Japán zöld aranya

A maccsa a japán teaszertartások speciális módon készített teakülönlegessége, ám valójában az ősi Kínából származik. A Tang-kori Kína (Kr. u. 7–10. század) buddhista kolostoraiban ugyanis a maccsát fogyasztották a szerzetesek, amely nagy hasznukra volt a hosszú órákon át tartó meditációban, mivel segített ébren tartani az elmét, koncentrálni a figyelmet. A porított, élénkzöld teát speciális szőrecset segítségével verték habosra, és azt kortyolták. A Kr. u. 7–8. században japán szerzetesek érkeztek Kína hatalmas kolostorvárosaiba vallási tanulmányokat folytatni, majd a tudás mellett a maccsa fogyasztásának szokását is magukkal vitték, így került a tea a japán császári udvarba és a hozzá tartozó kolostorokba. Tudós, művelt emberek, a literátusok fogyasztották, akik az irodalom, a vallás és a filozófia tudományának művelésében messzire jutottak, nekik köszönhetően alakult ki a maccsához kötődő kifinomult, bonyolult koreográfiára épülő teaszertartás. E drága alapanyaghoz hosszú évszázadokon át csakis a társadalom kiváltságosai juthattak hozzá – a nyitás Japán modernizációjához, a XX. századi nagy társadalmi-politikai változásokhoz volt köthető.

–1868-tól, a Meidzsi-kori reformok bevezetésének köszönhetően Japán a feudalizmusból a modern világba csöppent: a modernizáció hosszabb időszaka kimaradt, így meg kellett teremtenie identitását az új körülmények között, amihez olyan régi, presztízzsel bíró tradíciókhoz nyúlt vissza, mint a teaceremónia. Így vált a tea mindenki számára hozzáférhetővé: a döntéshozók kampányt indítottak annak érdekében, hogy az asszonyok lépjenek be a teaiskolákba, sajátítsák el a művelt, elegáns teakészítés fortélyait, hiszen az a japán identitás része. Ezzel a teakultúra hozzájárult a japán nacionalizmus kibontakozásához, ám a II. világháború elvesztését követően már más funkciót töltött be: a pacifizálódás eszközévé vált a társadalomban – magyarázza Olekszik Dorottya teaszakértő, teasommelier, a Tea Akadémia alapítója. Szerinte mindez jól mutatja: a tea a történelem során mindig is több volt, mint egyszerű anyagi értékkel bíró termék. Éppúgy, mint a selyem, a porcelán vagy a papír, a tea is befolyásolta a történelem menetét.

Ha zöld, akkor világsztár

A maccsa divatja persze nem új keletű: már évtizedekkel ezelőtt megérkezett Európába, ám Magyarországon némi fáziskéséssel vált igazán népszerűvé, főként az internetnek köszönhetően. Az elmúlt néhány évben maccsára fókuszáló tematikus teázók nyíltak, kávézók, cukrászdák használják ezt a különleges, nem csak iható, hanem ehető teaféleséget. Népszerűsége a szervezetre gyakorolt egészséges hatásában rejlik: jelentős az antioxidáns-tartalma, erősíti az immunrendszert, serkenti az anyagcsere-folyamatokat, méregtelenít és gyulladáscsökkentő hatása is van. Élénkít, ám nem hirtelen, rövid időre dobja fel a szervezetet, mint a kávé, hanem elnyújtott a hatása.

– Japánban alapvetően zöld teát fogyasztanak, nem jellemző az oxidált fajták használata, mint például a kínai teakultúrában. A maccsa nem leveles, hanem porított tea, ami főként a nyugati társadalmakban terjedt el, ám a távol-keleti hagyományok, az évszázadokon át művelt, egyre kifinomultabbá váló teaszertartás és a hozzá kötődő, tágabb értelemben vett kulturális kontextus már nem érkezett meg vele együtt Európába. A nyugati társadalom tehát kizárólag a testet érintő jótékony hatásai okán figyelt fel az alapanyagra, és ennek egyik oka, hogy a maccsa zöld. Az európaiak a zöld színhez az egészséget, a frissességet, tisztaságot és a hosszú élet képzetét társítják. A maccsateának létezik barna változata is, pontosan olyan élettani hatásokkal, mint a zöld, ám a színe miatt nem lehet eladni – magyarázza Olekszik Dorottya.

Aranyszilánk és Szent fehér

Japánnak rendkívül kicsi a teatermő területe. Persze más távol-keleti országok is foglalkoznak maccsatermesztéssel – például Kína és Srí Lanka –, ám a minőségi termék egyértelműen Japánból származik, ugyanis a japánokat nem a mennyiség, hanem a minőség érdekli. Az ország teljes teakibocsátásának két százalékát teszi ki a maccsa, amit speciális körülmények között nevelnek; a mennyiséget pedig épp e speciális igények és körülmények okán nem lehet jelentősen növelni.

– A maccsa, vagyis a tavaszi árnyéktea történelmi termőterülete Kiotó környékén, a szigetország középső részén található. A térség szubtrópusi éghajlata itt már némi kontinentális vonást is hordoz, a nyár forró, míg a tél viszonylag hideg. A teaszüret tavasszal, rügyfakadáskor kezdődik és őszig tart. Tavasszal a domboldalakon hajnalban még sokszor száll nulla fok alá a hőmérséklet, ezért a növényt rizsszalmával terítik be, hogy megvédjék a fagykártól. A teacserjét körülbelül húsz napon át árnyékban tartják, amikor pedig újra a napra kerül, hirtelen fejlődni kezd: e fázisban szedik le a duzzadó rügyeket, amiből aztán a maccsa készül. Vagyis a tea jellegét és minőségét a termőterület, a termesztés körülményei, a szüretelés időszaka és az elkészítés technikája adja – magyarázza a szakértő.

Japán maccsatermesztő családok hat-nyolc generációra visszamenőleg foglalkoznak e mesterséggel. A teamesterek az ültetvényeken a különböző magasságokban és területeken növekvő teacserjékről származó leveleket ízviláguk alapján összepárosítják, és olyasfajta költői neveket adnak nekik, mint például Aranyszilánk, Szent fehér vagy A zöld forrás, sőt, létezik a Gendzsi Monogatari, azaz a Japán első regényének egyik hősnőjéről, Aoi no Ue úrnőről elnevezett tea is: e keverékeknek sajátosan egyedi az aromájuk. A vásárlóknak a friss tealevelekből készítik az őrleményt: a gránitmalmok hosszan őrlik a teát a legfinomabb porállag eléréséig – egyszerre mindössze harminc-negyven grammnyit.

De hol az igazi?

Ha Magyarországon valaki maccsateát szeretne vásárolni, számos dologra figyelnie kell. Mivel a kereslet óriási, a kínálat kicsi, a nagy tradicionális maccsateagyártók nem adják akárkinek a terméküket. A Tea Akadémiának tíz évbe telt, míg elérte, hogy minőségi alapanyagot vásárolhasson az egyik nagy hagyományú japán forgalmazótól.

– A nagy áruházláncokban egészen biztosan nem lehet jó minőségű teához hozzájutni, már csak azért sem, mert a valódi maccsa roppant drága. Ha biztosra akarunk menni, térjünk be tematikus teaházakba, szakboltokba, ám ott is érdemes figyelni, japán gyártó van-e feltüntetve a terméken. A saját, európai márka alatt árult maccsa vélhetően nem kiváló minőségű – magyarázza Olekszik Dorottya. Csak összehasonlításképp: egy csésze kifogástalan minőségű maccsa úgy, ahogyan azt Japánban készítik – egyujjnyi vízzel sűrű, habosra kevert italként – itthon körülbelül ötezer forintot kóstálna.

– A japán gasztronómia az umaminak – az ötödik íz, amely talán legjobban tengeri ízhatásként azonosítható – vagy a keserű-savanyú ízpárosításoknak köszönhetően igen gazdag ízkészlettel rendelkezik, amely a mi konyhánktól teljesen idegen. Ezért is készül nálunk zsíros tejjel vagy alternatív tejekkel társítva a maccsa, amely elnyomja a számunkra kissé csersavas ízét – szögezi le Olekszik Dorottya hozzátéve, hogy a kávézók, cukrászdák az ízesítésként használt maccsát nem feltétlenül a japán tradicionális forgalmazóktól szerzik be. Ami nem is baj: a rafinált teakülönlegességet kávéhoz vagy tejhez keverni kissé olyan lenne, mint a prémium francia pezsgőt kólával összeönteni.

Az eredeti maccsateát leginkább a japán teaceremóniák alkalmával lehet fogyasztani – időről időre tart ilyen programot a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum is –, míg a maccsát ehető-iható teaféleségként vagy épp ízesítésként cukrászdák, kávézók, teázók kínálatában lehet kóstolni. Úgy tűnik tehát, hogy a maccsa Európában egyelőre magáénak tudhatja a szuperélelmiszer címet – egészen addig, míg nem érkezik a következő trónkövetelő.