Fotó: shutterstock.com (illusztráció)
Hirdetés

A múlt héten az új-zélandi parlament a 20. hétről a születésre emelte a legális abortuszok határát. Míg emberek egy csoportjának az életéért szurkolunk és teszünk, például azzal, hogy lehetőség szerint otthon maradunk, más emberek haláláról sokan továbbra is önkényesen döntenek.

Olvasom az új-zélandi új törvényről szóló MTI-hírt, szomorúan látva, hogy kritika nélkül átvették az abortuszpárti csúsztató sémákat a nyugati liberális sajtóból. Először az igazságügyi miniszter szavait idézik, aki szerint nagyon helyes a változtatás. Majd a törvény bírálóiként abortuszpárti „jogvédőket” említenek, akik „így sem tartották elég liberálisnak a javaslatot”, mert nem tartalmazza az erőszak, illetve „az anya nem lesz képes felnevelni a gyereket” eseteket. A törvény valódi, életvédő kritikusairól hallgat a híradás.

A teljes írás a 777-en olvasható.