Soros kapcsolás (ellenzéki szappanopera), 3. rész

Jelöletlen jelöltek

A producer nyűgösen tekintett a rendezőre, aki pont egy hét elteltével újra felkereste. Egyelőre nem vette el a kedvét, hogy a szappanopera első két részét nem forgatták le, a lényeg, hogy a forgatókönyvek elkészültek.

– Tessék, a harmadik – adta át az újabb lapokat vigyorogva. – Ha esetleg nem lenne pénzük filmre, az első két jelenetet rádiójátéknak írtam meg.

„A történet szereplői a képzelet szülöttei. Bármilyen hasonlóság vagy névazonosság valós személyekkel csak a véletlen műve.”

1. jelenet

Teljesen sötét szoba, senkit nem látunk, csak hangokat hallunk. Annyit tudunk, hogy ellenzéki politikusok beszélgetnek. Lehetnek köztük nők, férfiak, esetleg mások is.

– Hihetetlen, hogy ez az Ursula lesz az Európai Bizottság elnöke. 

– Német is, kereszténydemokrata is… Benne volt a pakliban.

– Na jó, de nem ő, hanem az a másik, na, hogy is hívják, volt az Újpestben régen egy ilyen játékos.

– Törőcsik?

– Az színésznő. Valamilyen Gyuri.

– A Véber Gyuri, emlékszem.

– Véber Gyuri lett volna az EB elnöke?

– Dehogy! Az a másik Weber. Alfred vagy Tankréd…

– Manfred. Csak hát olyan figura az is, mint mi. Mindent elszúr.

– De hát mit szúrt el?

Rövid csend, végül valaki halkan, megtörten kimondja az igazságot.

– Nem kellett volna ujjat húznia Orbánnal.

Újabb szünet. Gondolkodnak, próbálják levonni a tanulságot.

– Nekünk se kéne?

Ismét két perc feszült hallgatás.

– De ha mi nem húzunk ujjat Orbánnal, akkor sosem kerülünk hatalomra!

– Miért, így aztán marhára hatalomra kerültünk! Weberek vagyunk a Von der Leyenek között. Ez az igazság.

– Lépjünk be mi is a Fideszbe?

Hosszú, töprengő csend.

2. jelenet

Sötét szoba. Idős férfi nehéz szuszogása hallatszik. 

– Át kéne adnom a helyem – dünnyögi. – Csakhogy engem ez éltet egyedül. A túlvilágban nem hiszek, itt kell befejeznem, amit elkezdtem.

– A tervre gondol? – kérdezi egy készséges, már-már alázatos hang.

– A tervre, igen. Sokan azt hazudják, nincs is terv. Már hogyne volna! Ez a főművem, és el akarják venni tőlem. Az a sötét képű olasz, meg a katolikus lengyelek. No és ő is, akinek a nevét nem mondjuk ki…

– Erősek vagyunk – biztosítja főnökét a hang. – Elkészítettem a strasbourgi és brüsszeli fizetési jegyzéket. Itt vannak a kelet-európaiak, a magyar lista…

– Ó, azok a kretének! – kiált fel elkeseredetten. – A Földközi-tengeren hogy állunk?

– Lendületben. Újabb hajók, újabb sikerek. Olyanok vagyunk, mint Nelson. A tengeren verjük meg Napóleont…

A sötétben nem látszik, de a nagy embernek csillog a szeme.

3. jelenet

A belvárosi cukrászdában sikerült a négy jelöltnek egy kerek asztalt találnia, aköré kucorodtak.

– Miért kell egy ilyen idétlen, törpe asztal körül szorongnunk? – kérdezi Karácsony; kitágult pupilláját még jobban felnagyítja a szemüveg. – Leülhettünk volna a zuglói házasságkötőben, ott kényelmesen kinyújthatnám a lábaimat.

– Tipikus ordenáré túlkapás! – kiabál Puzsér, és a szomszéd asztalnál egy kisgyerek ijedtében félrenyeli a képviselőfánkot. – Egyenlőek vagyunk, azért a kerek asztal. És mégse mehetünk egy önkormányzati épületbe, ez abszurdum. Pláne, ha ott az egyik jelölt a polgármester. Gergely, maga a politika legelemibb szabályaival sincsen tisztában!

– Na de mégis, ide a Krisztinavárosba… – méltatlankodik tovább Karácsony.

– Hát nem Pesten vagyunk? – néz körül Thürmer Gyula, majd rendel egy orosz krémtortát.

– De igen, kedves Gergő – mosolyog erőltetetten Kálmán Olga, szája széle pengeként hasítja ketté az arcát. – Pesten vagyunk, és ez egy másik csaj.

– Erzsébet? – próbálkozik újra Karácsony, de látva a fejcsóválásokat, gyorsan javít. – József. Józsefváros.

– Mondom – magyarázza tagoltan az exriporter. – Nő.

– Akkor Teréz. Kérdezzük csak meg a pincért. Hej, főúr! Hányadik kerület ez?

– A nyolcadik.

– Tessék – vágja ki diadalmasan Karácsony. – Mondom, hogy Erzsébetváros.

Rövid ideig mindenki a fejét fogja, Thürmer Gyula végzett az orosz krémtortával, és most gyanakodva Kálmánra néz.

– Bocsánat, de úgy tudom, magácska már nem jelölt.

Erre hirtelen az asztal alól előugrik Gyurcsány, hosszú kezeit fenyegetően lóbálja a kisasztal felett.

– Lárifári! Előválasztás meg ingyom-bingyom! Még jó, hogy a legnépszerűbb ellenzéki párt elindítja a jelöltjét. Az lenne csak a szép, ha a tizenhat százalékunkkal beállnánk a Gergő egy százaléka mögé. Ilyen böszmeséget Európában egyetlen párt sem követne el.

Karácsony erre elsírja magát. Szerencsére a cukrászda felháborodott népe kipofozza a helyiségből Gyurcsányt, így folytatódhat a megbeszélés.

Miután a közjáték dacára Kálmán a helyén marad, Karácsony magához ragadja a szót.  

– A választáson végre együtt leválthatjuk Orbán Viktort – jelenti ki diadalmasan.

– Ez önkormányzati választás, kedves Gergely – jegyzi meg Kálmán, aki az elvesztett előválasztás miatti bosszúságát próbálja ellensúlyozni. – És nem Orbán a főpolgármester.

– Nem? – hajtja le csalódottan a fejét Karácsony. – Akkor mi a fenét keresünk itt?

– Hogy beszéljünk a programokról! – kiáltja Puzsér. (Igazából csak mondja, de nála ez is kiabálásnak hat.) – A Sétáló Budapestről.

– Inkább a munkások Budapestjéről beszéljünk, a vörös Csepelről…

– …akinek felel a Váci útról a Duna Pláza – szakítja félbe gúnyosan Kálmán, aki a Hír TV-s műsorának háttérképét tanulmányozva elég jól ismeri a várost.

– Az egészségügyről, a közlekedésről meg a közművekről kellene beszélni – próbálkozik Puzsér.

– Mi a túró az a közmű? – kérdezi riadtan Karácsony.

– Nem fogunk tudni megállapodni semmiben – legyint Kálmán. – Rendeljünk egy Coca-Colát, tegyük föl a képet a Facebookra, és mondjuk, hogy az egyeztetés során a felek egyetértettek a kirekesztés elleni harcban.

– Tudjátok mi lenne igazán progresszív? – gyúl világosság Karácsony agyában. Erre már Thürmer is felkapja egyre kókadó fejét, mert a coca-colás sztorit nem értette, és kezdte bosszantani ez a sok nyegle fiatal.

– Na mi? – vakkant rá Kálmán.

– Ha beállnánk egy migráns jelölt mögé. Képzeljétek el, egy szomáliai muzulmán menekült mint budapesti főpolgármester. Na, az nagyot szólna.

– És nem is értene kevésbé a dolgokhoz, mint mi – bólogat Karácsony, akinek tetszik az ötlet.

Ekkor esik be az ajtón Berki Krisztián (nem az olimpiai bajnok), és lezuttyan az asztal közepére.

– Mizu, gyerekek? Engem nem is hívtatok?

Mindenki összenéz, kérik a számlát.