„Ahol a hazugság és hamisság magvait vetik el, szárba szökken a gyanakvás és a megosztottság.”
(Szent II. János Pál pápa)

Hirdetés
Fotó: ShutterStock.com/Javidestock

Parlamenti felszólalásában azt harsogja fakult bölömbikahangján a miskolci krumplihuszár, hogy az oltás ne legyen kötelező, dacára annak, hogy az oltás máskülönben nem kötelező. Majd az ország legszegényebb milliomosa így folytatja: az oltottak ne élvezzenek semmiféle plusz előnyt! És bizony ezzel már van némi gond. Mert fognak. Mégpedig nem Orbán Viktor vagy a Fidesz miatt.

Zöldkártya emberre

Nyilván akik ezt harsogják, pontosan tudatában vannak azoknak a tényeknek, melyeket fentebb vázoltam, s lamentációjuk csupán olcsó önmarketing, avagy korán jött kampányfogás, ha úgy tetszik. A koronavírus-járványról ugyanis azt hiszik, hogy segítségével út nyílt meg előttük a kormányváltás felé. Ha ugyanis hitelt érdemlően bebizonyítják, hogy a kormány nem ura a helyzetnek, és rosszul kezeli a járványt, az döntő érv lehet számukra a 2022-es parlamenti választáskor. Nekik tehát a vírus nemhogy rémisztő és leküzdendő, hanem hatalmas lehetőség. Az ellenzék számára minél több ember hal meg, annál jobb, s minél tovább tartanak a lezárások, annál jobb. Ennek egyik mellékszála a védettségi kártya miatti aggódás.

Olyan időket élünk, amikor az embereket már nemcsak a családi és keresztnevük alapján különböztetik meg: a személyi szám, valamint a személyigazolvány-szám bevezetésével nevünk számos helyen vált kartotékadattá. Ezt az identifikációs markerbirodalmat a GSM-technológia a mobiltelefonszámmal, a digitális forradalom pedig az IP-címmel és az e-mail címmel bővítette. Mindezt azok kedvéért mondom el, akik az újonnan megjelenő védettségi igazolvány miatt siránkoznak, mondván, hogy ez a plasztikkártya ellene megy a személyiségi jogoknak. 

Korábban írtuk

Nem magyar találmány

Csakhogy van itt két hatalmas „probléma”. Az első, hogy a magyar kormány Európában egyedülállóan jól kezeli a járványhelyzetet. A másik pedig, ezt a bizonyos plasztikkártyát nem mi találtuk ki, hanem világszerte létezik, vagy belátható időn belül létezni fog, az USA-tól Kínáig, Ausztráliától Fokföldig. Hogy mást ne mondjak, az Európai Bizottság a napokban már be is mutatta az európai uniós Covid-kártya/Digitális Zöld Igazolás tervezetét, melyet a köznyelv csak vakcinaútlevélként említ. Ez pedig nem mást jelent, mint hogy az eddigi utazási feltételekhez a személyi igazolólap, az útlevél vagy a vízum mellé újabb igazolvány társul: a védettséget bizonyító okirat. Hogy ez kontinensen, avagy unión belüli lesz-e, vagy a Föld összes országába beutazási lehetőséget biztosít, ma még nem tudjuk; vélhetőleg ez az egyes országok egyéni elbírálása alá esik majd. Az azonban biztos, hogy szükség lesz rá. 

A tervezet szerint az igazolvány lényegében három elemből áll össze: beoltották-e az illetőt; vagy átesett a vírusfertőzésen, tehát emiatt immunitást élvez, illetve ha ezek nem adottak, akkor negatív teszteredményt tud felmutatni a közelmúltból. S itt adódik is némi gond. Nevesen az, hogy az országok oltási adatbázisai egyelőre nincsenek egyeztetve, illetve, hogy a keleti (orosz és kínai) vakcinákat az EU még mindig nem fogadta el. A magyar igazolványban viszont nem fog szerepelni, hogy kit melyik vakcinával oltottak. Hogy az EU tagországai elfogadják-e így a magyar igazolványt, még kérdéses.

Bármiellenesség

A fentiek okán egyértelmű tehát, hogy a honi ellenzék a magyar kormánnyal szemben amolyan mindenellenes politikát folytat. Ez azonban néha azt eredményezi, hogy akaratlanul is szembe mennek az uniós irányelvekkel, dacára annak, hogy az egykori EU-s zászlót égetők ma már a legnagyobb européerek maszkját hordozzák arcukon (sokan arcbőr helyett). Másoknak azonban e fedőrétegük olyannyira megvastagodott, hogy teljesen természetesen hazudják bele paradoxon-elméleteiket a magyar közgondolkodásba. Amíg egyik vezéralakjuk a kelekótya oltási és járványkezelési ötleteivel tart stand up comedyt a Tisztelt Házban, addig közülük mások  más helyen próbálják meg aláásni a keleti vakcinákba vetett lakossági bizalmat. 

Teszik pediglen ezt úgy, hogy közben látványosan verik a mellüket, mondván, hogy ők aztán nem oltásellenesek. Na, persze! Szerintük is kell a vakcina. Csak ne ez, vagy az. Szerintük is legyen lezárás. De legyen nyitás! Kommunikációjuk rég túlhaladta a szándékos dezinformációt. Amit tesznek, az ennél már sokkal több, sokkal súlyosabb bűn, mondhatni bűncselekmény: egy egész nemzetet akarnak ellehetetleníteni abban, hogy egységesen összefogjon a bajban, s közös erővel, közös akarattal mielőbb legyőzze azt.

***

Summa summarum az oltás nem lesz kötelező, ellenben az oltást megkapók vagy védettségüket másképpen igazolók mindenhol, minden kontinensen kiváltságokat fognak élvezni azokkal szemben, akik a passzivitásba menekültek. Nem csodálkoznék azon sem, ha a kártya nem csupán a határátlépés során lenne kötelező, hanem sok helyen a nyitás napjától a veszélyhelyzet elmúltáig az éttermekben, színházakban, szórakozóhelyeken is megkövetelnék felmutatását a vendégek részéről. 

Hogy ez diszkrimináció lesz? Igen. Ámde nyílt, pozitív diszkrimináció. Vagy ha úgy tetszik: jogos kiváltság.