„Az embereknek tudniuk kell, hogy az elnökük csaló-e vagy sem. Nos, én nem vagyok csaló. Minden eredményemet kiérdemeltem.”
(Richard Nixon)

Hirdetés
Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Victoria Nuland 2016-ban

A külpolitikai újságírók élete nem csak játék és mese. Sajnálatosan muszáj konyítaniuk valamicskét a külpolitikához. Ez egyelőre elengedhetetlen feltétele e poszt betöltésének. Mindez Fődi Kittit, a 444 munkatársát hidegen hagyja.  

***

A 444 ominózus cikkében a szerző szinte táncot jár afeletti örömében, hogy Joe Biden leendő amerikai elnök egy „Orbán-kritikust” választott ki maga mellé a külügyminisztérium politikai ügyekért felelős államtitkári posztjára. A szélsőbaloldali sajtóorgánum javarészt zsigeri Orbán-gyűlöletre építő cikke ezzel a felvezetéssel indul:

„Már több mint egy héttel ezelőtt lehetett sejteni, hogy kiket fog Biden kinevezni a külügyminisztériumba. Ennek megfelelően a külügyminisztérium politikai ügyekért felelős államtitkára az a Victoria Nuland lesz, aki az Obama-kormányzat idején külügyi szóvivőként, majd a minisztérium Európáért felelős helyettes államtitkáraként dolgozott, előzőleg pedig a Bush-kormányzat idején NATO-nagykövet volt.”

Korábban írtuk


Az igazi gond azonban (t.i. a külpolitikai hozzáértés teljes hiánya) innentől mutatkozik meg. Olvassuk tovább a cikket:

„Nuland neve a magyar sajtóban korábban már többször felbukkant, ugyanis meglehetősen kritikus az Orbán-kormánnyal.”

Mondhatnám, hogy a mondat végéről kimaradt a „szemben” szócska, de ne foglalkozzunk most a máskülönben csapnivaló stilisztikával. Nézzük inkább a tartalmi részt, a mondanivalót. Ami ugye az, hogy az O1G-hívőknek már az Államokban is van egy előretolt bástyájuk. S hogy ez a bástya elvtársnő hogyan vélekedik a magyar miniszterelnökről? Ez is benne áll a cikkben: 

„2014 októberében például lényegében arról beszélt, hogy Orbán Viktor a demokrácia rákját testesíti meg. Beszédében egyszer sem nevezte nevén Orbánt, de mint akkor írtuk, elég egyértelmű volt, kiről beszél.”

Mi tagadás, így történt. S ez meglehetősen plasztikus képet ad Nuland államtitkár asszony bátorságáról, illetve annak teljes hiányáról. Mert bár a külpolitikai szakzsargonból nem hiányoznak a sejtelmes utalások, de olyan komoly szitokáradat elmondásakor, amire Nuland ragadtatta magát, a legkevesebb, ami elvárható lett volna, hogy nevesítse gyűlölete tárgyát. Feltéve, de nem megengedve, hogy itt valóban zsigeri gyűlöletről volt szó, amely érzés viszont minden esetben mellőzendő a külpolitikából. Még akkor is, ha netán jogos lenne. Kivételt képez ez alól az a sajátságos helyzet, amikor két ország között hadiállapot áll fenn. Ám tudtommal Orbán Viktor sem 2014-ben, sem máskor nem üzent hadat az USA-nak. 

2014 végére aztán megjött a bátorsága Nulandnak, ahogyan azt a 444 cikkének folytatásában is olvashatjuk:

„És Nuland volt az is, aki 2014 végén rátelefonált Szijjártó Péterre, hogy megtudja, Orbán Viktor ugyan mégis miért biztatja az amerikai ügyvivő, Andre Goodfriend feljelentésére Vida Ildikót.”

Mint köztudott, Vida Ildikó akkoriban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke volt, s e minőségében tiltották ki őt hatodmagával az Amerikai Egyesült Államok területéről. Hogy mi volt a bűne”? Nos az, hogy hivatala több amerikai érdekeltségű magyar vegyesvállalatnál nyomozott. Más „bűnéről” nem tudunk, ugyanis az amerikai ügyvivő semmiféle bizonyítékokkal nem volt hajlandó alátámasztani Vida kitiltásának jogosságát. 

Vida Ildikó mindezek után 2014. december 11-én a Központi Nyomozó Főügyészségen nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazás címén, a Fővárosi Törvényszéken pedig jó hírnév megsértése címén feljelentette André Goodfriendet a kitiltási ügyben adott nyilatkozatáért.

S ha ez a már eddig is teljesen képtelen történet újabb abszurditást követelne magának, a Legfőbb Ügyészség 2014 decemberi megkeresésére az USA hivatalosan reagált. 2016-ban. Az André Goodfriend által emlegetett, korrupcióra utaló konkrét bizonyítékokkal szemben ezt nyilatkozták:

 „Az amerikai hatóságok semmilyen konkrét adattal nem rendelkeznek, információikat a sajtó- és az internet nyilvánosságán keresztül szerezték be, úgy, mint egy hírügynökség riportjai és a magyar sajtóhírek” (sic!)

Nos, ez a megfogalmazás hellyel-közzel megfelel egy kínaiak által angolból magyarra fordított mosógép-használatiutasítás szövegminőségének. Nem hibáztatom azokat, akik nem értik elsőre. Így a kedvükért lefordítom. 

Az USA külügyminisztériuma nagyjából a magyar ellenzéki sajtóban Vida Ildikó lejáratására írt ellenzéki cikkekből, valamint mocskolódó Facebook-posztokból „tájékozódott”, s ennek utána tiltotta ki területéről az akkoriban a Forbes magazin szerint a 4. legbefolyásosabb magyar nőnek számító elnök asszonyt. Azt hiszem, ehhez nem szükségeltetik további kommentár. 

Még talán annyit erről a kínos diplomáciai incidensről, hogy ha valaki, akkor pont hogy nem Szijjártó Péter az a nemzetközi szinten is jelentős államférfi, akit csak úgy akárki a szőnyeg szélére állíthat, majd utána kukoricára térdepeltethet. Külügyminiszterünk Nulanddal is tudatta, hogy Vida Ildikó csakis jogi úton tud elégtételt követelni, Magyarország pedig jogállam, tehát ha Nulandnak ez a forgatókönyv nem tetszik, nyugodtan tegyen feljelentést. Csak előtte tényekkel támasza alá a kitiltott magyar tisztviselőkkel szembeni vádjait. Ez a bizonyítás természetesen a mai napig nem történt meg az amerikai fél részéről. Ahogyan bármiféle bocsánatkérés sem.

A 444 cikke viszont folytatódik, igazi aduászt tartogatva lecsengésként:

„A viszony az Obama-ciklus végére annyira feszült volt, hogy Washingtonban külön 56-os megemlékezést szerveztek, hogy ne kelljen az Orbán-kormánnyal ünnepelni, és Nuland is ezen vett részt.”

Régi rögeszmém, hogy az USA igazán azzal segített volna rajtunk ’56-ban, ha pénzt és fegyvereket küld, s nem pedig azzal, hogy a Szabad Európa Rádióban „tartsatok ki, veletek vagyunk” típusú üzenetekkel szédíti szabadságharcosainkat. De egye kánya, már azzal is kiegyeztünk volna, ha Jaltában az elnökük nem egyezik bele több százezer magyar ember Gulagra hurcolásába. Mindezek tükrében az, hogy Nuland hol ünnepelte ’56-ot, teljesen hidegen hagy minden magyart.   

***

Amint a fentiekből is kiderül, a 444 ezúttal sem hazudtolta meg önmagát. S ha egyeseknek netán olyan érzésük lenne, mintha bizony ez a lap a magyarok ellen drukkolna, nos, ez nem véletlen. Ez tényleg így van. Magyarok, mondom, s nyugodt szívvel általánosítok. A mindenkori kormány ugyanis nem egy párt vagy pártszövetség, hanem Magyarország képviselője bel- és külföldön. Tisztességes ellenzéki pedig, ha akad is baja, ezt a bajt országhatárokon belül tartja, s kifelé sosem árulja el nemzetét. 

Nekünk sajnos ilyen hazaáruló ellenzék jutott. Na meg Biden és Nuland, mint tiszteletbeli MSZP-DK-Momentum-LMP-Párbeszéd-jobbikosok. 

Én azonban egyetlen percig sem féltem sem Orbán Viktort, sem Szijjártó Pétert. Kiváltképp nem olyantól, akinek (egyesek szerint) elcsalt szavazatok útján kirobbantott polgárháborús helyzet kellett ahhoz, hogy hivatalba lépjen. Lépjen? De hisz azt is alig tud már…

***

S ha már honi ellenzéki sajtó, valamint hozzá nem értéssel párosult, hazugsággal spékelt arrogancia: a magyar balliberális sajtó mostanság arról cikkezik öles betűkkel, hogy sem Orbán Viktort, sem egyetlen magyar kormánytagot nem hívtak meg Joe Biden beiktatására.

Ám az, hogy nem hívnak meg külhoni állam- és kormányfőket, de még külügyminisztereket sem, nem annyira szokatlan. Így volt ez a korábbi alkalmakkor is. A magyar kormányok beiktatási ceremóniáján sem szokott jelen lenni sem az amerikai elnök, sem a német kancellár. De még a román elnököt is legfeljebb csak Fekete-Győr András képviseli közvetve. 

A diplomáciai kapcsolatok felvétele ugyanis a beiktatás után kezdődik. Ekkor válaszolja meg hivatalos formában az új elnök a részére érkezetett gratuláló leveleket, s ekkor dönt arról, hogy első külföldi útja mely országba vezessen. 

Ez utóbbinak erős jelzésértéke van. 

Ahogyan a baloldali kóklerségnek is.