Egyszerű karaktergyilkossági kísérlet zajlik ellenem, hiszen az ellenzék is tudja, hogy az elmúlt egy esztendő kormányzása sikeres – mondta a Demokratának Rogán Antal.
Bár a szovjetek figyelmeztették a magyar pártvezetést, lényegében nem lehetett megakadályozni, hogy Soros György megkezdje alapítványi működését hazánkban – mondta a Demokratának Thürmer Gyula.
Kelet-Közép-Európában különösen aktívak a Soros György által támogatott civil szervezetek, amelyek akár törvénytelen eszközökkel is támogatnák a migránsok betelepülését – mondta Németh Szilárd.
Nyilvánosságra hozták a Soros György alapította Open Society Foundations, azaz a Nyílt Társadalom Alapítványok 2015-ös magyarországi támogatottjainak listáját. De kik állnak a szervezetek mögött?
Lánczi Tamás, a Századvég vezető elemzője szerint Soros és társai úgy érzik, hogy elérhető közelségbe került egy világkormány létrehozása, amelynek saját felfogásuk szerint ők az építőmesterei.
Látszólag erőszakmentes, valójában kemény és szervezett profi akció zajlik. Ezt mutatja az a Bayer Zsolt kapcsán indult hadművelet is, amit „soft power” néven ismernek a világ virtuális hadszínterein.