Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd (illusztráció)
Hirdetés

Tovább is van, mondjam még? A Ballik című mulatságos szappanopera legújabb epizódjában a nemzeti oldalról a globalista mocsárba dezertált és ezért törvényszerűen rothadásnak indult egylet indoklás nélkül visszahívta az Országgyűlés alelnöki tisztségéből az előző pártvezetőt, a fénylő intellektusnak aligha nevezhető Sneider Tamást, helyére pedig Balczó Zoltánt jelölték. Ám a csere a házszabály szerint csak Sneider lemondásával vagy a képviselőcsoportból történő kizárásával lehetséges, és mivel eddig egyik sem történt meg, a tisztogatásból garantáltan újabb derűs morzsálódás lesz – a szokásos üzengetés már meg is kezdődött.

Máma már nem hasad tovább? Dehogynem! Ez az eset még szórakoztatóbb is, mint az előző. Történt ugyanis, hogy Varga-Damm Andrea, a bundagyűjetménye után a háta mögött Bundás Andinak nevezett képviselőnő irháját most képletesen szólva kilyukasztotta a pártvezetés. Vadai Ágnes, Szabó Tímea és más effélék puszibarátnője, a párt Simicska-korszakában a Ballikba keveredett ügyvédnő mint témafelelős javaslatára a Gyurcsány vezényelte hazafiatlan népfront jakabinus frakciója tévedésből megszavazta a nemzetbiztonsági törvénynek a kibertámadások elleni védelmet erősítő módosítását.

Lett is ezután döbbenet és kétségbeesés, düh és fogcsikorgatás, miből hahotázásra ingerlő közlemény kerekedett. Ebben azt bizonygatták égre-földre düllesztett szemmel, hogy ők bizony sohasem adták volna a nevüket a törvénymódosításhoz, ha megfelelően tájékoztatják őket annak tartalmáról.

Korábban írtuk

Ebből pedig mindjárt két dolog következik.

Az egyik az, hogy a Ballikban úgy nyomkodják a parlamenti szavazógombokat, hogy fogalmuk sincs, miről szavaznak. Ez persze sok mindent megmagyaráz, érthetőbbé teszi például, miért óbégat elszántan a valósággal köszönőviszonyban sem lévő hülyeségeket egy-egy törvényjavaslat kapcsán Jakab Péter. 

A másik tanulság pedig az, hogy ezeket a komédiásokat mérhetetlenül feldühítette, hogy tévedésből magyar érdekűen szavaztak. Mit szól majd a Spinoza-ház, pláne a szorgos globalista násztánccal meghódítani vágyott Brüsszel?

Ennek megfelelően a Ballik-vezérkar sürgősen mandátuma visszaadására szólította fel Varga-Dammot, aki természetesen nem tette ezt meg, így következhet a képviselőcsoportból és a pártból való kizárása. Ami viszont könnyen a mellette kiálló veszprémi pártszervezet feloszlását is jelentheti. És a folyamat nem áll meg.

Hiába álmodott nagyívűnek gondolt stratégiát február elején a 24.hu portálon („az egyik cukrászmester, Gyurcsány Ferenc azt mondta, legyen egy nagy, összellenzéki torta, amiben a DK a mazsola. (…) Az a megoldás, hogy a Jakab pékmester süt egy másik tortát, amiben nincs mazsola”), eltekintve attól, hogy a pékek nem tortát, hanem kenyeret, kiflit, zsömlét és más effélét sütnek, az irreális vágyálmokat kergető, az Országházban korábban a miniszterelnök székébe belehuppanó és onnan elégedett infantilizmussal pislogó pártelnök társasága a valóságban egyre messzebb kerül a zihálva vágyott hatalomtól. 

A Ballik a példátlan árulás szükségszerű következményeként tovább zsugorodik és morzsálódik. Jakab nem tortát süt, csak egy foszladozó lócitrom körül ugrál izgatottan pogácsaszaggatóval a kezében.