha valaki 50 kiló túlsúlyt cipel magán, hiszen úgy is szép, és semmi furcsa nincs abban, akinek a fél arca egyetlen hatalmas, vörös anyajegyben tűnik el. Ő így is gyönyörű. Csak ne tudnánk, hogy a valóságban ez pontosan fordítva történik, hogy az egyetemes toleranciát követelő, majd a másságot bármilyen formában felülreprezentáló társadalom eleve kudarcra van ítélve. Mert bukásra van kárhoztatva minden olyan ideológia, amelyik totálisan szembehelyezkedik az emberi természettel. És ez teljesen független attól, hogy milyen nemes vagy nemtelen az a bizonyos ideológia.

A TikTok tökéletesen megmutatja, hol tartunk most. És ez se nem jó, se nem rossz. Ez a platform (akárcsak számos más társa) egy átrendeződő társadalomnak a valódi változás előtti utolsó sírköve.