Miért szeretünk bele olyanokba, akik nem viszonozzák az érzéseinket?

A legtöbben vagy megtapasztalták már, vagy tanúi voltak annak, amikor valaki mély érzelmeket táplált olyan személy iránt, aki nem viszonozta azokat. Az ezt követő érzelmi fájdalom olykor ugyanolyan intenzív lehet, mint egy szakítás, még akkor is, ha valójában sosem létezett „igazi” kapcsolat.

Az agy nem vár engedélyre

A szerelem nem mindig logikus. Az idegtudomány szerint a szerelembe esés aktiválja az agy jutalmazási rendszerét, különösen a dopaminpályákat – hasonlóan ahhoz, ahogyan az addiktív szerek hatnak. A romantikus vonzalom élménye erőteljes érzelmi és fizikai reakciókat vált ki. Kölcsönös kapcsolatok esetén az agy folyamatos jutalomban részesül. Viszonzatlan szerelem esetén azonban jellemzően csak időnként kapunk jutalmat – egy mosolyt, egy kedves szót, egy futó pillanatnyi figyelmet. Ez a fajta kiszámíthatatlan megerősítés – úgynevezett intermittáló megerősítés – valójában még inkább elmélyíti az érzelmi kötődést. Ugyanez a mechanizmus áll a kényszeres szerencsejátékosok viselkedése mögött is, és ha az agy egyszer bekerül ebbe a körforgásba, rendkívül nehéz kilépni belőle.

Valójában nem őt szereti – hanem a róla alkotott fantáziát

A viszonzatlan szerelem gyakran nem azért tart sokáig, mert a másik ember valódi személyisége ennyire hatással lenne Önre, hanem azért, mert amit képvisel – vagy amit Ön képzel róla –, az mélyebb vágyakat, hiányokat tükröz. Ilyenkor nem is igazán a másik embert szereti, hanem azt az ideális képet, amelyet kivetít rá: a tökéletes társat, a beteljesült kapcsolatot, a boldogság ígéretét.

Ha az érzések nem találnak viszonzásra, az elme nem mindig engedi el könnyen a vágyat. Éppen ellenkezőleg: sok esetben még erősebben kapaszkodik a képzelet szülte történetbe. Felmerül a gondolat: „Ha ő is szeretne, minden más lenne.” És mivel az elképzelt élmények – az agykutatás szerint – szinte ugyanannyi dopamint szabadíthatnak fel, mint a valódiak, maga a fantázia is képes érzelmi jutalmazást adni. Ez a „jó érzés” vegyület pedig nehezen elengedhető, még akkor is, ha tudja: amit érez, nem valódi szerelem, csupán egy illúzió táplálja.

A lezárás hiánya tartja fogva

Az emberi agy természeténél fogva törekszik a lezárásra – de nem mindig fogadja el, különösen akkor nem, ha fájdalmas. Még ha az elutasítás egyértelmű is, a végleges elfogadása gyakran elviselhetetlennek tűnik. Ilyenkor az elme nem enged el, hanem újra és újra lejátszik régi beszélgetéseket, más kimeneteleket képzel el, vagy azon rágódik, hogy vajon mit tett rosszul.

Ez nem puszta tagadás – sokkal inkább az agy próbálkozása arra, hogy érzelmi szinten megoldjon egy befejezetlennek érzett konfliktust, még akkor is, ha logikailag már lezárult. Minél nagyobb a különbség aközött, amit remélt, és aközött, ami valójában történt, annál erősebben dolgozik az elme azon, hogy ezt az űrt betöltse. Paradox módon éppen ez a feldolgozási folyamat az, ami életben tartja az érzelmi kötődést – és ami még nehezebbé teheti az elengedést, írja a Psychology Today.

Amikor a régi sebek újra felszakadnak

Előfordulhat, hogy a viszonzatlan szerelem sokkal mélyebben érinti, mint azt előzetesen gondolta volna – mert nemcsak a jelenre reagál, hanem régi, eltemetett érzelmi sebeket is megérint. Ha gyermekként az Ön számára a szeretet következetlen, feltételhez kötött vagy hiányos volt, felnőttként az agy – sokszor tudattalanul – hajlamos hasonló mintákat keresni, abban a reményben, hogy ezúttal talán „sikerül jól csinálni”. A pszichológiában ezt nevezik ismétlési kényszernek – annak a késztetésnek, hogy a korai kötődési mintákat újraalkossuk és „helyrehozzuk”.

Amikor valaki érzelmileg elérhetetlen vagy éppen csak kívül esik az elérhető körön, az felerősíthet egy mélyről jövő vágyat – nem pusztán a szerelem iránt, hanem az érzelmi megerősítés és az önértékelés iránt is. Az a régi, ismerős belső küzdelem, hogy „meg kell nyerni” valakinek a szeretetét, gyakran a gyermekkori törekvéseket tükrözi vissza. Ám ahelyett, hogy ezek a minták gyógyítanák a múltat, gyakran csak újra elmélyítik a sebet – és még több bizonytalanságot, kételyt és fájdalmat okoznak.

Az érzései valósak – de nem köteleznek senkit viszonzásra

A viszonzatlan szerelem egyik legfájdalmasabb része, hogy mennyire igazságtalannak tűnik. Hiszen Ön őszintén törődik a másikkal – ez nem számít semmit? De az egészséges szerelem mindig kétoldalú. Bármilyen mélyek is az érzései, azok önmagukban nem köteleznek senkit arra, hogy viszonozza őket.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy az Ön érzései ne lennének valósak vagy értékesek. Amit érez, az jogos. Az, hogy valaki más nem tudja (vagy nem akarja) viszonozni ezeket, nem az Ön értékéről mond el valamit – sokkal inkább az ő érzelmi állapotáról, készenlétéről vagy döntéséről. Gyakran összekeverjük az érzelmi intenzitást az igazi összhang fogalmával, pedig egy valódi kapcsolat több kell legyen, mint heves érzések. Kölcsönös érdeklődésre, közös értékekre, következetes törődésre és érzelmi biztonságra van szükség. E dolgok nélkül még a legmélyebb szerelem sem válhat valódi kapcsolattá.

Továbblépés

Ha olyan valakibe szerelmes, aki nem viszonozza az érzéseit, az nem jelenti azt, hogy Önnel bármi baj lenne. Épp ellenkezőleg: azt mutatja, hogy rendkívül tud szeretni. Ugyanakkor lehet, hogy érdemes közelebbről is megvizsgálni, mire vágyik valójában ebben a kapcsolatban.

Tegye fel magának ezeket a kérdéseket:

• Valójában mire vágyom ebben a kapcsolatban?
• A reményt tartom életben – vagy egy illúziót?
• Mit jelentene, ha ezt a szeretetenergiát önmagam felé fordítanám?

A gyógyulás akkor kezdődik, amikor abbahagyja a hajszát, nem üldözi tovább azt, aki csak a képzeletében létezik – és helyette elkezdi tisztelni és értékelni önmagát. A viszonzatlan szerelem gyakran a beteljesületlen szükségletek és a korai sebek tükre, de nem kell, hogy ez határozza meg a jövőjét.

Amikor felismeri, hogy az Ön értéke nem attól függ, más képes-e szeretni Önt, visszanyeri az erejét. És ebből a tisztánlátásból, önbecsülésből fakad majd az a képesség is, hogy felismerje azt a szeretetet, amely valóban jót tesz Önnek – ami kölcsönös, stabil és biztonságos.

Ez a fajta szeretet nem üldözésből születik. Akkor jelenik meg, amikor Ön végre önmagának is megadja ugyanazt a törődést és együttérzést, amit eddig másoktól remélt.