Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Hirdetés

A kutatások alátámasztják, hogy a későbbi egészségmagatartásunk szempontjából az óvodás évek mennyire meghatározóak. Ebből a tényből kiindulva fejlesztették ki 1994-ben a magyar szakemberek az Óvodai Dohányzás Megelőzési Programot (ÓDMP), amelynek eredményei megkérdőjelezhetetlenek.

Hétmillió ember haláláért felelős

A dohányzás évente közel 7 millió ember haláláért felelős világszerte, ennek tizede pedig Európára összpontosul. 

Hazánkban csak 2015-ben több mint huszonkétezren vesztették életüket a dohányzás miatt, az okozott nemzetgazdasági kár pedig megközelítette az 1000 milliárd forintot.

A legutolsó felmérések ugyanakkor felemás képet mutatnak, mivel minden harmadik 15 év feletti magyar dohányzik, de az elmúlt évek prevenciós kormányzati beavatkozásainak is köszönhetően csökkent a passzív dohányzásnak való kitettség. A dohányipar azonban időről időre új termékeket dob piacra, ezzel is megnehezítve a függőséggel küzdők mindennapjait.

Megoldás: a korai prevenció

Talán kevesen tudják, de a dohányzással összefüggő alapvető viselkedésminták már a bölcsődébe, óvodába járó gyermekeknél bevésődnek. A Nemzetközi Ifjúsági Dohányzásfelmérés (GYTS) legutóbbi, 2016-os magyar eredményei alapján minden ötödik 13-15 év közötti iskoláskorú gyermek dohányfüstös otthoni környezetben él, azaz a jelenlétében dohányoznak a szülei.

Emellett minden harmadik diák kipróbálta már a dohányzást élete során, a dohányzók közül pedig minden 10. tanuló 10 éves kora előtt szívta el élete első cigarettáját.

Éppen ezért a dohányzás megelőzési programokat minél fiatalabb életkorban kell kezdeni, lehetőség szerint már óvodás korban. Hiszen a gyermeket már ekkor is a dohányzásra ösztönző negatív hatások érik, ezzel is befolyásolva későbbi egészségmagatartásukat.

Az Óvodai Dohányzás Megelőzési Program

Az Óvodai Dohányzás Megelőzési Program az elmúlt években eddig kétezer hazai óvodában valósult meg, de a programba bevont óvodák száma folyamatosan növekszik, mivel továbbra is bármely hazai óvoda igényelhet programdobozokat, egy erre a célra kialakított honlapon.

Az elért eredmények magukért beszélnek, közvetlenül a program után a szülők 30 százaléka, hat hónappal később pedig 37 százaléka mondta azt, hogy gyermeke érdekében változtat dohányzási szokásain.

Az óvodai megelőzésnek mintegy folytatása az általános, illetve középiskolás diákok részére a Dohányzás Fókuszpont által szervezett „Ciki a cigi” című dohányzásmegelőzési iskolai program. A tanórák keretében megvalósuló előadások teljes anyaga interaktív: animációkból, filmrészletekből, ábrákból épül fel, amelyek elérhetőek a dohanyzasvisszaszoritasa.hu weboldalon.