Hirdetés
Hirdetés



 








Demokrata ajánló

Újraindult a Sajtóklub

A múltról és az újraindított Sajtóklubbal kapcsolatos tervekről beszélgettünk Bayer Zsolttal, Bencsik Andrással, Lovas Istvánnal, Huth Gergellyel, valamint Szikszai Péterrel.

Helyes az irány

Vannak olyan hatalmak, amelyeknek kifejezetten az a célja, hogy migránsokkal árasszák el Európát – mondta a Demokratának Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár.

Megvettem az Echo TV-t

„Számomra nagyon fontos a család, az, hogy ők mögöttem állnak.” Exkluzív interjú Mészáros Lőrinccel a Demokrata idei első számában.

2017 a lázadás éve lesz

Egyszerű karaktergyilkossági kísérlet zajlik ellenem, hiszen az ellenzék is tudja, hogy az elmúlt egy esztendő kormányzása sikeres – mondta a Demokratának Rogán Antal.

Sose legyen rosszabb!

Kósa Lajossal az MSZP és a Jobbik hazugságáról, a szélsőséges szervezetekről, a határvédelem erősítéséről, valamint a bérek és nyugdíjak emeléséről is beszélgettünk.

Fókuszban a hazai vállalkozások

Csepreghy Nándor úgy véli: a baloldal végzetes legitimációs válságba került, és az uniós posztokba visszaszorulva próbálja érvényesíteni érdekeit.

Eljött az egyenes beszéd ideje

„A politikai korrektség korszaka, ami fullasztóvá és elviselhetetlenné tette a politikát, véget fog érni.” Gulyás Gergely az új alkotmánybírókról, a kvótákról, a Jobbikról és Donald Trumpról.

A Soros-polip karjai

Közzétette a George Soros által alapított Open Society Foundations a tavalyi év magyarországi támogatottjainak listáját, 65 egyesület, alapítvány szerepel rajta. De kik ők és mit akarnak?

Helyrezökken a világ

Sorsdöntő léket vághat a liberális világrenden, hogy Donald Trump nyerte az amerikai elnökválasztást. A vezérhajó süllyedésével irányt veszíthetnek az Európai Uniót meghatározó politikai erők is.

Ráismer hóhéraira az ember

Kivégezték, majd agyonverték, mégis itt van közöttünk. Stefka István róla készítette Nem vallott, eltemetve… című dokumentumfilmjét. A színész Dózsa Lászlót kérdeztük.