Fotó: Budapest TV, képernyőkép, illusztráció
Hirdetés

Az MTI-hez szerdán eljutatott Emmi-közlemény szerint az orvosi hivatást megerősítő törvény módosításával a kormány megteremti a visszaélések elleni fellépés szabályozott lehetőségét, amivel elkerülhető, hogy tisztességtelen piaci szereplők bizonytalan minőségű, tisztázatlan hátterű egészségügyi szolgáltatásokat kínálva megtévesszék a betegeket. Ezzel párhuzamosan a büntetőjogban is megjelenik a kuruzslás vétsége.

Mint írták, a javaslat meghatározza a „nem konvencionális gyógyító eljárások” fogalmát is: ezek olyan egészségügyi tevékenységet jelentenek, amelyek a hagyományos gyógyítási módszereket kiegészítik, esetleg helyettesítik, ugyanakkor ezek végzése is főiskolai vagy egyetemi egészségügyi végzettséghez, vagy szakképesítés megszerzéséhez kötött.

A jövőben az is bűncselekményt követ el, aki az erre jogosult intézményeken kívül szakképzettséget igazoló oklevelet vagy bizonyítványt állít ki, illetve e nélkül adományoz valamilyen titulust – hangsúlyozták.

A minisztérium szerint azért volt szükség a törvényjavaslat megalkotására, mert a szakképzettségek, tudományos fokozatok, címek és az ezekre utaló rövidítések sokfélesége számos lehetőséget kínál a betegek megtévesztésére, a lakosság egészségének, testi-lelki jólétének veszélyeztetésére. A pszichoterápiás tevékenység jogosulatlan végzése, az egészségügyi visszaélések a természetgyógyászat és a nem konvencionális gyógyító eljárások esetében is szaporodnak.