„A harc nem halasztható el, csak késleltethető az ellenséged javára.” (Niccolo Machiavelli)

Hirdetés
Fotó: MTI/EPA/Stephen Barashear
A Black Lives Matter mozgalom tüntetésén elkövetett lövöldözés helyszíne Seattle-ben 2020. június 29-én

Az elmúlt hetek történései arra sarkalltak, hogy eltöprengjek azon: vajon melyik élet számít? Esetleg színek alapján kéne csoportosítani? Fekete, fehér, sárga, vörös? Avagy földrészek szerint? Netán az elért eredmények alapján? Nem tetszettek ezek a listák. Végül arra jutottam, hogy az emberi élet számít. Így, egész egyszerűen. S ha tetszik, ha nem, nekem bizony a számítók élete kevésbé számít.

A kezdetek számítói

Hogy kik ezek a bizonyos számítók? Nos, legelőször is azok, akik magát az emberéletet számítják kényük-kedvük szerint onnan, ahonnan éppen akarják, ahonnan az esedékes globalista divat azt diktálja. Így alakulhat ki az a furcsa és egészen embertelen direktíva, mely szerint az emberi élet a megszületés pillanatától kezdődik, tehát az anyának joga van akár a 8 vagy 9 hónapos, életképes magzatot is elvetetni. „Elvetetni…” Ugye, milyen szép szó egy ember méhen belüli feldarabolására? 

Korábban írtuk

Aki tehát az életet nem a fogantatás pillanatától számítja, az nálam bizony ebbe a bizonyos számító kategóriába tartozik. Persze nem azt mondom, hogy nem veszem emberszámba csak azért, mert így gondolkodik. Ahhoz, hogy valóban és ténylegesen ne vegyem emberszámba, jóval több szükségeltetik. Például hogy véleményformálóként nyíltan propagálja a művi abortuszt. Ilyen csoport például a radikális feministák vagy az antifák csoportja. E kettőre egyaránt jellemző, hogy azonnal és kérdés nélkül odaállnak minden emberjogi tüntetés mellé, s ezzel párhuzamosan hirdetik, hogy a nők nem szülőautomaták, kár erre a világra annyi embert szülni, tehát a helyes megoldás a művi abortusz.

A színek számítói

A színek számítóival épp ezekben a napokban találkozhatunk minden egyes híradásban, New Yorktól Londonon át Budapestig. Ezek a szerencsétlenek egy afroamerikai köztörvényes bűnöző halálát kihasználva gyújtogatnak, fosztogatnak, gyilkolnak, miközben azt harsogják, hogy a fekete élet az, ami számít. Két helyre azonban biztosan nem utaznak: Afrikába és Ázsiába. Előbbibe azért nem, mert bár őshazájuk ez a földrész, annak kultúráját egyáltalán nem ismerik, annak szegénységéből és elmaradottságából egyáltalán nem kérnek. Ázsia országaiban pedig valószínűleg már az első BLM-táblák felemelése után fél perccel meglincselné őket az utca meglehetősen sárgabőrű embere.

Persze nem is az a cél, hogy az egész világ melléjük álljon. Hanem csupán az, hogy a művelt Nyugaton váltsa fel minden ország minden paklijában a bohócruhás jokert a feketekártya. Azaz kutyaközönséges anyagi haszonszerzés céljából vezetik csatába azokat a megvezetetteket, akik aztán elég bátrak és elég ostobák ahhoz, hogy extrém esetben szembeszálljanak a Nemzeti Gárdával vagy a későbbiekben a tengerészgyalogos hadosztályokkal. S míg ezeknek az ostoba és primitív csoportoknak szintén nem tudom minden tagját hibáztatni, vezetőik nálam újfent a „nem teljes értékű ember” kategóriába kerülnek. 

A népek számítói

A népek számítói, bár mindenhol fellelhetők, mégis leginkább saját földrészemen, Európában szúrják a szememet. Ők azoknak a nyugati nemzeteknek a nem választott politikusai, akik szerint Európa népei rangsorolhatók, s akik szerint mi, magyarok ennek a bizonyos rangsornak bizony a legvégén kullogunk. Hatvannégy évvel ezelőtt többek között ők döntöttek arról, hogy a magyar szabadságharc feláldozható a nagyobb jó érdekében mint járulékos veszteség. Száz évvel korábban ugyanők szabdalták szét Magyarországot, s hoztak létre olyan mesterséges ellentétkapukat az elmékben is, amelyek máig nem tették lehetővé azt, hogy az elcsatolt részeken élő nemzettársaink lakhelyükön teljes értékű magyarnak érezhessék magukat. 

Ezek a karrierpolitikusok azoknak a csalóknak a kései leszármazottai, akik gyarmatosítókként birodalmakat zúztak szét, százmilliókat gyilkoltak halomra, s akik még a saját, úgynevezett felvilágosodásukat is önnön vérükkel színezték vörösre, majd gyászos feketére. Ők voltak azok, akik még a „forradalom” és a „népfelkelés” szavakhoz is olyan tetteket társítottak, melyekhez képest az egyeduralkodók zsarnokoskodása egészen elviselhető volt. 

***

2020 lett annak az éve, hogy ez a három számító csoport összeálljon és világuralomra törjön. Nem képletesen, nem az összeesküvés-elméletek hagymázas talaján, hanem ténylegesen, valóságosan. Az tehát mindenki számára nyilvánvaló, hogy az ellenség véglegesen és visszavonhatatlanul hadrendbe sorakozott. Ellenük már nem segítenek sem a szép szavak, sem a humanitárius tettek. S nem szívesen mondom, de ha nem lépünk fel mindőjük ellen a lehető legerőteljesebben, az 1848-as népek tavaszát a 2020-as vandálok nyara fogja követni a történelemkönyvekben.

Már ha azokat mi fogjuk írni. Mert mindannyian tudjuk, hogy kik írják a történelmet…