Fotó: MTI/EPA, archív, illusztráció
Hirdetés

Soros György nemrég közzétett egy bejegyzést, amelyben arra hívja fel a figyelmet, hogy a kábítószereket használók bebörtönzése haszontalan és igazságtalan. Sőt, továbbmegy és azt is nyíltan kimondja, hogy nem szabad tiltani a drogokat. Érveit nagyon egyszerű liberális logikával támasztja alá: amúgy sem lehet ellenőrizni a határokat, és ha azon bárki meg bármi átjöhet, akkor inkább tegyük legálissá a bűnözést (migráció után a drogcsempészést legalizálná).

A Soros György által támogatott egyik drogliberalizációs alapítvány (Urban Survivors Union) honlapján minden határon túlmenő érzékenyítő írás jelent meg. A dolgozat célja, hogy meggyőzze az olvasót arról, a kábítószer-használók nem tehetnek semmiről, ők csak a körülmények áldozatai. A drog nem is annyira rossz, a betokosodott konzervatív politikusok és a törvényeik tehetnek mindenről.

A milliárdos által támogatott alapítvány egyik igazgatója az érzékenyítő propagandamunkában leírja, hogy amikor értesült 19 éves lányának a halálhíréről, akkor dühös volt azokra, akiktől lánya a drogot vásárolta (kábítószer-túladagolás miatt veszítette életet a lány), ám – folytatódik az írás – az „apa” később rádöbbent, hogy ő is aktív kábítószer-fogyasztó (jó példát mutathatott), így tudja, hogy lánya haláláért igazából a rendszer, az állam, de legfőképpen a szigorúan vett szabályok a felelősek.

Sorosék hosszasan panaszkodnak arra, hogy azok a drogosok, akik kábítószer-kereskedőként keresik a mindennapi belövőt, a szigorú törvények miatt elesnek az egyetlen bevételi forrásuktól, ezért ők a kábítószer elleni háború valódi áldozatai. Az írásban egyébként meg sem említik, hogy azokat a kartelleket, bandákat, kereskedőket kéne büntetni, akik elárasztják az utcákat droggal, épp ellenkező dolgokat állítanak: engedélyezni kell a droghasználatot. Mert szerintük a „kábítószer elleni háború az emberek és az emberi jogok elleni háború is.„

Egyértelműen kitűnik, hogy Soros György Nyílt Társadalomért Alapítványa a migránsok tömegeinek a beengedése mellett még a keménydrogokat is rászabadítaná az országokra, városokra. Ha alaposabban utánajárunk rádöbbenünk, hogy Magyarországon különféle liberális szervezetek már évek óta hangoztatják azt a sorosista narratívát, amely a fenti anyagban lett megfogalmazva.

Még 2002-ben a Soroshoz ezer szállal kötődő TASZ egy olyan „kisokost” adott ki, amelyben a kábítószer-fogyasztóknak elmagyarázták, hogy miként lehet drogozni. Ez a helyzet azóta sem változott, Sorosék ma már olyan cikkeket jelentetnek meg, amelyben arról írnak, hogy drogosként miként lehet megúszni a bűnügyi költségeket. Sőt iskolai kiadványokban Sárosi Péter, a drogok liberalizálását népszerűsítő Kendermag Egyesület egykori tagja, a Soros-féle Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) drogpolitikai programjának egykori vezetője olyanokat írhat/mondhat, hogy a kábítószer-legalizálást az iskolákban kell elkezdeni.

Sorosék azonban 2016 januárjától egy olyan oldalt is működtetnek Drogriporter néven, amelynek célja megegyezik a bevezetőben leírt amerikai szervezet eszmeiségével, a rendőri fellépés nem vezet sikerre, az állam ne vegzálja a drogosokat, sőt adjon több pénzt Soros Alapítványainak. Önmeghatározásuk szerint ők olyan drogpolitikát tartanak kívánatosnak, amely a tiltás helyett a szabályozást, a drogmentes társadalom helyett a drogfogyasztás ártalmainak csökkentését, a moralizálással szemben a pragmatikus szakmaiságot tekinti irányelvének.

Számunkra már egy kérdés vár megválaszolásra: szeretnénk, hogy gyerekeinknek Soros György emberei mondják meg, miként kell a törvényeket kijátszva drogozni, vagy inkább minden erőnkkel támogatjuk a rendőrséget a terjesztők, a termesztők és a drogbandák elleni harcban?