Fotó: MTI/Kovács Tamás (szerk.)
Hirdetés

Meglepetést csak a népfront átrendeződése okozott, a magyarországi olimpia ügyét kizárólag Budapesten folytatott hazug kampánnyal megfúró Momentum két mandátuma és Gyurcsánydobrev négy brüsszeli képviselői helye egyértelművé teszi, hogy az örök jakobinus veszettek koncentrálják a szavazataikat. Ennek vesztese a jelentéktelenné süllyedt MSZP, a megsemmisült LMP és legfőképpen a történelemben példátlan árulást elkövető, a nemzeti oldalról a hazaáruló táborba dezertált Ballik.

Utóbbi alakulat visszavonhatatlanul és egyre gyorsuló iramban száguld a megsemmisülés felé, a tegnap elért mindössze 219 715 szavazatnál története során csak a 2006-os parlamenti választáson kapott kevesebb támogatást, amikor a MIÉP-pel szövetségben indult. Történelmi vereséget szenvedett tehát a párt, melynek elnöke, Sneider Tamás hónapok óta látványosan kerülte is a nyilvánosságot.

A magyarázat roppant egyszerű, és a vágyvezérelt buborékvilágban élő ballikosokon kívül mindenki számára világos: a párt elveszítette a hazafias felelősséggel tisztában lévő, a keresztény és nemzeti alapelveket komolyan vevő korábbi nemzeti radikális szavazóit. Ők az elvtelen árulástól undorodva már tavaly áprilisban a tettekkel bizonyító Fidesz–KDNP-re szavaztak, és bár a Ballik egy évvel ezelőtt a gyenge, színtelen-szagtalan MSZP-től elpártolt szavazók egy részét még meg tudta nyerni magának, az életük értelmét a szimpla és beteges Orbán-gyűlöletben megtalálni vélő szavazók ezúttal a nemzetellenes fröcsögésben legkövetkezetesebb és legharsányabb Gyurcsánydobrev mellé álltak. A Ballik korábbi elveit elárulva, sárba tiporva megkísérelt szavazótábort cserélni, de – miként azt a magyar fociválogatott támadója, Böde Dániel mondta, miután 2015 őszén szolid ipponnal földre küldte norvég védőjét -, pofára esett, mint a zsíroskenyér.

Ez pedig be is árazta a dezertőr társaságot az őszi helyhatósági választásra. Heller Ágnes és a többi SZDSZ-es ma reggel vaskos vonallal húzta át a párt nevét kis kockás spirál füzetében, amelybe egy évtizede írogatja sikertelenül az Orbán-kormány megdöntésére kiagyalt ötleteit. A Ballik megbukott, a Spinoza-házban nincs már rá szükség. Zárul a kuka fedele.