„A szín az emberi lélekre való közvetlen hatásgyakorlás eszköze.” (Vaszilij Vasziljevics Kandinszkij)

Az Amerikai Egyesült Államokban (ahol egyébiránt a kultúrát egy időben A szürke 50 árnyalatacímű borzadályfilm képviselte) rájöttek, hogy bizony minden fekete vagy fehér. A fehéret pedig nem szabad összekeverni a feketével, mert amit kapunk, az nem a szürke, hanem a rasszizmus. Bizony, a vállalati marketing és a színelmélet közegébe is betévedt a politikai korrektség. Ennek kárvallottja idén egyértelműen az Adidas.

Gyapotfehér lábemlékmű

A multinacionális cég dizájnerei ugyanis gondoltak egy nagyot, s merészet, aztán kijöttek egy cipőkölteménnyel a Fekete Történelem Hónapjára. Ez a fajta tribute-szerű gesztus nem ritka a nagy cégeknél. Csakhogy ellentétben a többiekkel, a multinacionális sportszergyártó ez alkalommal valamit csúnyán elnézett. Az ünnepi alkalomra kreált cipő ugyanis egy hófehér, sőt gyapotfehér edzőcipő volt. Anyaga pedig (a műanyag rész kivételével)… gyapot. Az a növényi rost, amit a Fekete-Afrikából rabszolgahajókon az amerikai földrészre szállított rabszolgák gyakorta szüreteltek. 

Képernyőfotó: Twitter

Feledkezzünk meg most a hibás marketingről, vagy arról, hogy egy fordított tematikával minden jajveszékelés elkerülhető lett volna. Ha ugyanis a cég azt mondja, hogy lám, ti ezt szedtétek, s most lábatokon hordva alázhatjátok mind a fehéret, mind a gyapotot, már rögtön más lenne a leányzó fekvése.

Beszéljünk inkább arról, hogy a PC korában mindennek, s minden ellenkezőjének is jelentősége van. Ha teszem azt az Adidas egy szénfekete cipővel rukkolt volna elő, akadt volna, aki azt mondja, hogy lám csak, a feketének fekete cipő dukál, ugye? Na meg utolsó ülés a buszon. És szegregált hely a parkban. Arról nem is beszélve, hogy a fekete a gyász színe… 

Pernemzet

Persze a dizájner csapatnak számításba kellett volna vennie az amerikai néplélek fogékonyságát a metoo és más botrányszagú protest dolgokra. Hiszen arról a nemzetről beszélünk, amelynek fiai és leányai előszeretettel élnek a mindenféle kártérítési perek hozadékaiból. Vezetés közben ráömlik a McDrive-ban vásárolt forró kávé a combunkra, de nem volt ráírva a pohárra, hogy a forró kávé forró? Nosza, pereljünk! Megszárítanánk a mikróban a megfürdetett macskánkat, de a cicus felrobban, holott egyáltalán nem szerepelt az eszköz útmutatójában a kisállatok szárításának ellenjavallata? Uccu neki, fussunk a törvényszékre! (Az első példa igaz, a második csupán városi legenda – vbt)

Az amerikai bizony egy ilyen pernemzet. S nem csodálkoznék, ha a tribute termék visszahívásának ellenére egy büszke és öntudatos afroamerikai „citizen” úgy beperelné a céget, hogy a vállalat ijedtében az összes fehér színt kivonná az összes termékéből. Pedig hát eleve ez ihlette meg magát a terméket is. A túlzott PC. Természetesen sajnálom azokat, akiket anno rabszolgának hurcoltak be az USA államaiba. De ha a dolog történelmi hátterének ajtaját egy kicsit kijjebb tárjuk, furcsa összefüggésekre lelhetünk. 

Nevesen, hogy az elhurcoltak olyan afrikai törzsi királyságokból lettek rabszolgahajókra terelve, amely királyságokban… és most kapaszkodjunk meg… magukban is rabszolgatartás folyt. A törzsi háborúk során életben maradt, s foglyul ejtett ellenséget, valamint annak teljes családját (igen, nőket, gyerekeket és öregeket is) rabszolgamunkára kényszerítette a győztes törzs. S a brit, spanyol, holland vagy portugál rabszolgakereskedők sem tudtak volna „árukészletre” szert tenni, ha… ismét jöhet a kapaszkodás… az erősebb törzsek időnként nem maguk vadásztak volna eladási célzattal rabszolgának valókat a gyengébb, rivális törzsek tagjai közül. És igen, nőket, gyerekeket is. 

Kudarcorientált reklámstratégia

Mindezek ellenére magam is úgy tartom, hogy nem volt túl jó ötlet az Adidas részéről ez a fajta duplacsavaros elgondolás. De hogy vélt vagy valós ostobaságuk mértékét némiképp oldjam, álljon itt a végére egy édes-bús történet, valamikor az 1950-es évek közepéről, szintén amerikai kötődéssel. 

Történt, hogy egy neves amerikai fogkrémgyártó cég be akart törni a hatalmas lehetőségeket kínáló indiai piacra. S ahogyan azt mindig tették területfoglalásaik alkalmával, a külhoni célország minden sajtóorgánumában elkezdték hirdetni termékeiket, miközben ezzel párhuzamosan elárasztották a boltokat az áruval. A tévékben, rádiókban, az újságok lapjain, a buszok oldalán, a házfalakon, az óriásplakátokon mást sem lehetett olvasni, mint a cég termékének reklámszlogenjét, ami nem volt túl bonyolult, csupán ennyi:

„Vakítóan fehér fogsor!”

Aztán csodálkoztak, hogy nem fogy a termék. Mármint hogy egyáltalán nem. Sehogyan. Néhány darab kivételével szinte az egész árukészlet a nyakukon maradt. Ők pedig nem értették az okát, hiszen a fogkrémjük valóban és igazán jó volt. 

Csak nem Indiában! Ahol a bételfa magjának rágása – annak frissítő és élénkítő hatása miatt – igen nagy közkedveltségnek örvend. Viszont a bételmag nyállal keverve először vörösre, majd feketére színezi a fogakat. Manapság persze egészen más, amerikanizálódott trend alakult ki az indiai kontinensen a fogazat színét illetően. Az ’50-es években viszont, akinek vakítóan fehér fogsora volt, annyit jelentett: az illető olyan szegény, hogy még bételre se telik neki.

***

Mondanám a fehér cipő tanulságát, ha lenne neki. De nincs. Vagy ha mégis, az legfeljebb annyi: a káka egyenes szárú növény. Az embert pedig eredendően nem a bőrszíne, a vallása vagy a neme határozza meg. Ezeknek tehát egyikére sem lehet eredendően büszke. S csak remélhetem, hogy a mostani tiltakozók nem fognak legközelebb a színelmélet ellen fellázadni. Mert az például egyáltalán nem is tekinti színnek a feketét.