Hirdetés

Kiemelte: a költségvetés a válság és az újraindítás idején is helyt állt, 2008-cal ellentétben nem kellett az IMF segítségét kérni, pedig a jelenlegi válság globális szinten súlyosabb volt a több mint tíz évvel ezelőttinél. Miközben 2008-2009-ben 1,7 százalékkal esett vissza a világgazdaság, 2020-2021-ben a recesszió mértéke elérte a 3,6 százalékot – fűzte hozzá.

Varga Mihály elmondta, hogy Magyarország sikeres adósságkezelést hajtott végre a járvány okozta nehézségek közepette, négy évről hat évre meghosszabbította a lejáró adósságok futamidejét, illetve tovább növelte a lakosság szerepét a finanszírozásban. Mára már az államadósság negyede a lakosság kezében van szemben a 2010-es 3 százalékkal – tette hozzá.

A Moody’s intézet szeptemberi döntésére utalva a pénzügyminiszter megjegyezte, hogy a hitelminősítők továbbra is bíznak a magyar gazdaságban.

Rámutatott, hogy a versenyképességi rangsorokban miniszterségének kezdete, azaz 2013 óta Magyarország csak előre lépett.

Korábban írtuk

A pénzügyminiszter úgy fogalmazott, hogy maradnak „az adócsökkentés kormánya”, a családok és a vállalkozások a továbbiakban is jelentős kedvezményekhez jutnak. Azt emelte ki, hogy a munkáltatói adó, amely 2009-ben még 33,5 százalék volt, jövőre 13 százalék lesz, s ezzel párhuzamosan a kisvállalati adó mértékét is csökkentik 1 százalékponttal.

A pénzügyminiszter a továbbiakban beszélt arról is, hogy a 27,5 százalékos magyar beruházási ráta az unióban a legmagasabb. A kormány csak az egészségipari támogatási program keretében több mint 80 beruházást 87 milliárd forint értékben támogatott – hangsúlyozta.

Emlékeztetett, hogy a nyugdíjasok védelmére a kormány minden korábbinál több forrást költött, a 13. havi nyugdíjat visszaadják a következő évben az érintetteknek teljes egészében.

Kilencedik pontként arról beszélt, hogy a bérek 2010-hez képest megduplázódtak vagy akár két és félszeresükre nőttek; ezt a folyamatot folytatják egyebek mellett a pedagógusok, a fegyveresek és a rendvédelmi dolgozók bérének emelésével.

Határvédelemre 590 milliárd forintot biztosított az államháztartás 2015 óta, amelynek mindössze 1 százalékát finanszírozta az Európai Unió – ismertette.

A tárcavezető végül a rezsicsökkentés megvédéséről és kiterjesztéséről beszélve elmondta, hogy a rezsitörvény működik, védelmet nyújt a családoknak és a nyugdíjasoknak. Rögzítették az üzemanyagárakat is, hogy „mindenkinek legyen ideje az átállásra felkészülni, amennyiben ez szükséges” – mondta.

Mellár Tamás (Párbeszéd) kérdésére a miniszter elmondta, hogy a járvány okozta válsághelyzetben még az IMF is azt javasolta, hogy „finanszírozni kell”, továbbá az unió szerint is a következő évben még folytatni kell a „lazább politikát”. Ezen felül a 2009-es tapasztalatokból is érdemes tanulni, amikor a fiskális politika túl korán zárt vissza – tette hozzá.

Barcza Attila (Fidesz) azt kérdezte Varga Mihálytól, hogy a rezsitörvény képes-e tartós védelmet nyújtani. A rezsitörvényt fenn kell tartani, Brüsszelben sem találtak jobb megoldást a növekvő energiaárak problémájára – válaszolta a tárcavezető.