Az Agrárminisztérium (AM) szerdai közleménye szerint az Európai Unió soros elnökségét ellátó Németország meghívására az uniós agrárminiszterek a koronavírus-válság mezőgazdasági ágazatra gyakorolt hatásainak tanulságait vitatták meg informális ülésükön. A magyar tárcavezető kiemelte, hogy a vírus kirobbanása óta a korábbinál is fontosabbá vált a lakosság biztonságos élelmiszerrel történő ellátásának igénye. A válság egyik legfőbb tapasztalata, hogy javítani kell az ágazat ellenállóképességét.

Hirdetés

Nagy István szerint ehhez elsősorban a gazdák jövedelembiztonságát kell garantálni, amelyben kulcsszerepet játszanak az uniós területalapú támogatások. A versenyképesség növelésében pedig a vidékfejlesztésen keresztül megvalósuló beruházási támogatások jelentik majd a prioritást. A szállítási láncok átmeneti megszakadása megmutatta, hogy az olcsón, nagy tömegben előállítható alapélelmiszer biztosítása mellett a helyi ellátási láncok megőrzése is kiemelt jelentőségű. Ezért a helyi termelés és ellátás fennmaradását a jövőben is biztosítani kell, amely hozzájárul az EU élelmiszerellátásának függetlenségéhez is – hangsúlyozta a miniszter.

A Közös agrárpolitikára vonatkozó tárgyalások az új uniós költségvetés elfogadását követően új szakaszba lépnek a következő hónapokban. Magyarország olyan szabályozás elfogadásában érdekelt, amely a lehető legegyszerűbben teszi lehetővé, hogy a magyar gazdák megkapják az őket megillető uniós támogatásokat – tette hozzá a minisztérium közleménye.

Korábban írtuk