Fotó: Bődey János // Index
Távozni készülő munkatársak
Hirdetés

Nézem a drámai hatásúnak szánt fotókat az Index „utolsó napjáról.”

(Az „utolsó nap” óta egyébként eltelt már három nap, és az Index még mindig működik. Itt akár be is lehetne fejezni ezt a kis eszmefuttatást, nem történt semmi, csak a szokásos ballib hagymáz.)

Szóval nézem a drámai hatásúnak szánt fotókat. Könnyben ázik néhány tucat ápolatlan küllemű torzonborz, az íróasztalon egy bepárásodott hipszterszemüveg árválkodik, az elvbarát ballib lakájmédia pedig menetrendszerűen elsiratja a sajtószabadságot és a független médiát.

Aminek persze semmi értelme, hiszen egy magántulajdonban lévő cég munkaügyi konfliktusa (az igazgatóság elnöke kirúgta az illojális, inkorrekt, belső vitákat a nyilvánosság elé táró főszerkesztőt) az égvilágon semmi köze nincs a kormányhoz, sem a magyar állam bármely intézményéhez. A magánvállalkozásnál megesett belső feszültség semmilyen módon nem befolyásolja a sajtószabadságot, amit az is bizonyít, hogy az Index címlapján továbbra is ott virít a ballib sirám. 

Másfelől az Index nem független médium, hanem a nemzetellenes és keresztényellenes internacionalista felforgatás hazai agentúrájaként a megrögzött magyarellenes és migránssimogató propaganda egyik legfőbb és legártalmasabb orgánuma. Nem árt frissen tartani az emlékezetet: ezek azok, akik nemcsak tüntetőleg ülve maradnak az ingyenjeggyel elfoglalt helyükön a Puskás Aréna nyitómeccsén, amikor felcsendül a Kárpát-medence és a világ magyarsága számára fontos himnikus zenemű, a Nélküled, hanem eldicsekednek bárdolatlan neveletlenségükkel, és beteg kéjjel sértegetik, gyalázzák, mocskolják a dalt és mindazokat, akik számára fontos a nemzeti összetartozás. 

A szisztematikus destrukció, a pőre rosszindulat, a nyegle magyargyűlölet márpedig nem szabadságjog, hanem szellemi terrorizmus, amit tűzzel-vassal irtani kell a közéletből. Az Index nem mértékadó sajtótermék, nem is a sajtószabadság szimbóluma, hanem e szellemi terrorizmus gátlástalan, szélsőséges képviselője, amely az elmúlt közel húsz évben keresztény magyarok millióit bántotta, sértegette, alázta meg hideg, tudatos embertelenséggel.

Korábban írtuk

Nem tudhatjuk, milyen irányba fordul ez a magántulajdonú sajtótermék, de ha a belső munkaügyi probléma nyomán legalább valamelyest lecsökken a magyargyűlölet hatósugara, már egészségesebbé válik a hazai közbeszéd. 

Ha pedig így lesz, ha valóban kevesebb lesz egy politikai erőként funkcionáló álhírgyárral, ha a bűnnek így vagy úgy, de következménye lesz, akkor minden becsületes magyar hazafinak oka lesz örülni.