Lejtőn a DK
Nincs konkrét, eseményhez vagy megszólaláshoz köthető alapja annak, amit írok, ezer apró jel alapján mégis meggyőződésem, hogy az ellenzék jelenleg legerősebbnek tűnő pártja, a Demokratikus Koalíció gyorsuló ütemben csúszik a politikai megsemmisülés felé. Pedig hajszálnyira voltak attól, hogy megszerezzék a Fidesz egyetlen komolyan vehető kihívójának pozícióját, és a választók előtt az esélyes versenytárs képét mutassák föl.A fordulat 2021. szeptember 28-án, az ellenzéki előválasztás első fordulójának lezárásakor következett be. Ekkor kapott halálos sebet a korábban gondosan megkonstruált DK-Jobbik paktum azzal, hogy Jakab Péter kiesett a második fordulóból, és megnyílt az út egy nem DK-s ellenzéki csúcsjelölt előtt. Erre a fordulatra a Gyurcsány-párt nem csak hogy nem volt fölkészülve, de azt sem érzékelte, hogy a terveit romba döntő Márki-Zay Péter súlyos választási veresége egyben az ő vereségük is.
A DK április 3. után rajta maradt azon a vágányon, amelyet még tavaly, az előválasztások előtt, az ellenzéki vezérszerep megszerzésében bízva fektettek le, és mind a mai napig úgy viselkednek, úgy kommunikálnak, mintha az ellenzék veresége nem következett volna be.
Mindez valószínűleg egyfajta önpusztító kényszer eredménye. A DK nem azért egyre demagógabb, mert nem elég okosak a politikusai, még csak azért sem, mert azt hiszik, hogy a demagógia majd eredményes lesz, hanem azért, mert a saját szavazóik nem fogadnának el mást. Ha a DK felhagyna a demagógiával, anélkül veszítené el a jelenlegi szavazóit, hogy újakat szerezne helyettük. Inkább marad a régi vágányon. Úgy látszik, nem érzékelik, hogy a szavazóbázisuk eróziója, talán lassabban, de így is bekövetkezik. Aki mindig veszít, attól végül mindenki elpártol.
Vajon a politikában is igaz a horror vacui, az ürességtől való irtózás törvénye? Mert hiszen a politikai űr itt tátong az összefogott ellenzék oldalán. A DK, ha még nem tudja is, a búcsúszimfóniáját játssza, a Jobbik olyan, mint a halott körme, amely még nő egy ideig, az MSZP hóember után maradt tócsa a kánikulában, az LMP olyan mélyre jelentéktelenedett, ahonnan már nincs föltámadás, a Párbeszéd nincs is, a Momentum pedig beszélő fejnek választotta a világ legbutább kisfiúját (ki is az elnökük? végül is mindegy). A hazai ellenzéki térfél kong az ürességtől, amit már a feles többséggel alkotmányozni tervező megmondóemberek sem tudnak betölteni.
Vajon ennek az űrnek a betöltésére lesz új jelentkező? Egy-két éven belül kiderül.