60 százalékkal kevesebb autó
A fénykorukhoz képest majd negyedelődő értékesítések komoly csődhullámhoz vezettek az autókereskedők körében. A márkakereskedések közül 250-et számoltak fel, tízezer ember került az utcára. További 150-nel csökkent a használt autótelephelyek száma, 300 pedig felfüggesztette tevékenységét – ez az ágazat 20-30 százalékos forgalomcsökkenéssel szembesült.
A majdnem harmadolódó mennyiségi mutatókkal az autópiac a gazdasági világválság legnagyobb hazai vesztese. Ugyanakkor szakmai berkekben is elismerik: az egykori 200 ezres mennyiség pedig irreális magas volt Magyarország méretéhez és a lakosság életszínvonalához képest.
Valójában túlfogyasztást takart, amit az irreálisan könnyű hitelfeltételekkel maguk teremtettek meg kereskedők és pénzintézetek. Ahogy az is indokolatlan volt, hogy egy ekkora országban ezer gépjármű-kereskedés működjön.
A visszaesés oka egyébként egyértelműen a hitelfeltételek szigorítása. 2009-ben a megkötött hitelszerződések száma a korábbi szint tizedére esett. S leginkább azok a kereskedések kerültek bajba, amelyek fűnek-fának szórták a kedvezményes hiteleket.
A szakemberek már akkor is elégedettek lennének, ha az újautó-értékesítések elérnék az évi 160 ezer darabot. Az év első két hónapja eddig nem utal kilábalásra. Január-februárban mindössze 5820 új személygépkocsit adtak el, ami további 60 százalékos visszaesést jelent az előző év azonos időszakához képest…