Focimeccsel egybekötött tüntetést rendez a budapesti Kossuth téren két sorosista gittegylet, a Hallgatói Szakszervezet és a Szabad Egyetem elnevezésű formáció. Saját megfogalmazásuk szerint a tudományos szabadságért és az oktatásra fordítandó források növelése érdekében vonulnak utcára.

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

Az oktatással kapcsolatos kiadások 2010-ben nem érték el az 1572 milliárd forintot, az összeg 2018-ban már meghaladta a 2000 milliárdot. 2019-ben pedig már 587 milliárd forinttal több jut oktatásra, mint a baloldal által utoljára benyújtott, 2010-es költségvetésben.

Mivel Magyarországon sem a tudomány szabadsága, sem pedig az oktatás finanszírozása nincs veszélyben, így vizsgáljuk meg inkább a tüntetés formai elemét, a Kossuth térre összetrombitált, szellemesnek és nagyon eredeti ötletnek gondolt focimeccset.

Saul Alinsky A radikálisok 12 szabálya című művében írja:

A nevetségessé tevés az ember leghatásosabb fegyvere. Nincs védekezés. Irracionális. Dühítő. Döntő nyomásgyakorlási pontként is szolgálhat, hogy engedményekre kényszerítsd az ellenfelet.

Ne legyenek tehát kétségeink, a téren focizó, csillogó szemű úttörőbrigád a Soros-párti média szombaton megjelenő beszámolóiban majd vicces és rendkívül haladó szellemű társaságként kerül bemutatásra.  

A kiváló sorosista brigád kitüntetéssel (és finanszírozással) ellátott 444.hu már élen járva be is számolt a tüntetés szervezőinek és a jogi képviseletüket ellátó (szintén Soros-zsoldos) TASZ bíróságon aratott sikeréről, amelynek értelmében szombaton nyugodtan ökörködhetnek a Soros-aktivisták a Nemzet Főterén.

A gittegyletek és a szervező
Ahogy már említettük, a tüntetés mögött az úgynevezett Szabad Egyetem és a Hallgatói Szakszervezet állnak. A formációk egyetemi bekötéseit és szimbólumhasználatát a Tűzfalcsoport, a szervezeti hátterüket az Origo tárta fel.

A nyíltan bevándorláspárti nézeteket valló, Soros által kitömött Humán Platform leányvállalataként működő csoportosulások egyébként még pénzt is merészelnek koldulni a Facebookon.

Pofátlanságuk és gátlástalanságuk azonban nem ismer határokat. Egy nemrég a birtokunkba került levelükből világosan kiderül, hogy a tüntetésükre a szakkollégiumi hálózat levelezési listáján csábítanak diákokat.

A nyílt és agresszív politikai nyomulásuk miatt egyelőre egyetlen balliberális médium sem tiltakozott, és Brüsszelből sem üzent hadat Frans Timmermans. Gondolják csak el, kedves olvasóink, hogy milyen toporzékolással és hisztériával járna, ha egy konzervatív, nemzeti formáció a szakkollégiumi hálózat felhasználásával invitálna fiatalokat a békemenetre. Úgy látszik, Sorosék tényleges és valós nyomulása azonban nem veszélyezteti a tudomány híres szabadságát és az egyetemek függetlenségét.

A kiküldött levél kapcsán hallgatásba burkolódzó szakkollégiumi és felsőoktatási vezetők passzivitása és feltehetően pozícióféltése azért is gyomorforgató, mert a mozgósító levél egyik aláírója az a Mák Viktor nevű CEU-s diák, aki a német Der Tagesspiegel napilapnak még a téli tüntetések kapcsán nagy eredménynek nevezte, hogy a baloldaltól a Jobbikig minden ellenzéki formáció egy asztalhoz ült megtervezni az előttük álló időszak tüntetéseit és politikai lépéseit.

Magyarán szólva: az antiszemita Jobbik és a Soros-finanszírozású baloldali ellenzék násztáncánál muzsikáló aktivista gond nélkül szervezhet az egyetemi szférában megmozdulásokat a nemzeti kormány ellen. És ezt mindenki eltűri… Szégyen!