Az orvos válaszol
Járjunk, fussunk, biciklizzünk!
Számos rettegett betegség hátterében egyebek mellett az áll, hogy nem gondoskodtunk időben érrendszerünk egészségéről. Dr. Békeffy Magdolna belgyógyásszal arról beszélgettünk, mit tegyünk, hogy érhálózatunk el tudja látni feladatait.– Sokakat tölt el szorongással, hogy esetleg utoléri őket a sztrók vagy a szívinfarktus. Ám kevesen vannak, akik gondolnak rá, hogy az e betegségek háttrében lévő érrendszeri problémák megelőzhetők. Tehetünk valamit érhálózatunk karbantartásáért?
– Hogyne tehetnénk. Sőt, kell is tennünk érte, hiszen érhálózatunkon keresztül jutnak el az élethez nélkülözhetetlen tápanyagok és az oxigén szervezetünk minden sejtjéhez. De érrendszerünk biztosítja azt is, hogy a salakanyagok távoztával vérünk felfrissülve ismét eleget tehessen szállítmányozási feladatainak. A karbantartással megelőzhetjük, hogy ezek a testünket behálózó, ágbogas csövecskék elveszítsék rugalmasságukat, faluk megvastagodjon vagy éppen a vér számára akadályokat jelentő plakkok képződjenek bennük. Természetesen léteznek olyan örökletes tényezők, amelyek károsítják érhálózatunkat. Az életkor előrehaladtával is számíthatunk rá, hogy érhálózatunk is velünk együtt öregszik. Ám az esetek többségében életmódunk a felelős érrendszerünk károsodásáért.
– Elhízás, kevés mozgás vagy éppen a dohányzás?
– Az elhízással gyakran együtt jár a magas koleszterin- és vércukorszint vagy a magas vérnyomás. Ezek mindegyike rontja az érfalak rugalmasságát, elősegíti a meszesedést, ami érszűkületet okozhat, sőt a vérrögképződés is gyakoribb ilyen esetekben. Tudni kell, hogy ez az állapot idővel valóban elvezethet embólia, sztrók vagy éppen egy szívroham kialakulásához.
– A dohányzás milyen hatást gyakorol az érhálózatunkra?
– Ma már köztudott, hogy a dohányzás, különösen ha túl sok alkoholfogyasztással párosul, rendkívüli mértékben károsítja érhálózatunkat. Növeli a vérrögképződés, az érszűkület kockázatát és rombolja az érfalak rugalmasságát. A dohányosok és természetesen a túlsúllyal vagy alkoholproblémával küzdők számára éppen azért rendkívül fontos, hogy rendszeresen részt vegyenek az aktuális szűrővizsgálatokon. Az évi laborvizsgálatok révén képet kaphatnak koleszterin- és vércukorszintjükről. A nyaki és hasi ultrahangvizsgálatok pedig az erek állapotáról adnak megbízható képet.
– A szűrővizsgálatokon túl mit tehetünk, hogy megelőzzük az említett érrendszeri problémákat?
– Nyilván alapszabály, hogy le kell szokni a dohányzásról és a túlzott alkoholfogyasztásról. Emellett én rendszerint a mediterrán diétát ajánlom a betegeimnek. Ez megelőzi az elhízást, vagy éppen – minden csodafogyókúránál jobban – segíti a lefogyást. A zsírszegény, sok zöldséget, gyümölcsöt, halat és sovány húsokat tartalmazó étrend jótékonyan hat egész szervezetünkre. Természetesen kerülni kell a cukros üdítőitalokat és az üres kalóriákat tartalmazó ropogtatnivalókat.
– Milyen mozgásformák ajánlhatók?
– A rendszeres testmozgás nélkülözhetetlen érrendszerünk egészségének megőrzéséhez. Csökkentheti a magas vérnyomást, megakadályozza az elhízást vagy éppen segíti a fogyást. Kedvezően befolyásolja zsír- és cukoranyagcserét, vagyis megelőzi az érszűkületet, a plakkok képződését. Javíthatja a szedett gyógyszerek hatását is, amennyiben gyógyszeres kezelés alatt állunk. Ám nem kell rögtön drága fitneszbérletet vásárolnunk, hogy élvezhessük e jótékony hatásokat. Bárhol, akár otthon vagy egy közeli parkban módunk lehet napi harminc perc dinamikus mozgást beiktatni az életünkbe. A megfelelő intenzitású gyaloglás, kocogás, futás, úszás vagy kerékpározás nemcsak egészséges, de a kedélyünket is kifejezetten javítja.