Gyógyír a magányra
A magány mára világszintű közegészségügyi problémává vált: Dél-Koreában, az Egyesült Királyságban és Japánban külön miniszteri posztot hoztak létre a kezelésére, míg az Egyesült Államok volt tisztifőorvosa szerint a magány egészségkárosító hatása összevethető azzal, amit a napi tizenöt szál cigaretta elszívása okoz. A következmények között szorongás, depresszió, szív- és érrendszeri betegségek, valamint demencia szerepelnek. A magány enyhítésére irányuló egyéni terápiás megközelítések – például a viselkedésterápia vagy a szociális készségek fejlesztése – azonban csak korlátozott hatékonysággal bírnak.
Xiaoqi Feng, az ausztráliai New South Wales Egyetem kutatója szerint nem elsősorban az emberekkel, hanem a környezetünkkel van a baj. A jellemzően autóközpontú, beton és aszfalt borította városrészek szerinte „magánygerjesztő környezetet” (lonelygenic environment) teremtenek, vagyis olyan közeget, amely önmagában is fokozza az elszigeteltség érzését. Feng 2022 óta használja ezt a kifejezést, és úgy véli: ha a városi környezetet tudatosan úgy alakítjuk, hogy elősegítse a társas kapcsolatok létrejöttét, akkor sokkal könnyebb leküzdeni a magányt.
Az Egyesült Államokban, Ausztráliában és más fejlett országokban végzett kutatások meggyőző eredményeket hoztak. Egy 2024-es amerikai vizsgálat 8 383 középkorú és idős felnőttet követett nyomon, és kimutatta: azok, akik zöldterületek közelében élnek, jóval kisebb eséllyel számoltak be tartós magányról. Egy 2021-es ausztrál tanulmány pedig 8 049 városi lakos adatai alapján azt állapította meg, hogy ha valaki otthonától számított másfél kilométeres környezetben legalább 30 százalékos a zöldfelületek aránya, akkor négy éven belül 26 százalékkal csökken a magány érzésének esélye – egyedül élők esetében ez az arány elérte az 52 százalékot is.
Ugyanez a kutatócsoport azt is megfigyelte, hogy már heti egy-két óra, a természetben töltött idő is mérhető hatással jár. Akik rendszeresen sétáltak parkban, kertben vagy tóparton, azok esetében négy hónap elteltével 69 százalékkal, tizenhat hónap után pedig 110 százalékkal nagyobb valószínűséggel enyhült a magány érzése.
A természet közelségének magánycsökkentő hatása több tényezőre vezethető vissza. A zöldterületek és vízpartok elősegítik a véletlenszerű vagy szándékos emberi interakciók létrejöttét, erősítik a közösséghez tartozás érzését, miközben csökkentik a stresszt és a szorongást is. A kutatók hangsúlyozzák: nincs szükség feltétlenül intenzív mozgásra vagy szervezett programra – már az is elegendő, ha valaki csendben üldögél egy parkban, figyeli a madarakat, vagy a kertjében tesz-vesz.
A magány kezelésének új irányát jelzi a nemzetközi Recetas-program is (Reimagining Environments for Connection and Engagement Through Nature-Based Activities), amely hat országban fut, köztük Ausztráliában, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban. A résztvevő háziorvosok a természetes környezetbe szervezett közösségi programokra – például madármegfigyelésre, közös kertlátogatásra vagy biciklitúrákra – irányítják át a magányra panaszkodó pácienseiket. A kezdeményezésbe eddig 1 200 önkéntes kapcsolódott be, és a résztvevők visszajelzései szerint már rövid idő után is javult közérzetük.
A szakértők egyre inkább úgy látják, hogy a magány nem csupán pszichológiai, hanem környezeti probléma is – következésképp nem elegendő kizárólag az egyént célzó terápiás megoldásokban gondolkodni. Ehelyett a városi környezetet kell úgy átalakítani, hogy az elősegítse az emberi kapcsolatokat. Zöldterületek, nyilvános parkok, közösségi kertek, szabadtéri programok – ezek mind olyan elemek, amelyek nemcsak a testi, de a társas egészség szempontjából is kiemelt jelentőséggel bírnak.
(forrás)
