„Soha nem »udvaroltam« senkinek. Nem is tudom, hogyan kell – vagy magától beszél egy találkozás, rögtön az első pillanatban, vagy hiábavaló minden beszéd.”
(Márai Sándor)

Hirdetés

No, hát elértünk ide is. Amikor a hideg már mindenkit bekerget a teraszokról a vendéglő melegébe, ahol két korsó sör között elkezdődhetnek a végeláthatatlan történetek. Mondjuk arról az időről, amikor katonák voltunk. Esetleg olyankorról, amikor nem kötötte hűségünket jegygyűrű gyermekeink anyjához, hanem szabadon kószálhattunk a vadonban, akárcsak Kipling mester magányosan sétáló macskája.

***

Károly barátom aznap mindkét sztorihalmazt összekötötte egy halmazunió metszettörténetével.

– Tudjátok – mesélte – ez még katonakoromban történt velem, amikor katona voltam – így mondta, mert már cseppet se porzott a gigája. Aztán folytatta.

Korábban írtuk


Ahogy már meséltem nektek, a seregben írnok voltam, szóval nem igazán volt sok melóm, sőt sokszor azt se tudtam, hogy mi a melóm, így aztán bőven volt időm csajozni. Pláne, mert minden hétvégén eltávozást kaptam. Na, nem mintha hétköznaponként nem odahaza aludtam volna, de hétvégén ez engedélyezett volt. 

Hát szóval az egyik péntek este megismerkedtem egy gyönyörű lánnyal az egyik faluban, úgy tíz faluval messzebb innen. Ezt is meséltem már nektek, a falutávolságos szabályt. Ahogy komolyodik a szándék, úgy csökken a távolság. De ha csak szórakozni akarsz, a tízfalunyi táv pont ideális! Na, hát ezt az Ágit pont hogy szórakozásra teremtette az ég. Hát ugye, történt, ami történt pénteken, mondjuk nem túl sok, de nem is túl kevés, aztán szépen hazavonatoztam, ugye, akkor kocsim még nem volt, hogy hát majd harmadnap is eljövök, mert mondta az Ági, hogy akkor van a faluban a búcsú, anyuci süt-főz, apuci hozza a páleszt meg a frissen lefejtett lőrét, szóval frankó vasárnapnak nézünk elébe.

Elég az hozzá, hogy ezt így másnap szépen el is meséltem a két haveromnak, a Petinek meg a Sanyinak a kocsmában, na nem ebben, az még igazi kocsma volt, nem ilyen híg fos. Ott még röpködtek a bádog hamutartók meg a decis poharak, ha volt valami egyet nem értés. Hát mondom ám, hogy holnap akár így csapatosan is mehetnénk, Sanyi vezetne, és akkor mi a Petivel tudnánk legalább inni. Mondanom se kell, ez a hatalmas ötlet mindenkinek tetszett, kivéve Sanyit, de őt kétharmaddal leszavaztuk, így kell mondani mostanság, ugye? 

Hát, ahogy vasárnap aztán kocsiba ülünk… na, a falut még csak-csak megtaláltuk, mert annyira azért nem voltam részeg pénteken, de már az utca beazonosítása erős fejfájást okozott. Mondom, ez abban az időben volt, amikor a GPS-t még a Zrínyi Nyomdában préselték rá a kihajtós lapra. 

Na, de végül meglett az utca, aztán ott nagy nehezen a ház is. Be is csöngettünk, ki is jött egy mamóka, mondom neki a reklámszöveget, hogy csókolom, Ági van? Erre ő, hogy az Ági kiment a búcsúba, de fáradjunk be, mindjárt jön.

Naná, hogy bementünk, hogyne mentünk volna? Aztán odabent már tényleg nem bántuk a bátorságunkat, mert éppen ebédhez terítettek. Se szó, se beszéd, rögtön nekünk is kiraktak plusz három szervírt, mondták, náluk búcsúkor így szokás, meg máskor is, ha vendég jön. 

Jól van, mondom, rendben van, flamósak vagyunk, eszünk, de csak kicsikét, hogy el ne vigyük az álmukat. Hát ebből lett az, hogy mire a húslevest hozták, már előtte megittunk három felest étvágygerjesztőnek, plusz lekísértük fejenként egy üveg Kőbányaival, hát nem voltunk szomjasak, az biztos. De a leves meg pont olyan volt, ahogy anyám csinálta, jó sűrű, a csirkelábak csak úgy álltak ki belőle, azokon meg ott lógott a csíktészta. És a mája meg a nyaka pont hozzám került, hát mit mondjak, ritka jól laktam már azzal is. 

Utána jött a rántott hús, vagy, ahogy akkoriban hívtuk, jó, hát úgy hívjuk mi azt most is, hogy kirántott hús rizsával. De nem ám azzal a tapadós szarral, ami odakozmál a piroslábos aljára! Hanem azzal a fajtával, amibe van petrezselyem is vágva, meg kacsazsír rálocsolva. Nem kérettük magunkat, úgy ettük, mint Dacia-alvázat a rozsda. Csak nem olyan gyorsan, mert már a leves betette a kertkaput. 

Hát és akkor a mamó odalép a kredenchez, aztán levesz egy keretes képet, aztán mutatja felénk, hogy nézzétek csak, az én gyönyörű Ágikámat, hát nem csodaszép? Megnézem, mondom súgva a Petinek, hát szépnek szép, de ez a fekete csaj rohadtul nem az én szőke Ágicám. Mire a Peti egy fél szelet kirántott hússal a szájában visszasúg, hogy Géza bazmeg, képviselőfánk lesz a süti, láttam a konyhában, amikor hugyozni mentem, ha ezt most elárulod, akkor egyrészt beverem a pofádat odakint, másrészt nem vagy a barátom többé!

Ezen aztán én is elgondolkodtam úgy fél másodpercig. Hogy erre amúgy mi az esély, hogy ugyanabban a faluban, csak egy rossz utcában, kikapunk magunknak egy olyan házat, ahol szintén egy Ági lakik? Persze ahogy később megtudtam, errefelé minden második lányt Áginak hívnak, mert ez egy kertészfalu, aztán egyszer valaki imádkozott Szent Ágneshez, a kertészek védőszentjéhez esőért, és lett eső, erre az összes kertész, szóval a falu háromnegyede megfogadta, hogy ha lánya születik, azt Ágnesnek keresztelteti. 

Úgyhogy mit volt mit tenni, befogtam a pofámat, megettük a képviselőfánkokat, de a mamó még csomagolt is nekünk a végén, amikor udvariasan mondtuk, hogy hát, ha az Ági eddig nem jött, akkor most már elindulunk és megkeressük a búcsúban valahol, biztos ott lesz a láncos körhintánál vagy a céllövölde táján, aztán legalább lövök neki kétpálcás mukibabát, vagy kacsintós pénztárcát. 

Erre, ahogy megyünk ki a kiskapu felé a járdán, nyílik ám a kiskapu, belép rajta a vörös csaj, azt mondja nekünk, hogy jó napot, mi meg, hogy kezit csókolom. A mamó meg csakúgy néz kifelé a szeméből, hogy akkor itt most mi a fennforgás?

Életünkben nem szaladtunk olyan gyorsan, mint akkor a kocsi felé! 

***

Így mesélte ezt nekünk a mi drága Károly barátunk, akit valamiért mindenki csak Gézának hívott, amiben semmi különös nincs, belegondolva, hogy süteményben is van olyan, aminek a becsületes neve az, hogy női szeszély, aztán az meg a valóságban se nem édes, se nem finom, se nem habos-lekváros. És higgye el a kedves olvasó, hogy ez még a Géza kevésbé vad történetei közül való!

(Bár később azt is elmesélte, hogy végül csak megtalálták Ágit a búcsúban, és amíg Peti meg Sanyi egymás után lődözték le a pálcákat a helyi csajok legnagyobb örömére, ők Ágival a 120-as Skoda hátsó ülésén… na, de ez már egy másik történet.)