Forrás: shutterstock.com/Piscine26
Hirdetés

Üveges szemmel eltöltött munkaidő, a fontos döntések elhalasztása, egyik feladatról a másikra ugrálás, unalom és nyugtalanság váltakozása, rosszkedv – milliók élik át a nyári vakáció után visszatérve a munkahelyükre. A nyaralás utáni depresszió egy, a pszichológia által valóban ismert állapot. Angolul post-vacation bluesnak, vagyis a vakációt követő levert hangulatnak nevezik.

A szabadság, a tenger- és tópart, a jókedvű kirándulások és a nagy vacsorák utáni levertség tünetei között szerepel az alvászavar, koncentrációs problémák, feledékenység, ami általában rövidebb idő alatt rendeződik. A másik oldalon ugyanakkor az év közben legalább három hetet szabadságon töltők várható élettartama a statisztikák szerint emelkedik. Tehát a visszatérés negatív érzései ellenére érdemes a pihenésre is koncentrálni.

És hogy mit tehetünk ellene? Érdemes (újra) megtalálni, hogy mi motivál minket a munkában, illetve hogy mi fontos számunkra, milyenek is vagyunk valójában. 

A kialakuló és legyőzendő stressz ugyanis csak részben állhat összefüggésben a hormonokkal, saját gondolkodásunk is befolyásolhatja az érzéseinket. Ilyenkor jellemzően a vakáció napjaihoz, eseményeihez, élményeihez hasonlítjuk a szürke hétköznapokat, ami egy komoly kontraszthatást idéz elő. A „nyaralós énünk” által megélt pillanatokat ezért még a reálisnál is sokkal érdekesebbnek tartjuk. A munkába visszatérve pedig már meg is mutatkoznak rajtunk a vakáció utáni levertség tünetei: a szomorúság, a fáradtság, a szorongás, de akár a motiválatlanság is. 

Korábban írtuk

Egy új, szakértők által összeállított személyiségteszt kitöltésével hamar megismerkedhetünk munkahelyi énünkkel, ami abban is segítséget nyújt, hogy megtudjuk, újabb kihívások, elismerések vagy éppen a szeretetteljes légkör szükséges-e ahhoz, hogy a hétköznapokban megtaláljuk a munka örömét, vagyis újra a helyünket a nyár utáni időszakban.

A teszt itt érhető el. Töltse ki most, és vészelje át a posztvakációs időszakot könnyebben!