Fotó: ShutterStock/Domaskina
Hirdetés

– A felnőttek több mint 90 százaléka rendszeresen küzd az ajakherpesz megjelenésével. Ilyen gyakran találkozunk e tünetet kiváltó kórokozóval?

– Tudni kell, hogy a herpesz összefoglaló név, száznál több vírusfajtát jelöl. Ezek közül mindössze nyolc képes embert is megfertőzni. Az ajakherpeszt a herpes simplex vírus egyes típusa okozza (HSV-1), amelyet a népesség elsöprő többsége kisgyermekkorától magában hordoz.

– Szerencsére nem okoz folyamatos panaszokat. Hol pihen a vírus, amikor jelenlétének nincsenek látható jelei?

– A HSV-1 egy relatíve nagy DNS-vírus, amely a fertőződés helyén indul szaporodásnak, amikor először bekerül a szervezetbe. A néhány napos tüneteket kiváltó kórokozó az idegrostokon keresztül eljut a gerincvelőbe, ahol akár évekre megpihen anélkül, hogy bármilyen panaszt okozna.

Korábban írtuk

– Milyen feltételek esetén aktiválódik?

– Kiválthatja a tüneteket erős UV-fény éppen úgy, mint például fokozott stressz, hormonális változások, egyes ételek vagy akár az újabb találkozás a vírussal egy fertőzött pohár, törölköző vagy más tárgy közvetítésével. Hiszen a HSV-1 nyálcseppek útján és bőr- vagy nyálkahártya-kontaktussal is rendkívül könnyen és gyorsan fertőz. Ám rendszerint az immunrendszer meggyengülése az, ami előidézi a kellemetlen tünetek megjelenését is.

– Az ajakherpesz nemcsak kellemetlen, látható is. Megjelenhetnek más testtájon is a fájdalmas hólyagocskák?

– Hogyne. Jelentkezhetnek a szájüregben, a torokban, az ínyen vagy akár a nyakon, az állon, esetleg a szemkörnyéken. Előfordulhat, hogy kézzel magunk visszük tovább a fertőzést.

– A vírus aktiválódása kiválthat a hólyagoknál keményebb tüneteket is?

– A panaszok kiújulását többnyire feszítő, viszkető érzés jelzi előre. Nagyon ritkán, de jelentkezhet hőemelkedés is, amely azt mutatja: az immunrendszerünk küzd a kórokozó ellen. Az első jelzések után nem sokkal már láthatjuk az érintett bőrfelület gyulladását, és hamarosan megjelennek a kellemetlen hólyagok is. Ezek általában két-három napig okoznak panaszokat, amennyiben nem tapogatjuk őket vagy nem kapargatjuk a környéküket, ha mégoly bosszantó is a viszketés. Arra számíthatunk, hogy a hólyagok felületén kialakult pörktől legfeljebb 7-10 nap után szabadulhatunk meg.

– Jön a nyár, az utazások, a bulik és a randevúk ideje. Érdemes orvoshoz fordulni, hogy felgyorsítsuk a herpesz eltűnését?

– Alapesetben az ajakherpesz nem igényel orvosi kezelést. Előfordulhat azonban, hogy a fertőzött terület extrém módon megnövekszik, akár az egész arcon elterjedhet. Esetleg a torok, a szájüreg tekintélyes részén okoz panaszokat, ami akár táplálkozási problémákhoz, nyelési zavarokhoz is vezethet. Ilyen esetekben vélhetően szükség lesz gyógyszeres kezelésre is, amihez nélkülözhetetlen az orvosi vizsgálat. Tudni kell azt is, hogy az újszülöttekre nézve komoly veszély a herpeszfertőzés. A babákat mindenképpen orvoshoz kell vinni, ha felmerül a megfertőződés gyanúja. Felnőtt vagy nagyobb gyermek tüneteit enyhíthetjük hideg vizes borogatással és a patikákban kapható, herpeszkezelésre alkalmas krémekkel.

– Sok hirdetésben ajánlanak a gyártók olyan tapaszokat, amelyek elrejtik a hólyagokat. Gyógyítanak is ezek, vagy csak leplezik a bajt?

– E tapaszok használatát csak kozmetikai szempontok indokolják. Nem gyorsítják fel a gyógyulást.