Mostantól rendelet tiltja, hogy az önkormányzatok 2021-ben helyi vagy települési adókat emeljenek, új adókat vezessenek be, vagy eltöröljéka meglévő adókedvezményeket.

Posted by Dömötör Csaba on Wednesday, December 2, 2020
Hirdetés

Dömötör Csaba felidézte: a kormány nemrég kiadott egy rendeletet, amely megtiltja az önkormányzatoknak, hogy 2021-ben emeljék a helyi és települési adókat, új adókat vezessenek be vagy eltöröljék a meglévő adókedvezményeket.

„A mi álláspontunk szerint az adócsökkentések szolgálják a leginkább a munkahelyek védelmét a járványidőszakban és egyébként azon túl is” – tette hozzá. Megjegyezte: ezért csökkent idén is a munkaadók adója, amellyel több pénz marad a családoknál.

Dömötör Csaba hangsúlyozta: „a 2008-as gazdasági válság évei bizonyították, hogy az adóemelések nem erősítik, hanem gyengítik a gazdaságot, zsákutcát jelentenek, és ebbe a zsákutcába nem szeretnénk még egyszer behajtani”.

Korábban írtuk