29 pontos gazdasági tervet hirdetett Orbán Viktor
Orbán Viktor szerint eljött az idő, hogy a gazdaságban is új kerüljön a régi helyébe, mert a régi rendszer nem alkalmas arra, hogy kivezesse az országot ebből a helyzetből. A miniszterelnök kedden az Országgyűlésben a magyar gazdaság helyzetéről szólva kijelentette: a Fidesz-KDNP egyértelmű, határozott felhatalmazást kapott a választóktól az új rendszer felépítésére, az emberek azt várják, hogy az egész régi rendszert lebontsák.
Új időszámítás kezdődik a magyar gazdaságban is, az élet minden területén alapvető változások lesznek. A nemzeti együttműködésben egy új politikai rendszer alapjait rakjuk le. Az ország sorsáról van szó, legalább 12 menetre kell felkészülni a következő hónapokban – szögezte le.
Kidolgozta az első akciótervet a kormányt – mondta Orbán Viktor, hozzátéve: az akcióterv két fő gondolata: az új gazdasági rendszer kidolgozása és a kölcsönös felelősségvállalás elvének bevezetése.
Az új gazdasági rendszerben a spekulatív kapitalizmus helyett a termelő kapitalizmusra, vagyis a spekuláció helyett a munkára kell koncentrálni, így jöhet létre 4 év alatt 10 millió munkahely – hangoztatta a kormányfő.
Az egyik legfontosabb elem, hogy új adórendszert új alapokra kell helyezni, amely munkabarát, egyszerű, teljesíthető és igazságos. Jelentős adócsökkentés és az adózás leegyszerűsítése a két fő lépés – mondta.
Az első akcióterv intézkedései: az első, hogy a kormány két év alatt egykulcsos családi adórendszert vezetne be.
Cégek nyereség után fizetendő társasági adója 19-ről 10 százalékra csökken évi 500 millió forintos nyereség alatt, vagyis a társasági adó kedvezményes 10 százalékos kulcsát a jelenlegi 50 millióval szemben 500 millió forintos adóalapig lehet majd alkalmazni.
Egykulcsos, 16 százalékos jövedelemadó kulcsot javasol a kormány.
További részleteket az InfoRádió weboldalán olvashat: http://www.inforadio.hu/hir/belfold/hir-358302