Fotó: MTI, archív, illusztráció
A Magyar Nemzeti Bank épülete
Hirdetés

Mint kifejtik, a koronavírus-veszélyhelyzet kapcsán bevezetett európai, kormányzati és jegybanki intézkedések elsősorban az emberélet feltétlen védelmére, a lakosság megsegítésére és az érintett ágazatok/vállalkozások támogatására fókuszálnak. Teszik mindezt úgy, hogy az aktuális védekezési feladatok mellett már most figyelnek a fertőzésveszély utáni általános újraindulásra.

Ez a krízis elsősorban nem gazdasági jellegű, hanem egy egészségügyi válság, melynek kiterjedt gazdasági hatásai ma még beláthatatlanok. A veszélyhelyzet kezelése, majd a gazdaság újraindítása csak nemzeti összefogáson keresztül tud megvalósulni. Ezen törekvéseket mutatják a kormány és a jegybank kedden bejelentett intézkedései – írják.

A közleményben hangsúlyozzák: a bankszektor hagyományos szerepköre alapján a gazdaság működésének a motorja, mely a fenntartható gazdasági fejlődést biztosítja. Válság idején, mint 2020 tavaszán, ez a funkció stabilizáló erővel bír. A bankszövetség ezért üdvözli a kormány és a Magyar Nemzeti Bank által bejelentett eszközrendszert, mely jelentősen hozzájárul a veszélyhelyzet negatív hatásainak tompításához, és az azt követő gazdasági újraindulás elősegítéséhez.

„Külön kiemeljük, hogy a kormány és a Magyar Nemzeti Bank kellő időben és nagyságrendben hozott érdemi döntéseket” – írják.