Hirdetés

Aki nyitott szemmel jár, az erőszakos akciók mögött nem a tanárokat vagy a diákokat látja, hanem a politikusokat – mondta a Demokratának Rétvári Bence parlamenti államtitkár. A Belügyminisztérium miniszterhelyettesével az új életpályatörvény kapcsán beszéltünk arról, mennyit kereshetnek a következő években a pedagógusok; mi történik a béremeléssel, ha még sokat kell várni a nekünk járó uniós forrásokra; nő-e a pedagógusok óraszáma és az adminisztrációs teher? Az interjúból kiderül az is, hogyan változott a pedagógusnak jelentkezők száma a húsz évvel ezelőttihez képest, és honnan lehetnek ismerősek a baloldal módszerei.


További témáinkból:

Kezünkben még az egyetlen fegyverünk
Már hivatalosan is mindennapi téma az Európai Unióban az úgynevezett vétójog lecserélése a többségi szavazás rendszerére. Ez oda vezetne többek között, hogy Magyarország akarata ellenére is pillanatokon belül háborúban találná magát. Fricz Tamás politológussal, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadójával beszélgettünk.


Vágyott életforma lett a nagycsalád
A hazánkban a hetvenes évektől jellemző kétgyermekes családmodell mintha egyre inkább elvesztené dominanciáját. Bizonyos okok miatt sajnos egyre több a gyermektelen, ám az elmúlt évtized családpolitikájának köszönhetően többen vállalnak harmadik, negyedik gyermeket és válnak nagycsaládossá. De mivel jár ma nagycsaládban élni Magyarországon?


Vörös vonal
Az ukrán politikai vezetésnek van egy törekvése, hogy hadviselő féllé tegye a szövetségeseit. Az Ukrajnát támogató nyugati szövetséges országoknak egyre inkább figyelniük kell arra, nehogy az ukrán politikai vezetés még jobban belerángasson más országokat is a konfliktusba – mondta a Demokratának Horváth József.


Ukrán terror orosz földön
Destabilizálhatja-e Oroszországot a háború? Állandósulnak-e a sokszor az 1990-es években a csecsenek által elkövetett terrorakciókhoz hasonló diverzáns ukrán támadások? Milyen hatással lehet ez magára a háborúra? Miért orosz állampolgárokat használ e célra Kijev? Tényleg a saját népe indított támadást Vlagyimir Putyin rendszere ellen, avagy ez csak nyugati vágyálom? Ilyen és ezekhez hasonló kérdések merülnek fel a határ menti Belgorod környékén lezajlott diverzánsakció kapcsán.


Egy várfelújítás kulisszatitkai
Félidejéhez érkezett a veszprémi várnegyed 2025-ig tartó felújítása. A munka ugyan nem állt meg, de kisebb fokozatra kapcsolt, hogy a helyiek, illetve a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programsorozatra látogatók saját szemükkel győződhessenek meg az eddigi eredményekről.

Korábban írtuk