Fotó: -D-S Piotr Marcinski/Shutterstock.com
Hirdetés

– A hírek szerint a SARS-CoV-2 vírus sokaknak, elsősorban a fiataloknak csak enyhe tüneteket okoz. Előfordulhat, hogy a beteg megússza a fertőzést enyhe torokfájással, esetleg náthához hasonló panaszokkal. Ezekben a napokban meg kell tehát ijednünk az első tüsszentésnél?

– Semmiképpen nem. A „gyakorlott” allergiások általában különbséget tudnak tenni a fertőzés miatti és a pollenszezon számlájára írható tünetek között. A SARS-CoV-2 vírus által okozott megbetegedés általában lázzal kezdődik, amit mellkasi fájdalom, köhögés, nehéz légzés kísérhet. A pollenallergia esetén azonban rendszerint nem jelentkezik láz. Ehelyett szemviszketés, a szemek kipirosodása, valamint vizes orrfolyás kezdődik.

Korábban írtuk

– Köztudott, hogy a pollenallergia megjelenése, a tünetek erőssége a beteg általános testi, lelki egészségi állapotától is függ. A járvány miatti karantén nem kedvez sem az erőnlétünknek, sem a pszichénknek. Ebben a helyzetben olyanoknál is jelentkezhetnek az allergiás tünetek, akiknek korábban nem voltak ilyen gondjaik?

– Az allergiás állapot gyakorisága, a tünetek súlyosbodása, esetleg enyhülése valóban akár évente más és más lehet. Ennek az okát ma még nem ismeri az orvostudomány. Idén van rá esély, hogy az allergiások „olcsóbban megússzák” a pollenszezont, hiszen éppen a karanténnak köszönhetően kevésbé szennyezett a környezetünk. A csökkent autóforgalom, az építkezések leállása miatt pedig kisebb a szálló mennyisége is a levegőben. Ráadásul sokan kevesebb időt töltenek városi közlekedéssel, légszennyezett közegben. Mindezek a körülmények enyhíthetik az allergiások tüneteit. Mindazonáltal nem bízhatunk abban, hogy idén elmaradna az allergiaszezon.

– Békeidőben gyakran figyelmeztetnek az orvosok arra, hogy ne hanyagoljuk el a kezdődő vagy enyhe panaszokkal jelentkező pollenallergiát se.

– Ez most fokozottan ajánlható. Nem csak azért, mert az allergia, ha elhanyagoljuk a tünetek kezelését, egyre kellemetlenebb panaszokat okozhat, végső soron akár asztmához is vezethet. Ám most, járvány idején komolyabb következményekkel is számolni kell. Ez az állapot ugyanis legyengíti a szervezetünket, emellett a gyulladt, duzzadt nyálkahártyák kiváló táptalajt jelentenek a baktériumoknak és vírusoknak. Vagyis könnyen kitehetjük magunkat a koronavírusos fertőzésnek is, ha nem enyhítjük tüneteinket. Ezért mindenképpen azt ajánlom, hogy idejében forduljunk orvoshoz. Ma már kiváló orvosságok vannak az allergiás panaszok enyhítésére. Az e-recept korában pedig nincsen akadálya, hogy gyorsan hozzájussunk a megfelelő kezeléshez.

– Sokan esküsznek a Claritine jótékony hatására.

– Ez az antihisztamin-készítmény valóban segít, noha nem feltétlenül helyettesíti az orvos által felírható gyógyszert. A Claritine-ról azonban tudni kell, hogy erősen álmosító hatású, ezért érdemes este bevenni. Makacs panaszok esetén reggel és este egy-egy 10 mg-os tabletta már javíthatja általános állapotunkat. Emellett érdemes orrcseppet vagy szemcseppet is alkalmazni a tünetek további enyhítésére. Fontos még a gyakori hajmosás, az ágynemű rendszeres váltása, a lakás sűrű portalanítása. Mindez együtt valóban segít, hogy mielőbb megszabaduljunk az allergia kellemetlenségeitől. Így pedig csökkenthetjük a koronavírusos megfertőződés esélyét is.