A kutya nem bőrönd

A szakemberek szerint hazánkban minimum 300 ezer gazdátlan kutya él sanyarú körülmények között, ám a menhelyek csak töredéküket tudják befogadni. A kóbor kutyák és macskák száma a világjárvány időszakának átmeneti csökkenése után a közelmúltban megint növekedni kezdett, a gazdák egyre nagyobb számban unnak rá egykori kedvenceikre. A Demokratának nyilatkozó állatvédő arra hívja fel a figyelmet, hogy a felelős állattartás nem ideig-óráig, hanem egész életre szól!

Megtelt menhelyek

Baconízű jutalomfalatért sorakoznak a csillogó tekintetű kölyökkutyák a Szent Ferenc Állatotthon Alapítvány ócsai telephelyén. Polly, Spagetti, Kylo, Dolce és Pajkos mind mentett állatok, akiket vasúti töltésekről, fák lombkoronáiról vagy egyenesen gyepmesterei telepekről hoztak ide az állatvédők. Az otthonban jelenleg 150 gazdára váró kutya és 12 jobb sorsra érdemes macska él.

Édesanyjuk örökségét folytatva, csömöri és ócsai telephelyükön csaknem harminc éve foglalkoznak elhagyott, sérült állatok rehabilitációjával, gondozásával és örökbeadásával az alapítvány vezetői: Merza-Nagy Rita és testvére, Nagy Henriett. A családi missziónak ma már Rita fiatal felnőtt lánya, Réka is oszlopos tagja, aki érkezésünkkor adományként kapott plüssfigurákkal szórakoztatja védenceit. Az állatmentő hölgyek Inárcs, Ócsa és Kakucs települések vonzáskörzetéből naponta fogadnak be kóbor kutyákat.

– Egész nap, szinte szünet nélkül csöng a telefonunk, annyian akarnak kutyát vagy macskát leadni, de kapacitáshiány miatt nem mindig tudunk segíteni. Vannak, akik hangos ugatás, túlzott ugrálás, időhiány, külföldi munka, betegség vagy egyéb családi ok miatt válnának meg házi kedvenceiktől, de egyre több az olyan állattartó is, aki megváltozott anyagi helyzetére hivatkozik. 2020 tavaszán, a pandémia európai megjelenésekor szinte kiürültek a kontinens menhelyei, mindenki örökbe akart fogadni. Nálunk is volt olyan hét, amikor 18 kutya talált gazdára. A nagy örökbefogadási láz körülbelül hét hónapig tartott, akkor kezdték el az emberek „leadni” a megunt állatokat, így a telephelyek újra megteltek.

Merza-Nagy Rita hangsúlyozza, hogy már a tavalyi állapot is kétségbeejtő volt, de 2-3 hónapja a helyzet még kilátástalanabbá vált. Amint meséli, a környék tele van jelzés nélküli, kitett fiatal kóbor kutyákkal, amelyek felelőtlen gazdáktól kerülnek az utcára, hiszen a menhelyek kizárólag chippel ellátott állatokat adnak örökbe.

– Az emberek megijedtek az energiaválság miatt, és a helyzet valóban brutális. Az állateledel és az állatorvosi költség a duplája a tavalyinak: míg korábban például egy csontműtét 70 ezer forint volt, most 140 ezerbe kerül. Az agárfajtamentéssel foglalkozó csömöri telephelyünkön 180 ezer forintos villanyszámlát kaptunk, és bár itt, Ócsán fával fűtünk, az sem olcsó. Mivel nem számítunk lakossági fogyasztónak, az üzemanyagot is piaci áron vásároljuk, ami óriási anyagi megterhelés, hiszen lényegében egész nap úton vagyunk, az ország távolabbi vidékeiről is mentünk. A menhelyek munkatársai ugyanis egymástól is próbálnak segítséget kérni, csakhogy ma már mindenki kitehetné a Megtelt táblát. Én például már otthon is gondozok 12 kutyát.

Országos probléma

A pandémia előtt utoljára 2018-ban készült átfogó felmérés a kutyatartási szokásokról. A kutatásból kiderül, hogy négy évvel ezelőtt az emberek 36 százaléka lakott olyan háztartásban, ahol legalább egy kutya élt, mindez közel 1,5 millió háztartás. Mivel számos családnál két vagy akár három kutyáról is gondoskodnak, a kóbor állatokkal együtt a hazai kutyapopuláció létszámát 3 millió fölé teszik.

Az Állatorvostudományi Egyetem idén közzétett tanulmánya szerint a karanténszabályok bevezetésével jelentősen nőtt a kutyatartás iránti érdeklődés, így a korábbi 36-ról 50 százalékra emelkedett a magyar háztartásokban élő állatok száma, ami jóval meghaladja az európai átlagot. A német Statista cég elemzése szerint Európában 2017-ben Románia volt a leginkább és Ausztria a legkevésbé kutyabarát ország, mert míg az előbbiben a lakosság 46, addig az utóbbiban csupán 12 százalék tartott kutyát.

A magyar gazdák a legtöbben Pest megyében, illetve Budapesten élnek, de Kelet-Magyarországon is többen vannak, mint a nyugati országrészben. Többségük nem átgondolt kiválasztási folyamat részeként jutott kutyájához, hanem véletlenszerűen, ismerősétől fogadta be, ajándékba kapta vagy utcáról került hozzá. Ezektől az állatoktól szabadulnának most az emberek.

A probléma súlyát jelzi, hogy Nagykanizsán már várólista van, Szentendrén gyűjtést szerveztek a menhely életben maradásáért, Cegléden több százezer forint a villanyszámla, Tökölön csökkentették a kollégák számát, és még hosszan sorolhatók a példák.

Érző lények

Merza-Nagy Rita szerint hazánkban még mindig kezdetleges az állattartási kultúra, lényegesen kevesebb a megbízható, jó gazda, mint a felelőtlen, rossz. A kutyatartás divattá vált, a társadalmi presztízs része.

– Az állat érző lény, de sokan egyszerűen tárgyként kezelik, meg sem fordul a fejükben, hogy ha már magukhoz vették, felelősséggel tartoznak iránta. A kutya nem gyerekpótlék és nem is eldobható játékszer, ami helyett kedvünk szerint újat választhatunk. A kutyatartási kultúra része, hogy ismerjük meg a fajták jellegzetességeit, és ne divathóbort alapján válasszunk, hanem gondoljuk át, hogyan illeszkednek saját lehetőségeink, szokásaink, életritmusunk a leendő kutyusunk viselkedéséhez és igényeihez. Kutyát az vegyen magához, aki legalább 15-20 évig gondját tudja viselni, és biztos az anyagi helyzete, hiszen egy-egy betegség esetén akár több százezres kiadásra is számítani lehet.

Az alapítvány elnöke kiemeli, hogy örökbefogadáskor a gazdától 30 ezer forint adományt kérnek, de az állatok ivartalanítva, chippel és oltásokkal ellátva, gondos orvosi vizsgálat után kerülnek új otthonukba.

Az állatotthon fenntartása azért is igen költséges misszió, mert állami támogatás híján jóformán csak a lakosság 1 százalékos adófelajánlásaiból és magánszemélyek támogatásaiból gazdálkodhatnak, ráadásul az adakozási kedv a rezsiválsággal összefüggésben jelentősen megcsappant, és önkéntesből sincs elég. Amint Merza-Nagy Rita fogalmaz, nekik is nagyon fájdalmas, amikor nem tudnak befogadni egy-egy megunt, szomorú sorsú kutyát vagy macskát, de lassan maguknak is csak arra lesz lehetőségük, hogy a környék nagyszámú kóbor kutyáiról gondoskodjanak. Elaltatni ugyanis az eddigi gyakorlathoz hasonlóan továbbra sem akarják védenceiket.