Felakasztotta magát egy középkorú férfi. A hír, amely különösen a Kádár-rendszer idején mindennapos volt hazánkban – lásd öngyilkossági mutatók: például Mórahalom, a tanyavilág, a városi munkásnegyedek -, mára hál’ Istennek egyre ritkábban izgatják fel a közvéleményt. Kivéve azokat, és ezt az elején szögezzük le, akiknek valamilyen hasznuk származhat annak az embernek szomorú cselekedetéből, aki végső soron saját gyengeségéből, önkezűleg vetett véget az életének.

Hirdetés

A Cserdi nevű, mára csaknem négyszáz lakosú cigányfalu – melyben ennek ellenére csak minden második ember vallja magát roma nemzetiségűnek – cigány polgármestere, Bogdán László ilyen ember volt. Sorsa, származása, botlásai vagy éppen közösséget kovácsoló sikerei, naiv őszintesége, nyers nyilatkozatai és ötletei alkalmassá tették arra, hogy eddigi életéből – tragikus döntését követően –, akár vörös tarajú kakasok, egyesek kikapkodják a számukra még éltető magvakat. 

Egyetlen nap alatt nem akadt egyetlen ellenzéki médium sem, amelyik ne méltatta volna magas fokon, szinte már balliberális prófétaként a három elemivel is talpraesett, vagabund, sőt odamondogatós Lacit (maga hívatta így magát), noha meggyőződésem, hogy Bogdán nem azoknak a csodálatáért élt úgy, ahogyan, akik most mégis a halálából szemezgetnek. 

Az egyik első közülük az önimádó Gyurcsány volt, aki megrázó emlékezését „barátom volt” felkiáltással kezdte, majd hangosan fohászkodott is: „Ó, édes Istenem!” Gyurcsány meg az édes Istenem? Gyomorforgató cinizmus. Hol van Bogdán dicsérete? Sőt, azt is írta, „ha baj volt, segítséget kért. És legtöbbször tudtunk segíteni.” Szimpla önfényezés, hiszen Bogdán 2006 óta volt Cserdi polgármestere, Gyurcsány pedig 2009-ig – reméljük utoljára – Magyarország miniszterelnöke. Szerintem fogalma sem volt Cserdiről meg Laciról, mert akkor még nem volt érdeke. Öndicsérete mellett azért jutott az elhunytnak is: „csinált egy élhető falut. Mondjuk ki: egy cigányfalut.” Van itt minden, csak kegyelet nincs. 

Fotó: Képernyőkép, szerk.

A másik szemezgető kakas Márki-Zay Péter, akit a legerősebb cigánylecsóval és kitartásával vett le a lábáról barátja, aki „országszerte is sokat tett az előítéletek lebontásáért”. Márki-Zay azzal igyekezett kapcsolatuk mélységét bizonyítani, hogy nyilvánosság elé tárta a titkot, ami szerinte az öngyilkossághoz vezethetett: „a betegségével folytatott küzdelme.” 

Mások azonnal kaptak az alkalmon és inkább szerelmi csalódásra, esetleg más személyes kudarcra terelték a gyanút, de a halál vámszedőit ez sem bírta jobb belátásra, hiszen – például Pikó András, Alföldi Róbert és mások után – Karácsony Gergely is szívbemarkoló megemlékezéssel állt elő: azt írta, Bogdán László cipelte a saját, a faluja, sőt mindannyiunk közös terheit, „a szegénységet, a kirekesztést, a jövőtlenséget, a dogmákat”. Karácsony odáig ment mint Bogdán közös teher cipelő bajtársa, hogy még arra is felszólított: „becsüljük meg a velünk, az értünk élő prófétákat!” 

Aggodalma érthető, hiszen éppen végső búcsút vettek a másik „prófétájuktól”, Bálint gazdától, aki 1994 és 1998 között az akkor még létező SZDSZ parlamenti képviselője is volt, és akinek a tiszteletére megjelent a Fiumei úti temetőben Lendvai Ildikó, Kuncze Gábor, Szabó Tímea, Tordai Bence és még sokan mások. 

De akadtak olyan gyászolók is, akik egyenesen a Függetlenségi Nyilatkozatból idézve méltatták Bogdánt: Isten mindenkit egyenlőnek teremtett, elidegeníthetetlen jogokkal az élethez, a szabadsághoz, a saját maga választotta boldog út kereséséhez. Azonban még ezt a már-már a véres Black Lives Matter-mozgalomra hajazó felütést is überelte az egyik hírportál helyszíni tudósítása, amelyben a következő kijelentés olvasható: „Bogdán még miniszterelnöknek is jó lett volna, más úgy hallotta, nagykövetnek akarták, de nem ment, mert akkor nem lett volna ennyi ideje a falura”.

Sajnos semmire se maradt ideje! Azt gondolom, most a legkevésbé annak örül már odafent, amit az emlékével művelnek idelent egyesek. A kegyelet vámszedői ugyanis nem Bogdánt, helyette önmagukat magasztalják, miközben nagyon is jól tudják, hogy politikai oldalukon ugyancsak híján vannak az élő és makulátlan példaképeknek. Ezért kell gyártani néhányat –  saját használatra. 

Felakasztotta magát egy középkorú férfi, emberi gyengeségből. A történtek után az elhunytat nem kellene bántani, felhasználni, sorsából kiszemezgetni a fénylő magvakat, végül pedig öncélú hasznot húzni az emlékéből, mint ahogyan szentté avatni sem. 

Pedig a baloldal még ezt is megtenné.

Korábban írtuk