Fotó: ShutterStock/YAKOBCHUK VIACHESLAV
Hirdetés

– Van, aki pocakot ereszt, más rengő tomport, combokat növeszt, megint más zsírpárnákat gyűjt minden testrészére a tespedéssel teli téli hónapok alatt. Mitől függ, hogy az elhízásnak melyik formájától szenved valaki?

– Testalkatunkat alapvetően genetikai tényezők határozzák meg, éppen úgy, mint a szemünk színét vagy a magasságunkat. Van, aki bármennyit ehet, mégsem hízik el, míg vannak, akik magukon viselik minden bűnös nassolás következményeit. Azzal is szembe kell néznünk, hogy a nők a menopauza környékén nagy valószínűséggel felszednek 8-10 kilót, hacsak nem veszik fel a harcot időben a súlyfelesleggel. Az életkor előrehaladtával lassul az anyagcserénk, vagyis kevesebb kalóriára van szükségünk, mint korábban. Ha megtartjuk megszokott táplálkozási szokásainkat, az elhízáshoz vezethet. Pedig ennek komoly következményei lehetnek: magas koleszterinszint, szív- érrendszeri panaszok.

– Az első tavaszi napsütéssel megjelennek a médiában azok a hirdetések, amelyek gyors fogyást ígérnek, ha egy bizonyos gyártó fogyasztó teáit, tuti biztos granulátumait fogyasztjuk. Higgyünk ezeknek a reklámok?

– Semmiképpen ne. Ezek kúraszerű fogyasztása hozhat ugyan némi eredményt, de az elveszített kilókat néhány nap alatt visszaszedjük, ha abbahagyjuk e szerek szedését.

Korábban írtuk

– Tavaly óriási port vert fel, hogy cukorbetegeknek ajánlott, receptre kapható gyógyszereket vásároltak fel fogyni vágyók. Ezek valóban hatásosak elhízás ellen is?

– E készítmények valóban gyógyszerek, arra valók, hogy egyensúlyban tartsák a betegek cukorháztartását. Nem ajánlom, hogy orvosi felügyelet nélkül éljen velük egészséges ember, noha mellékhatásuk valóban a súlyvesztés. Annál is kevésbé javasoltak, mert néhány hét alatt vissza lehet szedni a ledobott kilóknak több mint a felét. A többit pedig akkor, ha az életünk visszatér a megszokott, kúra nélküli kerékvágásba. Hosszú távú megoldást tehát ezek sem kínálnak.

– Sokan ajánlják a fogyókúrának azt a válfaját, amely szerint délután négy után már semmiféle táplálékot ne vegyünk magunkhoz, csak folyadékpótlásról gondoskodjunk. Ez a módszer van annyira hatékony, mint amennyi szenvedést okoz?

– Ez is csak addig hoz eredményt, amíg a diéta szabályait betartjuk. Ha abbahagyjuk a kúrát, akkor rövidebb-hosszabb idő alatt visszahízzuk, amitől sikerült megszabadulnunk.

– Az elhízás ma már nemcsak a felnőttek, a gyerekek problémája is. Őket mégsem foghatjuk egyoldalú fogyókúrákra. Mit tehetünk, ha túlsúllyal küzd a gyermekünk?

– Én felnőttnek, gyereknek egyaránt életformaváltást javaslok. Napi egy óra mozgás mediterrán diétával párosítva csodákat tehet. A gyorséttermi vasárnapi ebéd helyett friss zöldségből, halból vagy sovány húsból készült ételeket fogyasszon a család terített asztal mellett. A friss gyümölcs is jó desszert lehet. A tévénézés és számítógépes játék helyett pedig menjünk sétálni, kirándulni, nem csak fogyaszt, közös élményt is kínál. Az új életformát ráadásul a gyerekek gyorsan elfogadják, ha nem hatalmi szóval kényszerítjük rájuk. A felnőttek is hozzászoknak néhány hét alatt, ha rájönnek, mindez nem csupán a kilókat gyalulja le a gyors visszahízás veszélye nélkül. Felpezsdíti a családi életet, ezért a lelkünknek is jót tesz.