Hirdetés

A fenntartható fejlődés kulturális kérdés is egyben. És mivel a filmipar manapság a kultúra legerősebb hordozója, közvetítője a világon, muszáj rá különösen odafigyelni – véli Káel Csaba. A magyar nemzeti mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztossal az európai filmforgalmazás nehézségeiről, az általános hőshiányról és az egyre gyorsuló külső-belső építkezésről is beszélgettünk.


További témáinkból:

Megtanultak szeretni és félni – az idén a tavalyival összehasonlítva megháromszorozódott, több mint 115 ezerre nőtt az elfogott határsértők száma, miközben 1500 embercsempész ellen indítottak eljárást a hatóságok; helyszíni riport a déli határról

Mindenkinek jár a tisztelet – sorozatunkban olyan közszereplőket mutatunk be, akik harmincadik és negyvenedik életévük között, nemzedékük tehetséges politikusaként, közéleti embereként, véleményformálójaként fontos személyiségek; ezúttal Menczer Tamás államtitkáron a sor

Hírvivő vagyok – Pataky Attila: A gyűlölet helyett a szeretetet választottuk; interjú az Edda énekesével a december 28-án sorra kerülő nagykoncert mellett a világban uralkodó káoszról, a magyarság szerepéről és a jövő évi országgyűlési választásról

Távol, de a világ közepén – a tanyasi lét ma már nem jár lemondással; kiköltözött embereket kérdeztünk a szabadság örömeiről és buktatóiról

Az engesztelés estéje – az Egerben szolgáló minorita szerzetes pap, Paweł Cebula atya Lengyelország szülötte; hazájáról, annak ma is nehéz sorsáról, a világban terjedő ideológiai divatokról, a sokféleképpen támadott keresztény hitről és persze a karácsony, illetve az évkezdet napjairól is beszélgettünk vele

Korábban írtuk