A nyolc éven át folyó Norfolki Cukorbetegség-megelőzési Tanulmány (NDPS) eredményeit a JAMA Internal Medicine című tudományos folyóiratban ismertették a kutatók, akik több mint 1100 prediabéteszes (cukorbetegséget megelőző állapot) embert vontak be kutatásukba.

Hirdetés

Az Exeteri Egyetem közleménye szerint ez volt a legnagyobb diabéteszmegelőzési kutatás a világon az elmúlt 30 évben.

A kutatásban egyszerű életmódbeli változtatásokat vizsgáltak, amelyek segítették az embereket a csekély súlycsökkentésben, fizikai aktivitásuk növelésében. Fontos volt, hogy ezek a változások legalább két évig tartsanak és a súlycsökkentést ne kövesse súlygyarapodás.

„Örülünk az eredményeknek, mivel eddig senki sem volt nagyon biztos abban, hogy egy életmódprogrammal megelőzhető a kettes típusú cukorbetegség az általunk tanulmányozott prediabéteszes populáció körében, mivel nem folyt olyan klinikai vizsgálat, amely ezt megmutatta. Most kimutattunk egy jelentős hatást a kettes típusú cukorbetegség megelőzése terén, és nagyon optimisták lehetünk azzal kapcsolatban, hogy még egy szerény súlycsökkenés és a fizikai aktivitás növelése is nagy hatással van a kettes típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatára” – mondta Mike Sampson, Norfolki és Norwichi Egyetemi Kórház (NNUH) konzultánsa, a program fő koordinátora.

Korábban írtuk

Az NDPS kutatási program 2011 és 2018 között folyt 135 kelet-angliai háziorvosi praxis részvételével, ahol 144 ezer emberről mutatták ki a kettes típusú cukorbetegség kialakulásának a kockázatát. Közülük 13 ezer embernél végeztek éhgyomri vércukormérést és HbA1c-vértesztet a prediabétesz megállapítására, majd több mint ezer prediabéteszes embert vontak be egy klinikai tesztbe, amelyben hétköznapi, pragmatikus életmódváltoztatásokat vizsgáltak egy kontrollcsoporttal összehasonlítva kétéves követéssel.

„Az NDPS-programot csoportokban folytattuk, ami kevésbé költséges, mint az egyénekre összpontosított beavatkozás, amely korábban megmutatta hatékonyságát optimális körülmények között. A programban részt vevő minden 11 emberből egy esetében megelőztük a kettes típusú cukorbetegség kialakulását, ami valódi áttörés – magyarázta Max Bachmann, a Kelet-Angliai Egyetem professzora.

A prediabétesz az az állapot, amikor a vércukorszint már magasabb a normálisnál, de még nem olyan magas, hogy cukorbetegséget jelentsen. Tartós fennállása esetén 2-es típusú cukorbetegség alakulhat ki, és veszélyessége abban rejlik, hogy már a prediabétesz alatt megnő a szívbetegségek és az agyvérzés kialakulásának kockázata. Magyarországon 600-700 ezer ember érintett a diabétesz valamely formájában. Ezek közül nagyjából 90 százalékban fordul elő kettes típusú cukorbetegség.