Fotó: shutterstock.com
Hirdetés

Az ablakokból kiáradó fény aranyporral hinti be az utcára telepedő puha sötétet, a koromfekete égből jókora pelyhekben esik a hó. A szobában félhomály, meghitt dallamok. A csillagszóró szikrázó fényénél pár percre elkomolyodnak az arcok: az átsuhanó megrendülés illik a karácsony ünnepélyességéhez. A fenyőn derengő aprócska fények, a sötétzöld ágak között megbújó hűvösség, a csillagszóró csípős füstje, az almába tűzött gyertya édeskés illata, a dió és a vanília íze: a kisgyermekkor emlékfoszlányai évek múlva egyetlen, erőteljes karácsonyi emlékké sűrűsödnek össze. Mindannyiunknak van valami ehhez hasonló komplex élménye gyermekkorából, amely talán nem is egyetlen szenteste, hanem több karácsony emlékéből, illatok, ízek, hangulatok összességéből szövődött eggyé.

Az élmények léleknyomata

Egy-egy illat, dallam, a fények-színek kaleidoszkópjából összeálló kép és hangulat előhívhat olyan rég eltűntnek hitt emlékeket is, amelyek egészen kicsi gyermekkorunkhoz kötődnek. Emlékezni pedig – főleg ha pozitív érzésekkel átszőttek a régmúlt történései – felnőtt korban is szívmelengető.

Talán öntudatlanul is, de ezt a magunkban őrzött varázslatot igyekszünk újraélni és átadni a gyerekeinknek a karácsonyi időszakban: adventkor ünnepi díszbe öltöztetjük a lakást, újra és újra meghallgatjuk a Diótörőt, mézeskalácsot sütünk, összeállítjuk a hagyományos, karácsonyi menüsort, mesélünk a saját gyerekkorunkról – és persze olyan csak a fele igaz családi történeteket, amik mára legendákká nemesedtek. Azaz a családban éljük át az ünnep rituáléját. Ez pedig gyerekeinket is hozzásegítheti, hogy az ünnep esszenciája belső értékükké, sőt erőforrásukká váljon, gazdagodjon az érzelmi világuk, és felnőttkorukra mindezt magukkal vigyék a szülői házból. Az átélt érzelmek ugyanis jelentősen befolyásolják, hogyan tárolódik egy-egy emlékünk, és az elkövetkező évtizedeinkben hogyan tudjuk azokat felidézni: a jelentős pozitív vagy negatív érzelmekkel átitatott emlékek ugyanis erőteljesen bevésődnek, sőt, egyes kutatások szerint egy ősi rendszerben tárolódnak, éppen ezért rendkívül nehezen változtathatók meg.

Ízek és illatok

A karácsonyi emlékek bevésődéséhez, és persze az ünnep meghittségének át­éléséhez hozzátartoznak az illatok, a színek és persze az ízek is. Az alapanyagok közül a méz, a dió, a mandula, a mák, a marcipán és természetesen a csokoládé az ünnep nélkülözhetetlen velejárói.

Korábban írtuk


A narancs a mai negyvenes generáció számára teljes mértékben a téli ünnepkörhöz kapcsolódik, hiszen a Mikulás csomagjában érkezett először a gyerekekhez az akkoriban csak télen kapható citrusféle, de ma is leginkább telente fogyasztjuk. A narancs legnépszerűbb ünnepi manifesztációja a narancsos-csokoládés karácsonyi fatörzs, amely nevéhez hűen fatörzsre emlékeztető piskótatekercs; a könnyű, csokoládés krémbe csempészett facsart narancslé pikánssá, zamatossá teszi a süteményt.

A fűszerek királynője, a fahéj ugyancsak a karácsonyi sütemények elengedhetetlen tartozéka: legyen az hosszú ideig tárolható aromás mézeskalács, fűszeres csillag és más efféle édes aprósütemény, vagy az asztalt gyümölcsökkel – akár rumba vagy pálinkába áztatott aszalt szilával, sárgabarackkal –, marcipánnal gazdagon dúsított püspökkenyér, vagy a karácsonyi édességek évszázados hagyományában az elsőbbségre arisztokratikus előjogot formáló diós bejgli. A hozzá hasonló kelt tésztás sütemények némi változtatással, de jelen vannak a Kárpát-medencében: Felvidéken bobajkát vagy más nevén diós, mákos gubát sütnek, ám nem töltik, hanem az előzetesen megsütött kalácsot felkarikázzák, tejjel leforrázzák, sütőbe rendezik, diós porcukorral szórják, és cukros tojáshabkoronával a tetején megsütik. A pozsonyi kifli ugyancsak diós és mákos töltelékkel készülő, kelttészta-alapú sütemény, a tölteléke hasonló a bejgliéhez.

A vanília ugyancsak hagyományos karácsonyi szereplő: az aranygaluskához készített sűrű, illatos vaníliasodó nélkülözhetetlen összetevője, ahogyan a békebeli, őrölt mandula hozzáadásával készült vaníliás kiflinek is.

Forralt bort iszogatni a fenyőfa mellett, közben olvasgatni, karácsonyi zenét hallgatni idilli tevékenység, de a társaság is vidámabb lesz egy csészényi fűszeres, forró italtól. Ehhez vörösbort használunk: a szegfűszeget, fahéjat, a citromkarikákat és a cukrot összefőzve édeskés aromás – és csak némileg szeszes – nedűt kapunk. A borleves ugyancsak kedvelt fogás, amihez nem vörös-, hanem fehérbort szokás használni. Itt is jöhetnek a karácsonyi aromák: a fahéj, a szegfűszeg, a vanília is kötelező összetevő. Illatokat előidézni pedig nem csak vásárolt potpourrival lehet. Ha üvegtálba fahéjrudat, csillagánizst, szegfűszeget helyezünk, a fűszerhalomra pedig meggyújtott teamécses kerül, a forró mécsestől a fűszerek megadják magukat, és ellenállhatatlan illattal töltik meg a lakást.

A fenyőfa meghittsége

A mai pazar karácsonyfadíszeket látva el sem lehet képzelni, hogy volt idő, mikor a fenyőre csupán almát, diót akasztottak, és az apró fényeket az ágakra csíptetett gyertyák pislákoló fénye adta. A hagyományos karácsonyi színek a zöld, a piros és az arany: a zöld a remény, a piros a vér, az élet és a szeretet színe, míg az arany a szakralitás, a mennyei világ szimbóluma. Hogy ki mit részesít előnyben az otthoni ünnepi dekorációban, az habitustól függ: van, aki a fehér-ezüst kombinációra, míg mások a natúr színekre, anyagokra, rafiából, termésekből, méhviaszból készült díszekre esküsznek, megint mások az éppen aktuálisan trendi színekben gondolkodnak. Ez utóbbiakat, azaz hogy a következő karácsonykor milyen színek, anyagok lesznek divatosak – a fára kerülő díszekkel, lakberendezési kiegészítőkkel, kopogtatókkal, ablakdekorációkkal együtt – minden év elején Frankfurtban mutatják be az európai dizájnszakma képviselőinek. A trend irányítói szerint 2020 divatja a természetes díszítés, a levelek, a tobozok, gyümölcsök motívumaival, a régi kézművesség újjáéledésével. A jelszó a természetesség, ezért az egyszerűségükben nagyszerű, természetes anyagokat részesítik előnyben: ilyen például a kéreg, a parafa, a fa, a márvány és a kő. Persze párhuzamosan más stílusok is megjelennek, ilyen a hófehér, a jégkristályra emlékeztető csillogó és fémes felületek, a fagyott világot jelképező jéghideg színek vagy a divatos rose gold világa, a rózsaszínes árnyalattal kevert arany luxust és eleganciát sugalló díszei. Bármilyen színkombináció mellett döntünk is, lényeg a harmónia.

Az már fogósabb kérdés, hogy valódi vagy műfenyőt válasszunk-e. Ha környezettudatos megoldást szeretnénk, tudnunk kell, hogy húsz évig ugyanazt a műfenyőt kellene használnia a családunknak ahhoz, hogy környezetvédelmi szempontból rentábilis legyen a választás, és ismerve a mai vásárlási szokásokat, ezt betartani csak sziklaszilárd elhatározással lehetséges. Végezetül egyetlen érv a hagyományos fenyőfa mellett: friss, gyantás illata semmivel sem pótolható – ha valamire, akkor erre igencsak szükség van a karácsonyi hangulat teljességéhez.

Kis karácsonyfa-történelem

A hagyomány szerint az első karácsonyfát német területen állították a XVI. században, a történettel kapcsolatban Luther Márton neve is felmerül. Londonba csak 1846-ra jutott el a fenyőfaállítás szokása, Viktória királynőt és férjét, Albert herceget legalábbis ekkoriban rajzolták le először az Illustrated London News című lapban, gyerekeik és egy feldíszített fenyő társaságában. Hazánkban Brunszvik Teréz grófnő volt az első, aki – megelőzve a majdani brit uralkodót – az 1820-as évek elején fenyőt állított Pesten. A század hatvanas éveire ez a szokás olyannyira elterjedt, hogy advent idején Pest-szerte már népes fenyővásárokat tartottak.