Bajnai Gordon, az Együtt-PM vezetője, EP-listavezető és Szabó Tímea, az Együtt-PM társelnöke, országgyűlési képviselő a szövetség eredményváróján Budapesten, egy Dob utcai szórakozóhelyen az európai parlamenti választás napján, 2014. május 25-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Hirdetés

Bajnai Gordon segíthette győzelemhez Márki-Zayt az előválasztáson – számolt be a hetilap internetes kiadása korábban az Index cikkéről, amely arról szól, hogyan avatkozott be a volt kormányfőhöz kapcsolódó cégcsoport, a Datadat az előválasztásba és a 2019-es önkormányzati választásba.

Bajnai Gordon bizalmasa, Ficsor Ádám egykori titokminiszter konkrétan tizenkét körzetről beszélt, ahol beavatkoztak a kampányba és sikerhez is segítették az általuk támogatott polgármesterjelöltet három évvel ezelőtt.

Ficsor Ádám elmondta, hogy olyan rendszert építenek, ami „felismeri azokat a szavazókat, akik hajlandóak egy lépéssel közelebb lépni a kampányodhoz”. Erre húsz-harminc különböző eszközt is használnak a hírlevelektől kezdve, az online kvízeken, játékokon keresztül, egészen az olyan innovatív elemekig, amelyek például „tanácsot adnak az embereknek, hogy kérjék vissza az adójukat”.

Korábban írtuk

Ficsor, aki nyíltan elismeri, hogy beálltak Márki-Zay mögé, arról is beszél, hogy az országgyűlési kampányban is aktívak, ahol

elsősorban a billegő körzetekre koncentrálnak majd.

A cégcsoport tevékenységének lényege, hogy „profilozzák” a választókat feltehetőleg azok tudta és explicit beleegyezése nélkül – írja most az Index.

„És amit csinálunk, hogy egyfajta CRM-et építünk erre, ahol mi látjuk, kit mi érdekel, mik a témák ott” – mondta Ficsor Ádám egy, a lap birtokába került beszélgetésben.

Az úgynevezett CRM egy olyan ügyfélkapcsolat-kezelési rendszer, amelybe – Patrick Frank, a Datad.at tájékoztatási igazgatója elmondása szerint – ha berakják az embereket, kategorizálni tudják őket, és belehelyezni különböző profilú csoportokba, amelyek segítségével aztán különböző targetáló és hirdető eszközökkel megszólítják őket.

„Minél többet kell tanulni az emberről, hogy aztán át tudd fordítani”

– fogalmazott az igazgató.

Amint arról már tavaly is szó volt, a magyarországi választók adatait külföldre – többek között Ausztriába és Észtországba – viszik ki. Az észteknél például nem ellenőrzik megfelelően a megszerzett személyes adatok legális felhasználását, az ország egyfajta „GDPR-paradicsom”.

Ráadásul az Index információi szerint a Datadat Ausztriából végzi a magyar ellenzék kampányát segítő munkáját. Ezen együttműködés tényét Márki-Zay Péter is elismerte a keddi Egyenes Beszédben.

Az Index értesülései szerint Bajnai már 2009-ben, mielőtt felállította volna a kormányát, elment az amerikai nagykövetségre, hogy egyeztessen az előtte álló feladatokról. Az általa kiválasztott Ficsor általános meglepetésre mindössze öt hónapig volt titkosszolgálati miniszter, majd azzal az indoklással mondott le posztjáról: összeférhetetlennek tartja a miniszterséget azzal, hogy indulni kíván az MSZP jelöltjeként a 2010-es választásokon. Lemondásának valódi oka az Index szerint egy amerikai meghívás volt – majd a 2010-es választások után maga Bajnai is az Egyesült Államokba ment.

„Itt és ekkor építhették ki Ficsorral azt a kapcsolati hálót, amelyet most felhasználnak a magyar választók adatainak megszerzéséhez és kezeléséhez” írja az Index.

Az Index korábbi cikke nyomán mi is megírtuk: ezer szállal kötődik az amerikai Demokrata Párt balszárnyához Bajnai Gordon és Ficsor Ádám cégcsoportja, amelynek legfontosabb alkalmazottai mind a progresszív demokraták közül kerültek ki.

Minderől Ari Rabin Havt, a Datad.at vezető tanácsadója a következőket mondta egy beszélgetésen:

„Hadd mondjak erre egy példát. Magyarországon voltunk, csináltunk néhány dolgot, és rájöttünk, hogy kell valaki, aki rendelkezik területtel. Szóval, Ádám (Ficsor Ádám, a DatAdat tulajdonosa, Bajnai Gordon volt titkosszolgálati minisztere – szerk.) látta ezt, és én felhívtam, ugye, és az egyik legjobb amerikai terepmunkás 48 órán belül egy Magyarországra tartó gépen volt, hogy felállítson egy programot a terepen” – fogalmazott.

Az Index felhívja a figyelmet: a felvázolt amerikai kapcsolati háló érdekes megvilágításba helyezi mindazt, ami Gansperger Gyula, a Városháza-botrány egyik kulcsfigurája, Bajnai Gordon volt üzlettársa és „harcostársa” mondott egy kiszivárgott felvételen.

„Magyarországon alapvetően az egész ellenzék mozgása mögött, ugye én azt gondolom, a külföldi erők és finanszírozók állnak. […] Ugye, kik ezek az erők? Ugye, egyik része ez a Soros-birodalom, fogalmazzunk így, a másik része azok a nagytőkés csoportok, Németország, Egyesült Államok főleg, akik itt szeretnék, ha befolyással rendelkeznének. Én azt gondolom, hogy ezeknek az embere a Gordon. […] Tehát azt gondolom, hogy mindene ennek a tábornak, akármit is mond a Gyurcsány meg a többi, minden külföldről jön.”

A korábbi cikkünk ITT érhető el.