A háborút túlélték, de a fertőzött légkondit nem
A hónapokon át használaton kívül tartott légtechnikai berendezésekben egészségre veszélyes, légúti megbetegedésért felelős kórokozók szaporodhatnak el, ezért nagyon fontos, hogy egészségünk érdekében évente legalább egyszer, a nyári szezon elején szakszerűen tisztíttassuk ki az otthoni klímát.A szezon elején beüzemelt légkondicionáló berendezések potenciális melegágyai lehetnek mások mellett a súlyos légúti megbetegedésért felelős, legionella családba tartozó baktériumok elszaporodásának.
A legionella baktérium a pangó vizekben telepedik meg, 25 és 45 Celsius-fok közötti hőmérsékleten szaporodik, és a levegőből belélegzéssel kerül a légutakba.
Az enyhébb lefolyású legionellózis az influenza általános tüneteit mutatja, de súlyos esetben akár halálos kimenetelű tüdőgyulladást is okozhat.
A legfőbb kockázati csoportot az idősek és a krónikus betegséggel küzdő legyengült immunrendszerű emberek alkotják,
de a kór antibiotikummal hatásosan gyógyítható.
A legionellózis a közvélekedéssel ellentétben nemcsak középületekben – irodaházakban, üzletközpontokban, szállodákban, éttermekben, illetve fürdőkben –, hanem a privát szférában, vagyis az otthonainkban is támadhat, de szerencsére a modern légtechnikai berendezések piacra kerülésével kialakulásának esélye számottevően csökken.
Ennek ellenére ajánlott nagyon is komolyan venni és nem elhanyagolni a szóban forgó berendezések karbantartását, mert ha a legionella baktérium jelenléte nem is tipikus, más kórokozók viszont eséllyel telepedhetnek meg a légtechnikai eszközökben. A professzionális szervizelés nem merülhet ki csupán a beltéri egység előlapjának és a porszűrőnek a letisztításával, hanem ki kell terjednie a bel- és kültéri egységek műszaki és egészségügyi karbantartására, ezen belül a tisztításra és a fertőtlenítésre is. Ráadásul amennyiben a rendszert télen fűtésre is használják, az évente kétszer elvégzett karbantartás javasolt.
Mivel az igények rohamos növekedésével ezen a területen is számos kókler tevékenykedik, annak érdekében, hogy megkíméljük magunkat az átveréstől, ajánlatos előre tisztázni mind az aktuális karbantartás részleteit, mind a munkavégzés ellenértékét. Megannyi „szakember” ugyanis hajlamos akár több tízezer forintot is elkérni a jóhiszemű lakossági megrendelőktől a gyakran csak félig, például a kültéri egység figyelmen kívül hagyásával elvégzett munkáért.
A fővárosban jelenleg 10-20 ezer forint között mozoghat a klímatisztítás reális ára, de egyedi – szezonkezdési, illetve például nyugdíjasokat érintő – kedvezmények igénybevételével akár ennél olcsóbb ajánlatot is kaphatunk.
Az otthoni rendszerek megfelelő üzemben tartása az egyének jól felfogott érdeke, ám az intézményi berendezések szakszerű szervizelésére vonatkozó, szigorú szabályozás betartását a területileg illetékes népegészségügyi hatóságok rendszeresen ellenőrzik.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ statisztikai adatai szerint légiós betegség leginkább ipari környezetben, valamint középületekben fordul elő, jellemzően wellness- és medencés fürdőkben, szállodákban, vendéglátó egységekben, például rendezvényekhez kapcsolódóan.
Azonban fontos kiemelni, hogy a közintézmények szakszerűen szervizelt és fertőtlenített berendezéseiben a lakossági eszközökhöz hasonlóan szintén nem kell tartani fertőzések kialakulásáért felelős kórokozók elszaporodásáért.
Tüdőgyulladást okozhat a legionárius betegség
A közvélemény akkor szerzett tudomást a betegség létezéséről, amikor 1976 nyarán néhány nap leforgása alatt számos – azelőtt Koreában, Vietnámban, illetve a II. világháborúban szolgáló – amerikai veterán veszítette életét, rejtélyes betegség következtében.
Az elhunytak korábban egy hazafias szervezet pennsylvaniai gyűlésén vettek részt, majd hazatérésüket követően magas lázzal és tüdőgyulladásos tünetekkel kerültek kórházba.
A kétszáz, megbetegedett katona közül harminc életét az orvosok már nem tudták megmenteni.
A légiós betegségként elhíresült gyilkos kór a szakemberek szerint a nem megfelelően takarított, áporodott szagot árasztó klímaberendezés miatt terjedhetett el a veteránok által kibérelt szállodában. Nem csoda, hogy a történtek után a rossz hírű intézményt végleg bezárták