„Általában a legtöbb pár, ha vitatkozni kezd, öt perc múlva már a vita hangnemén és stílusán veszekszik.” (John Gray)

Azzal kezdem, hogy a „Kötöttfogás” mint műsorcím először nekem jutott eszembe, egészen pontosan augusztus elsején, 20 óra 23 perckor. Hogy igaz-e, vagy városi legenda, de azt beszélik, hogy a megvásárolható domain nevek indulása idején egy csoportnyi lelkes ifjú felvásárolta az ismert művészek neveit, valamint néhány férfi és női nevet. Így nem jutott saját nevű oldal például Gálvölgyi Jánosnak. Persze, ha egy Anikó vagy Mónika nevű show indult valamely csatornán, a készítők megvehették a nevet. Csakhogy nem a szolgáltatótól potom pénzért, hanem az új tulajdonostól, milliókért. Na, de hagyjuk a városi legendákat. Foglalkozzunk azzal, hogy a Szabadfogás (vagy ahogyan én hívom, Szomorú Hetihetes) című Hír TV-s műsor netes formában folytatja tovább, Kötöttfogás címmel.

Jeszenszky Salemben

Ahogyan egyáltalán nem ért váratlanul a hír, miszerint a vicces srácok simán átültek egy AMG Merciből egy olyan sufnituning Daciába, amin még műszaki sincs, úgy esett le az állam, amikor Jeszenszky Zsolt kollégámat megláttam közöttük. Illúzióim nem voltak, hogy vajon miről fog szólni a műsor. Nem ám átbeszélendő hírekről! Nem ám érdekes témákról. Egyszerűen egy ördögűzésnek, vagy ha úgy tetszik, boszorkányégetésnek leszünk majd tanúi.

Balsejtelmem egyáltalán nem bizonyult alaptalannak. Az öt vérbíró egyesült erővel rohant rá kollégámra. Aki, valljuk be, eleinte férfiasan viselte a csapásokat, de nem sok időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy cserbenhagyja őt az önuralma. Mivel már a műsor előtt megmérettetett, s nerseviknek találtatott, a kezdő képsorokon, valamint a szokásos kötelező puncsolásokon kívül (Tisztelendő, hogy eljöttél, nagyra tartunk, hogy meg mertél jelenni, etc.) minden perc arról szólt, hogy ugyan, mit keres közöttünk, értelmes, européer, felvilágosultak között ez a senkiházi csinovnyik?

Tulajdonképpen nem is volt értelme Dévényi Istvánnak témák után kutatnia. Bocsánat, majdnem úgy aposztrofáltam Dévényit, hogy műsorvezető. Na de a moderátor szerepét valójában most is – mint az anyaműsor esetében majdnem minden adásban – Csintalan Sándor töltötte be. Témákra tehát nem volt szükség. Elég lett volna csak annyit mondani valamelyiküknek, avagy homéroszi magaslatokba kerülve mindegyiküknek közösen, hogy „Orbán egy diktátor, Magyarországon diktatúra van, fúj NER. Jeszi, mit gondolsz mindezekről?”. Aztán Zsolt minden válaszmondatába egyénileg vagy kórusban belehurrogni.

Kvótahiány

A jelenlévők többször, több alkalommal kihangsúlyozták, hogy ők más kultúrkörhöz tartoznak, mint Jeszenszky. Helyesebben, hogy ők kultúrkörhöz tartoznak. Önnön szellemi elitista mivoltuknak ez az önmaguk által történő direkt felülreprezentálása, amellett, hogy hányingerkeltően visszatetsző volt, számos problémára felhívta a figyelmet. Nevezetesen, hogy a tisztelt bagázsban csak és kizárólag heteroszexuális, fehér, felnőtt férfiak ültek. Sehol egy huszonéves. Sehol egy nő. Sehol egy coming outolt homoszexuális. De még csak egy roma sem kapott helyet az adásban, nem is beszélve a Párbeszéd frissen debütált magyargyalázójáról. A műsort figyelve valósággal úgy éreztem magam, mintha a Koponyák és Csontok nevű titkos társaság valamiféle földalatti szeánszára csempészett volna be valaki egy kandi kamerát.

S a kvótahiány máshogyan is érzékeltette magát. Az irodalmi munkásságával hencegő, ámde publicisztikáiban pongyolán, durván, alpári módon fogalmazó Konok Péter egyértelmű hazugságait, miszerint se fellépési lehetőség, se egyetem, amelyik befogadná őt professzori karába, mind csendben, bólogatva fogadták. No, az előbbit megértem. Utóbbihoz pedig csak annyit mondanék: ELTE vagy CEU. Meglehetősen adekvát helyszínválasztás mindkettő, különös tekintettel arra, hogy ennek a pszeudo-bolsevista bandának a már-már teljesen anarchista képviselője mindkettőt többször is, teljes mellszélességgel bevédte úgymond.

A kvótahiány tehát a becsületesség, az igazmondás tekintetében is megjelent az adásban. De ezt hellyel-közzel már megszokta az, aki hat nap alatt felgyűlt dühét a hetedik napon a régi Hír TV eme műsorával csapolta le, mintegy túltelítve magát, egészen a kicsordulás okozta megkönnyebbülésig.

Uraim, ez nem vita!

De ami ennek az első műsornak a legnagyobb hibája volt, hogy az égegyadta világon semmit sem adott. Csupán időt vett el, pontosan 52 percet. A szereplők nem vitatkoztak egy-egy téma kapcsán, hanem egymást ócsárolva azon kaptak hajba, hogy hogyan kéne vitatkozniuk. Az érdekellentétek nem katarzisban csúcsosodtak ki, hanem a talajszint felett kioltották egymást és sárba tiporták a figyelmet. A meghívott vendég pedig nem teljesítette be a feladatát. S ez csak kisebb részben az ő hibája.

Talán emlékszünk még Fábry Sándor legendás napkeltés Össztűz-szereplésére, amikor a négy „újságíró” közül hárman a szocialista öntudat minden dühét egyszerre zúdították rá, s egyedül negyedik társuk, Verebes István hallgatott, némaságával protestálva a meghívott vendég személyét illetően. No, még az is emblematikusabb és produktívabb volt, mint Jeszenszky Zsolt riposztjai és támadásai. Becsületére legyen mondva, amennyire lehetett, hősiesen állta a sarat. S tartozunk az igazságnak annyival, hogy ha mondjuk a Keménymagba meghívnák maguk közé Konokot, Wahornt vagy Csintalant, ott ők is pontosan ugyanezt a fogadtatást kapnák.

***

Bevallom, nekem is van egy olyasfajta becsípődésem, hogy ideje lenne végre elkezdeni a valódi párbeszédet a két, egyre valósabb ellenoldal között. Csak hát… az ilyesfajta harmatgyenge próbálkozások a maradék hitet is kiölik belőlem. Talán ha lenne végre egy olyan műsor, amelyben pontosan fele-fele arányban képviseltetné magát a két oldal, s lenne egy keménykezű moderátor, akkor elindulhatna valami.

Addig meg marad nekünk ez az audiovizuális deformitás. Ami csak szeretne rákos sejt lenni a NER szövetében. De egyelőre körömgombának is kevés.