Mármost ez a majdnem, ennek a mértéke dönti el a 2022-es választásokat. Az ellenzéki pártok számára a borsodi vereség ellenére sincs visszaút a kerületekben az összefogásból (az egy vagy két lista kérdése még nyitott). Ebből két lényeges dolog következik.

Hirdetés

Az első, hogy másfél év múlva egy-egy elleni küzdelem lesz mindenütt. Sok kerületben nagyon szoros lesz az eredmény, csekély elmozdulások nagy változásokat hozhatnak, a küzdelem az utolsó pillanatig nyílt lesz.

A második, hogy az ellenzéki térfél eszmei zűrzavara legalább a választásokig állandósul, az egyes résztvevő pártok valódi támogatottsága továbbra sem tisztázódik, a Fidesz-KDNP-vel szemben érdemi kihívó, eszmeileg koherens, kormányképes erő továbbra sem jön létre.

Korábban írtuk