Fotó: facebook.com/Madárfészek Nemzeti Ökölvívó Akadémia (archív)
Hirdetés

Bocsi Viki, a kihívás elindítója, életmód-tanácsadó elárulta, hogy a kihívás során az ökölvívónak nagyon pontos étrendet és életmódot diktálnak, szigorú szabályok között tartva az étkezések időpontját és tartalmát.

Erdei Zsolt saját bevallása szerint kicsit tart attól, hogy az elkövetkező időszakot miként tudja integrálni az életébe, de ezzel szeretne példát mutatni a hétköznapok emberének is. Ezért tart minden héten online élő bejelentkezésben motivációs előadást a közösségi médiában a kihívásban részt vevőknek. És az sem utolsó szempont, hogy a kihívással elnyerhető egymillió forintot – amennyiben ő lesz a győztes – jótékony célra ajánlja fel hátrányos helyzetű gyermekek számára.

Korábban írtuk