Bármi lesz az olimpiai vita vége, a baloldal új aranyborjújának neve: Momentum. Előttük hajbókol az Index, nekik gazsulálnak a pártjaik, általános az ájuldozás, hogy mekkora ászok, micsoda tehetségek.

Régóta erre vágytak az egyharmad hívei. A semmiből érkező, függetlennek, civilnek tetsző mozgalomra. A netadó és a sajtószabadság ürügyén hasonló kezdeményezéseket gründolgattak, csak ugye, igény nem mutatkozott. Sőt, a pártoltak azzal a vitával töltötték demokratikus szabadidejüket, hogy a világot jelentő deszkákon milyen sorrendben kapják a kezükbe a mikrofont, és éppen ki rikkantsa az égre sápadt mondanivalóját.

Bármibe lefogadom, hogy a Momentum ugyanígy végzi. És azért gondolom ezt, mert megnéztem egy kisfilmet, amelyben a mozgalom alapítói örvendeznek. Láttam őket, és azon tűnődtem, előfordult-e már a világtörténelemben, hogy szoprán hangú, sápkóros egyetemisták vegyék át az ellenőrzést egy egész ország felett.

Persze, tudom a választ. Előfordult már: álmaikban.

Ezeknek a gyerekeknek először be kellene fejezniük az egyetemet, amelyet apuci és a kegyetlen Orbán-rezsim jóvoltából egyébként gond nélkül elkezdhettek, folytathatnak. Aztán munkába kéne állniuk. Családot kéne alapítaniuk. Valakivé kéne fejlődniük. Végül, amikor már valamiért tiszteletre méltóak lesznek, beleszólhatnak érdemben is a közös dolgokba. Majd tíz év múlva. Húsz év múlva.

A Momentum vezetői és aktivistái maguk lepődtek meg a legjobban, mennyire meglepte őket a sikeres aláíráskampány. Sikeres? Az a sikeres, aki maga mellé állította a magyar társadalom többségét. Ti, drága gyermekeim, minden hatodik budapesti aláírását gyűjtöttétek be. Ennyi bunkó munkásőr, irigy proli és agyatlan kölök és naiv szerencsétlen bőven él Budapesten. Legyünk őszinték: ennél sokkal több is. A magam részéről gratulálok a történelmi fordulathoz.

A Momentum két körülmény miatt lesz szükségszerűen csak momentum. Egyrészt barátaik, a velük együtt gyűjtögető baloldali pártok fel akarják habzsolni őket, és a momentumosoknak valamit mondaniuk kellene arra a nyugtalanító kérdésre, hogy velük, vagy ellenük? A másik hiányzó elem pedig igazán csekélység: a mozgalomból párttá szerveződéshez szükséges eszközökről is ejtsünk pár szót. Például arról, hogy ha a momentumosok elhagyják a rejtekadó aluljárót, hogyan győzik meg igazukról az embereket? Mit mondanak Pécsváradon, Mindszenten és Hajdúszováton? Meggyőzik-e a borsodi jobbikost, hogy ők a valódi megoldás? Elhiszi-e az angyalföldi nyugdíjas, hogy ők még Lendvai Ildikónál is karakánabbak? És a Fideszt követő milliók – akikre ugyancsak szükségük volna – egyáltalán meghallgatják-e őket, miután Szanyival, Gyurcsánnyal elsüllyesztik a budapesti olimpiát?

Illene szerénynek lenni, fiúk, lányok. És nem felbőszíteni az oroszlánt. Mert az oroszlán – természeténél fogva – nem csak bőg, de olykor kiharap kisebb-nagyobb darabokat a közel merészkedő szafari vendégekből. Persze, aki olyan hülye, hogy puska nélkül indul vadászni, meg is érdemli a sorsát.