„Bár a múlt rabszolgái, a jövő urai vagyunk.”
 (Blaise Pascal)

Hirdetés
Fotó: shutterstock.com/Everett Historical
A washingtoni Walter Reed Kórház a spanyolnátha-járvány idején, 1918-ban

David Lynch amerikai filmrendező szerint a koronavírus utáni világ megtisztultabb, spirituálisabb lesz. Ezt a véleményt sokan osztják. Én nem tartozom közéjük. És komoly érveim is vannak erre nézvést, mégpedig a majdnem pontosan száz évvel ezelőtt kitört spanyolnátha-járvány.

Kézenfekvő analógia

Az 1918-ban kitört spanyolnátha-járvány és a mostani koronavírus-járvány közti analógia szinte kínálja magát. S az összehasonlítás során bizony kísérteties hasonlóságokra bukkanhatunk. A járvány – neve ellenére – az Amerikai Egyesült Államokban kezdődött, s innét terjedt át a Föld szinte minden országára, hatalmas pusztítást végezve mindenhol, amerre járt. Az áldozatok számát megbecsülni sem lehet, de a 15 milliós és a 30 milliós halálozási szám a két végpont. Ez esetben nagyon messze vagyunk tőle, s ez maradjon is így. Más dolgokban viszont ugyanazt az utat járjuk végig, mint az akkori kor embere.

A világháború szörnyű viharaiban kivéreztetett lakosság sokhelyütt az éhhalál küszöbéig eljutva, egyéb más fertőzések által tizedelve találta szembe magát a szörnyű kórral. Mondhatnánk, hogy ez nem hasonlatos a mai állapotokhoz, de a fogyasztói társadalom egyben elkényelmesedett és szabálykövetést nem tűrő társadalmat is hozott. Az egészségtelen életmód és a liberalizmus álcája mögé bújt nagyfokú individualizmus mára lehetetlenné tette, hogy a polgárság nagyobbik része bármiben és bármi miatt is túlélő és hosszútávon szabálykövető legyen. S itt a hosszútáv csak nevében az, mert egy négyéves háború utáni kétéves járványt össze sem lehet hasonlítani egy csupán hetek óta tartó kijárási korlátozással. Persze, még az elején járunk…

Megelőzési és túlélési technikák

Az akkori kor higiéniai szokásai a közelében sem voltak a maiaknak, ráadásul a lakosság általános testi állapota is siralmas volt. Ennek ellenére sem a kijárási korlátozást, sem a kijárási tilalmat, sem a karantént nem vették komolyan. Hogy kezet nem mostak, valahol érthető: szappant is csak jegyre lehetett venni. Azonban amikor újra járni kezdtek a villamosok, az emberek sehogy sem akarták elfogadni, hogy az orvosok és várandós nők előbb szállhatnak fel. Amikor pedig Károlyi uralomra jutott, az emberek tömegével mentek ki tüntetni, demonstrálni vagy éppen ünnepelni. A halálozási szám pedig hirtelen megugrott. 

A mai „Balaton-vándorlás” előképeként a módosabbak akkor is kimenekítették a fő veszélyzónából szeretteiket Aradra, Nagyváradra vagy éppen a Balaton környékére. A főváros halálozási mutatói pedig valóban csökkentek. Az orvosok és patikáriusok is mind megpróbáltak valamiféle csodaszert kiókumlálni. Ezek egyik legkedveltebbje volt az „orvosi konyak”, amit receptre lehetett kapni, s persze nem segített, de legalább finom volt. Ugyanúgy megjelentek a csalók és nyerészkedők, ahogyan most is, varázsszereiket vagy fals életmód-tanácsaikat úton-útfélen osztogatva.

Mi jött utána?

1918-’19-re a járvány elmúlt, hogy aztán újult erővel térjen vissza 1920-ban, igaz, a halálozási aránynak „csupán” egyötödét produkálva. Ez szintén intő jel lehet a mai kor szülöttjeinek. Mert ha van mit tanulnunk ebből a helyzetből, az az, hogy bármikor, bárhol, bármilyen okból kialakulhat egy semmiből jött veszélyhelyzeti leállás. Különösen intő jel lehet azok számára, akik még mindig hisznek azokban, akik ilyen vagy olyan jóslataikkal „előre megmondták”, mi lesz 2020-ban. E jóslatok egyike se talált. Még a saját szürkeállományával saját maga dicsekvő Európai Unió vezető politikusai sem látták előre ezt a kataklizmát. 

Ahogyan az 1920-ban végre fellélegző nép se látta előre az 1929-es gazdasági válságot, ami csak papíron szűnt meg 1933-ban, hiszen valódi megszűnését a közgazdászok a II. világháború előtti évekre, a fegyverkezési verseny csúcsára teszik. Aztán nem látták előre magát a II. világháborút sem. S úgyszintén vakok voltak a vasfüggöny által kettéosztott világra vagy a hidegháborúra. 

Lám, a spanyolnátha óta nem ezer vagy tízezer évek teltek el. Csupán száz röpke év. Történelmi távlatok tekintetében belátható idő. Mi pedig ott tartunk, hogy újra meg újra ugyanazokat a hibákat követjük el. S csak reménykedhetünk benne, hogy a mostani fertőzés lefolyása nagyságrendekkel enyhébb lesz az évszázaddal ezelőttinél. De hogy 1920 óta sem bölcsebbek, sem spirituálisabbak nem lettünk, az teljesen biztos. 

***

Kívánom, hogy valahol menetközben rájöjjünk eddigi tévedéseinkre, s emelkedjünk felül önnön kicsinyességeinken. Legyen igaza David Lynchnek, s mindannyiunk érdekében tévedjek ez egyszer inkább én, a szkeptikus!