Hirdetés

A célpont Budapest

Bár a Fidesz–KDNP minden fővárosi kerületben megnyerte az uniós választásokat, abszolút többséget sehol nem tudott szerezni. Az ellenzék teljes összefogása tehát akár nehéz feladat elé is állíthatná a kormányoldalt – már ha összedolgoznának a politikai paletta különböző pólusain álló pártok és főleg azok választói. A kerületi statisztikákból ugyanakkor az is látszik, hogy az országgyűlési választásokhoz képest szinte mindenhol nőtt a Fidesz–KDNP támogatottsága is. Elemzés.

További témáinkból:

Hősünk most balra tart – Márki-Zay Péter a túlélésért Gyurcsány Ferenc kegyeit keresi

Csak a szokásos román trükk – az úzvölgyi temető ügye átlépte saját földrajzi és politikai határait, messze túlmutat önmagán

Támadás, most földügyben – beszélgetés Győrffy Balázzsal, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökével

Út a semmibe – nő az LMBTQ+ szervezetek lobbiereje

Másfajta antiszemitizmus – van, aki szerint a 2018-as Németország 1936-ra emlékeztet, pedig nem

A Demokrata legfrissebb száma szerdától, június 19-től kapható az újságárusoknál.