Fotó: ShutterStock/Africa Studio
Hirdetés

– Tényleg a napsütés számlájára írható a melanóma megjelenése?

– Ez a rendkívül veszélyes bőrdaganat rendszerint a pigmenttartalmú sejtjeinkből, például az anyajegyekből, májfoltokból vagy akár szemölcsökből alakul ki, általában valamilyen külső hatás következtében. Ez lehet egy banális elvakarás vagy valamilyen sugárzás, rendszerint az UV-sugarakat említi a szakirodalom. A képet azonban árnyalja, hogy tapasztalataim szerint olyan testtájakon is megjelenhet a melanóma, amelyek általában nincsenek kitéve a napsugárnak, például a belső combon vagy a hát rejtettebb részein. Sőt az is előfordul, hogy semmiféle bőrelváltozás nem előzi meg a daganat kifejlődését, mondhatni, sértetlen bőrfelületen indul meg a rosszindulatú sejtburjánzás.

– A bőrtípus növelheti a kockázatot?

– Hogyne. A szőke, kék vagy zöld szemű, fehér bőrű emberek esetében nagyobb a rizikó. A szeplősöknek szintén számolniuk kell e kockázattal. Ők általában könnyen és gyakran leégnek, ha sokat napoznak. Ilyenkor károsodhatnak a hámrétegben lévő úgynevezett melanociták, sérülhet a sajtmagokban lévő DNS. Ezek a végletesen sérült sejtek elhalnak, vagy a szervezet hozzálát a javításukhoz. Ha ebbe a folyamatba hiba csúszik, akkor később tumor jöhet létre belőlük. Mindazonáltal óvatosságra inteném azokat is, akik nagyon nehezen barnulnak le. Nekik sem szabad mértéktelenül napozni, mert könnyen ugyanazzal a gonddal szembesülhetnek, mint fehér bőrű társaik. Arról sem szabad megfelejtkezni, hogy a kicsi gyerekek és az idősek különösen ki vannak téve a leégés veszélyének, őket az átlagosánál is jobban óvni kell, mert a le­égés növelheti a későbbi tumor kockázatát.

Korábban írtuk


– Ha jól értem, az anyajegyek és máj­foltok az erőteljes rizikófaktorok közé tartoznak. Ilyen bőrelváltozások azonban sok embernek okoznak bosszúságot. Nekik az átlagosnál is jobban kell félniük a daganattól?

– Egyáltalán nem bizonyos, hogy egy-egy anyajegy, májfolt melanómává alakul. Ám érdemes figyelni, nem változik-e a bőrelváltozás színe, formája, nagysága. Azonnal bőrgyógyászhoz kell fordulni, ha ezek felületén bármilyen változást tapasztalunk.

– Vagyis fontos a gyors orvosi beavatkozás?

– Mindenképpen. A melanóma azon daganatok körébe tartozik, amelyek rendkívül hamar képesek áttéteket képezni. A daganat megjelenhet a nyirokcsomókban, májban, agyban, tüdőben vagy akár a csontokban. Ez pedig jelentősen csökkenti a gyógyulás esélyét. Ám ha időben szakorvoshoz fordulunk, gyógyítható a betegség. Az időben felismert tumort műtéti úton távolítják el, az ezt követő terápiáról az onkológusnak kell döntenie. Mindezt azonban jobb megelőzni. A megelőzés egyik fontos eszköze a rendszeres önvizsgálat, amelynek során ellenőrizni kell bőrünket, különösen anyajegyeinket, májfoltjainkat. Nem érdemes elhanyagolni az évenkénti bőrgyógyászati szűrést sem, a szakorvosi vizsgálat idejében fel tud tárni egy éppen csak kialakulóban lévő tumort is.

– Vagyis akkor előzhetjük meg a bajt, ha rendszeresen járunk szűrővizsgálatra, és kerüljük a napsütést?

– Ez utóbbit nem mondtam. Napfényre szükségünk van, hiszen általa tölthetjük fel D-vitamin-raktárainkat. A D-vitamin nélkülözhetetlen immunrendszerünk megfelelő működéséhez és csontjaink egészségének megőrzéséhez. Ám az is fontos, hogy napozáskor is a mértékletességet tartsuk szem előtt. Fokozatosan tegyük ki bőrünket a napsütésnek, rövid, tizenöt-húsz perces napfürdővel kezdjük a barnulást. A déli órákat pedig inkább töltsük árnyékban. Fontos tudnivaló, hogy a szoláriumot is érdemes veszélyes üzemnek tekinteni: a barnítószalonokban éppen a koncentrált UV-sugárzás révén tehetünk szert barna bőrre. Ez pedig legalább annyi kockázatot rejt, mintha rendszeresen leégnénk.