A minisztérium közleménye szerint a BMW épülő gyárának területén a tárcavezető emlékeztetett rá, hogy tavaly a 7 százalékot meghaladó növekedés mellett megdőlt a beruházások, a foglalkoztatottság és az exportteljesítmény rekordja is.

Hirdetés

Kiemelte, hogy a BMW egymilliárd eurós (360 milliárd forint) beruházásával ezer új munkahely jön létre Debrecenben.

Mint mondta, a telephelyen 2020-ban és 2021-ben még csak infrastruktúra-fejlesztés zajlott, idén viszont megkezdődik a tervezett épületek építése. Így 2025-ben megindulhat egy vadonatúj, tisztán elektromos platformra épülő modell gyártása, amely még nem szerepel a márka kínálatában – közölte.

Rámutatott, hogy minden teljesült, illetve határidőre teljesülni fog, amit a kormány ígért a beruházónak, így lezárultak a közműfejlesztések és 80 százalékosan kész vannak a városi útfejlesztések is.

A miniszter hangsúlyozta, hogy Németország és Kína mellett Magyarország a világ egyetlen országa, ahol mind a három nagy német prémium autógyártó vállalatnak lesz gyára. Kiemelte, hogy a BMW beruházása újabb lendületet ad hazánk vezető szerepének az autóipar elektromos átállásában, ami biztosítja a gazdaság hosszú távú növekedését.

„Az elmúlt tizenkét év patrióta gazdaságpolitikája nyomán a magyar gazdaság mára az Európai Unió egyik legdinamikusabban fejlődő gazdaságává vált, aminek nagyon fontos, stabil és szilárd alapját adja a német prémium autógyártó vállalatok és Magyarország szimbiózisa” – mondta.

Szijjártó Péter aláhúzta: a beruházás elnyeréséhez szükség volt arra, hogy az elmúlt években Magyarország felépítette Európa legversenyképesebb beruházási környezetét, amely a politikai stabilitásra, a kiváló munkaerőre és Európa legalacsonyabb, munkát terhelő adóira épül.

„Ha megkapjuk a választópolgárok bizalmát áprilisban, akkor tovább folytatjuk az adócsökkentésekre épülő, nagyberuházásokat ösztönző, munkahelyeket teremtő gazdaságpolitikát annak érdekében, hogy újabb beruházásokat tudjunk Magyarországra hozni, hogy a teljes foglalkoztatottság és a gazdasági növekedés legyen a karaktere a következő éveknek is” – szögezte le.

Beszámolt arról is, hogy tavaly 11 százalékos növekedést követően a magyar-német kereskedelmi forgalom értéke elérte a 60 milliárd eurót, ami rekordnak számít.

A BMW Group az MTI-hez eljuttatott közleményében ismerteti: az építkezés jelenlegi szakasza a központi irodaépületet, a képzési központot, az adatközpontokat és a további infrastrukturális épületeket érinti. A termelőlétesítmények építése még ebben az évben megkezdődik. A debreceni gyár alapkőletétele 2022 júniusában lesz.

Papp László (Fidesz-KDNP), a cívisváros polgármestere a közlemény szerint a helyszínen azt mondta, a BMW debreceni építkezésének megkezdése új korszak kezdetét jelenti számukra. A világ egyik leginnovatívabb vállalata, a BMW Group és Közép-Európa egyik legsikeresebb városa, Debrecen együtt építi a jövőt a fenntarthatóság és az innováció jegyében – tette hozzá a polgármester, megjegyezve, hogy elkötelezettek a BMW debreceni sikere mellett, ami hozzájárul a város és polgárai sikeréhez.

Az első épületek kivitelezésének megkezdésével a létesítmény felveszi leendő formáját – mondta Hans-Peter Kemser, a BMW Group debreceni gyárának új igazgatója, aki a közlemény szerint már találkozott a BMW Group helyi csapatával, illetve a debreceni és magyarországi partnerekkel.

„Minden személyes beszélgetés során rendkívül pozitív hozzáállást tapasztaltam és elköteleződést aziránt, hogy kiváló együttműködésünket folytatva a BMW Group csúcstechnológiás gyárát építsük fel itt Debrecenben” – tette hozzá.

A BMW közleményében emlékeztet: Hans-Peter Kemser 2022 elején vette át a BMW Group debreceni gyárának igazgatói feladatait. Az új vezető sokéves szakmai tapasztalattal rendelkezik az autógyártás és az elektromos mobilitás területén. 2015 és 2021 között a BMW Group lipcsei gyárának működéséért volt felelős.

Jelenleg egy Debrecenben és Münchenben dolgozó szakmai stáb irányítja a különböző humánerőforrás, üzemeltetési, fenntarthatósági, pénzügyi és tervezési tevékenységeket. A kivitelezési munkálatok előrehaladtával újabb karrierlehetőségek nyílnak meg. A munkaerő-toborzás jelenlegi szakaszában a hangsúly olyan munkaterületekre koncentrálódik, mint az üzemépítés, a humánerőforrás, a létesítményüzemeltetés, a pénzügy, a beszerzés és az IT – ismertette a cég közleménye.

Korábban írtuk