A hit angyalai
Imre Margit Ágota görögkatolikus szerzetesnő vehette át idén a Parma Fidei – Hit Pajzsa díjat. A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából évente odaítélt elismerést olyan egyházi személyek kaphatják, akik a kommunizmus évtizedei alatt is megőrizték hitüket és magyarságukat. Ágota nővérrel és a bazilita rendház főnöknőjével a Nagy Szent Bazil-rendi Nővérek máriapócsi kolostorában beszélgettünk.
A katolikus egyház legrégebbi szerzetrendjének alapítója, a IV. században élt Nagy Szent Bazil tanítása szerint a szerzetes feladata tökéletesedni a szeretetben, és a szeretet tüzét másokban is lángra lobbantani. E hitvallás szerint él évtizedek óta a máriapócsi monostorban Ágota nővér és Bazilia főnöknő, a magyarországi szerzetesközösség női képviselői.
A Parma Fidei kitüntetés idei díjazottja, Ágota nővér gyerekkorától fogva erős hívást érzett a szerzetesi életre. Elhivatottságát mind a szerzetesközösségek működésének hazai betiltása, mind a kommunizmus évei alatt elszenvedett zaklatások ellenére is sikerült megőriznie.
A Hit Pajzsa díjat 2002-ben dr. Horváth Béla volt kisgazda politikus és a 2008-ban elhunyt Gyurkovics Tibor író alapította. Az elismeréssel járó vörösréz pajzsot Mádl Dalma, Mádl Ferenc korábbi köztársasági elnök felesége és Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke adta át Ágota bazilita nővérnek.
Mélyen gyökerező istenhit
A Nagy Szent Bazil-rendi Nővérek hazai központjában Keresztes Sarolta Bazilia OSBM (Ordo Sancti Basilii Magni) főnöknő és Imre Margit Ágota nővér fogad bennünket.
A rendház egyik szárnyában Szent Makrináról – Szent Bazil nővéréről – elnevezett 40 férőhelyes szociális otthon működik, ahol istenhívő idős nőket gondoznak. Másik otthonuk a sátoraljaújhelyi Dókus-kastélyban levő 54 személyes Szent Anna Szeretetotthon, amelyet jelenleg a görögkatolikus Miskolci egyházmegye működtet. Néhány évtizeddel ezelőtt még csaknem harminc apáca őrizte a bazilita rend női ágának hagyományait Magyarországon, mára azonban mindössze ketten maradtak. Pedig a világszerte ismert búcsújáró helyre rengeteg vendég, köztük sok fiatal is érkezik, de ahogy Ágota nővér fogalmaz, a folyamatos érdeklődés ellenére az a rendíthetetlen elhivatottság, ami a fogadalomtételhez szükséges, ma már igen ritka.
– Az emberek életében egyrészt súlyos értékválság jelent meg, hiszen az előző generációk igazi lelki, szellemi vallásos nevelést nem nagyon kaptak, így kevésbé tudták továbbörökíteni az értékteremtő mintákat. Másrészt az anyagi javak megszerzésének folyamatos hajszolása közben megváltoztak a szükségletek is. Az életszemléletet formáló, mélyen gyökerező lelki igény, amely elválaszthatatlanul összekapcsolódik az istenhittel, szintén átalakult. A rendszerváltozás előtt harminc évig tanítottam, így közvetlenül is tanúja lehettem a hanyatlásnak. Tudat alatt a mai napig pedagógus maradtam, figyelem a növekvő iskolai agresszióról és a tanárok presztízsének csökkenéséről szóló híreket. Úgy vélem, mindez összefügg azzal, hogy számos családban gyakran szinte visszafordíthatatlanul megsérült és csődöt mondott a szülői tekintély, de szerencsére sok keresztény közösség komoly harcot vív azért, hogy a gyerekeket érő kedvezőtlen hatásokat ellensúlyozza. Szerintem a szülői felelősséget teljes egészében nem lehet áthárítani a társadalomra és a tanárokra, ugyanakkor egyetértek azzal a régi hitvallással, hogy a pedagógusoknak egész életükkel, munkájukkal fáklyaként kellene világítaniuk a diákok előtt – magyarázza Ágota nővér.
Majd elmeséli, hogy gyermekként még szülővárosában, Hajdúdorogon a bazilita nővérek internátusában találkozott először a szerzetesnővérek főnöknőjével. Ekkor jutott el 14 évesen Máriapócsra, ahol három évvel később már szerzetesjelölt volt. Azonban elöljárói fiatal társaival együtt hazaküldték, mert féltették őket a kommunista hatalom atrocitásaitól. Nem alaptalanul, hiszen az akkori rezsim 1950 nyarán végleg betiltotta a szerzetesközösségek működését. Ágota nővér azonban 18 évesen „visszalopakodott” Hajdúdorogról Máriapócsra, és titokban öltözött be. Kölcsönkért szerzetesruháját biztonsága érdekében mindössze egy hétig viselhette.
Miután matematika–fizika szakos tanári diplomát szerzett a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen, elindult három évtizedig tartó, küzdelmekkel teli pedagógiai pályafutása. Állomáshelyeit a rá jellemező tudatossággal igyekezett úgy kiválasztani, hogy egyre közelebb kerüljön a fővároshoz, abban bízva, Budapesten talán majd szabadabban gyakorolhatja hitét, és közelebb lehet rendtársaihoz is. Albertirsai, pomázi és budakalászi iskolák után végül Újpesten állapodott meg, onnan is ment nyugdíjba 1988-ban. A háborítatlan tanári munkáról szőtt vidéki álmai azonban a 70-es években szertefoszlottak…
Zaklatások közepette
Az iskolában nem „dicsekedett” azzal, hogy templomba jár, legtöbb kollégája nem is tudott róla. Hitéletére akkor derült fény, amikor 1968-ban titokban örökfogadalmat tett több rendtársával együtt, majd 1970-ben az eseményre egy római újság erről szóló tudósítása nyomán felfigyelt a belügyminisztérium. Ekkor kezdődtek a zaklatások.
– Ötven évvel az események után sem könnyű erről beszélni. Többször behívtak és kihallgattak a rendőrségen, az ügyemmel foglalkozó alezredes még az akkori albérletemben is felkeresett, minderről nyilván a munkahelyemen is tudomást szereztek. A rendőrségen először megpróbálták megtiltani, hogy szerzetestársaimmal találkozzak, végül pedig arra akartak rávenni, hogy számoljak be az életükről, jelentsek róluk, én pedig nem vállaltam. A kihallgatások idővel megszűntek ugyan, de a rendőrség továbbra is megfigyelt, az iskolában pedig nem kaphattam semmilyen elismerést és fizetésemelést sem. Tulajdonképpen még így is szerencsés voltam, mert több nővérről is tudok, akiknek el kellett hagyniuk a tanári katedrát, és egy ideig csak gyárban vállalhattak munkát.
Ágota nővér az akkori félelmekkel teli napjait felidézve úgy gondolja, Istenbe kapaszkodva gyűjthetett elég erőt ahhoz, hogy megtagadja az államhatalom akaratát. Kihallgatói pedig, akik foglalkozásukból adódóan „jó emberismerők” voltak, megérezhették, hogy próbálkozásaik eleve kudarcra vannak ítélve. Arra a felvetésre, hogy ezek szerint mégis lehetett nemet mondani a beszervezési kísérletekre, azzal válaszol, hogy gyakran keveset tudunk azoknak az érintetteknek a megítéléséhez, akik végül besúgóvá váltak.
Bár az előző politikai rendszer megfosztotta máriapócsi otthonától, a gondviselésnek köszönhetően a rend 1991-ben visszakapta Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kolostorát, így nyugdíjas éveire visszatérhetett abba a rendházba, ahol mindig is szeretett volna élni. Ugyanakkor mind a mai napig élénken emlékszik arra, milyen nehéz volt a fél évszázados távollét után újra elfogadtatniuk magukat a régióban, és rendbe hozni az előző rendszerben tönkretett, lelakott ingatlanokat.
– Minden este számot vetek azzal, hogy az adott napon hogyan alakult Istennel és az emberekkel való kapcsolatom: mennyire voltak szívhez szólóak az imáim, tudtam-e segíteni másoknak, maradéktalanul elvégeztem-e a feladataimat. Hiszen nekünk, szerzeteseknek a fő hivatásunk Isten dicsérete és imádása, valamint felebarátaink szolgálata.
Angyalka, megéri?
Bazilia főnöknő invitálására átsétálunk a kápolnába, miközben arról beszélgetünk, hogy napjaik imádsággal és a rendházban végzett munkával telnek, mialatt igyekeznek megőrizni test és lélek egyensúlyát. Egyáltalán nem élnek világtól elzárt életet. Ezen a téren is az alapító Szent Bazil ma is időtálló tanításait követik, aki nyitott volt korának minden társadalmi problémájára. Mivel vagyonos családba született, módjában állt kórházakat, árvaházakat és szegénykonyhákat alapítani.
A főnöknő arról is mesél, hogy Magyarországon Szent István király telepítette le a görög szerzetesnővéreket a veszprémvölgyi kolostor alapításával, miután fiának, Imre hercegnek bizánci hercegnőt hozatott menyasszonyként. Később a hazai kolostorokat a XIII. századi tatárjárás idején feldúlták, a megmaradt rendházak pedig a I. világháborút követő trianoni döntések következtében az országhatárokon kívül rekedtek. A mostani Magyarországon nem maradt bazilita női monostor. 1935-ben dr. Dudás Miklós akkori tartományfőnök telepítette vissza hazánkba a bazilita nővéreket. A rend működésének 1950-ben történt betiltásakor még 28 tagja volt a női szerzetesközösségnek, közvetlenül a rendszerváltás után pedig 17.
– Sokan odajönnek hozzánk beszélgetni az utcán és a buszpályaudvaron is. A cigányok és a hajléktalanok azok, akik rendszeresen úgy üdvözölnek bennünket, hogy Dicsértessék! A hajléktalanok a szenvedésnek és a kivetettségnek olyan fokát élik meg, hogy egészen máshogy szemlélik a világot, mint a többi ember, így gyakran fogékonyabbak az istenhitre is. Bazilia nővér elmondja, sok roma kér áldást beteg családtagjai számára. Ilyenkor nemcsak nők, hanem férfiak is odamennek hozzá, és míg ő imádkozik fölöttük, alázatosan és boldogan hajtják le fejüket, ami nagyon megindító. De volt már olyan ember is, aki azt kérdezte tőle, hogy Angyalka, megéri? Ő pedig egyértelműen igennel válaszolt, hiszen amint mondja, igazi lelki gazdagságban élnek.